Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Nádor Ilona, a Nők Lapja fotósa

2015. december 8., kedd 11:13

92 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Nádor Ilona fotós, írja az MTI.

Nádor Ilona 1924-ben született Budapesten, majd később a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja és Aranytollas újságíró is volt.

A Nők Lapjánál mintegy 40 éven át dolgozott, onnan is ment nyugdíjba 1989-ben. Több kiállítása mellett önálló kötete is megjelent Az nekem tetszett címmel, amely legjobban sikerült képeit mutatta be.

Én nagyon szerettem dolgozni. Te nem tudsz olyan helyet mondani, akár az ország legvégében, ahová én ne mentem volna szívesen. (...) Minden érdekelt. Rengeteg helyen megfordultam. Egyaránt vonzott a mélység és a magasság. Csodálkoztak, hogy le akarok szállni a bányászokkal. Persze, hogy lementem, csak nem hagyom ki! 

– mesélt egy interjúban is.

A fotós temetését december 10-én, csütörtök délben tarják majd a Kozma utcai temetőben.

Rovatok