Ha az ember egy hetet tölt Las Vegasban a CES kiállítás miatt, óhatatlanul is felmerül benne, hogy mivel töltse el azt a kis szabadidejét egy olyan helyen, aminek a hivatalos beceneve a Bűn Városa, és mellékesen a szerencsejátékos világ középpontja. Én azt találtam ki, hogy kártyázni fogok, és mindent, de mindent megteszek azért, hogy nyerjek.
Hát itt vagyunk. Négy napja kibicelek, gyakorlom a stratégiát, keresem a tökéletes időpontot, a tökéletes asztalt, és most megvan. Leülök, magam elé teszem a zsetonokat, odabiccentek az asztalnál ülőknek - az osztó egy idősebb, bajszos latino fickó, vele szemben egy japán srác és egy amerikai nő. A pincérnő rögtön ott terem, megkérdi, mit iszom (egy Corona citrommal, köszi!), közben megkapom az első két lapomat. Tizes. Ász. A kísérlet tökéletesen indul.
Illetve dehogy csalok. Lapot számolok, ami elvileg tökéletesen legális dolog, bár a kaszinók nem szeretik, és igyekeznek is a maguk szerény eszközeivel fellépni ellene. A filmek azt sugallják, hogy a lapszámoláshoz matematikai géniusznak kell lenni (lásd az Esőember, a Másnaposak, vagy a 21 vonatkozó jeleneteit), és akit elkapnak... hát, a Casino emlékezetes jelenetében például így néznek ki az a bizonyos szerény eszközök:
Abban egészen biztos vagyok, hogy nem vagyok matekzseni, és ennél még egymilliárdszor sokkal erősebben biztos vagyok abban, hogy nem szeretnék úgy járni, mint a szakállas fickó, akit De Niro csaláson kapott a filmben.
A blackjack, magyarul 21 a világ legegyszerűbb kártyajátéka. Minden lapnak van egy értéke, az osztó addig ad lapokat mindenkinek amíg az kér, és a végén az nyer, akinél a lapok értékének összege közelebb van 21-hez, de nem lépi azt túl. Mindenki az osztó ellen játszik, és aki nyert, a feltett tétje dupláját kapja. Ehhez jön még pár extra szabály:
Ennyi. Az emberek ennek megfelelően általában csak úgy megérzésre játsszák, pedig van ám statisztikailag igazolt tuti optimális stratégia is, amit az alábbi táblázat foglal össze:
Ezen persze egy kicsit lehet egyszerűsíteni, ami valamennyit ront a hatékonyságon, de annyit azért illik mindenképpen betartani, hogy:
Ha optimálisan játszunk, az osztó statisztikai előnye 0,5% alatt marad, ami messze a legalacsonyabb a kaszinókban megforduló összes szerencsejáték között. A lapszámolással ezt az előnyt tudjuk a magunk oldalára billenteni, úgy 1-2% erejéig. Vagyis ha tökéletesen játszunk, és tökéletesen számolunk, hosszú távon átlagosan 51-52 partit fogunk megnyerni 100 leosztásból. Ami azért távolról sem hangzik bankrobbantásnak.
Úgy 15-20 leosztáson lehetünk túl, eddig minimum téten játszottam (5 dollár), és az egyenlegem úgy plusz-mínusz 10 dollár körül hullámzott. Ez viszont nagyon hamarosan változni fog, mert a varázsszám a fejemben, a lapszámlálás indikátora egyre nő. Új leosztás, kézbe kapok egy kettest és egy ötöst, kérek még, három, kérek még, nyolc, megállok, örülök. Az osztó a maga kilencesére ráhúz egy ászt, bocsánatkérően mosolyog, és besöpri az összes zsetont. Akira, a japán srác (négyes, dáma, kilences) már a pincérnőt keresi a tekintetével, June, az amerikai nő (király, hatos) beleiszik a koktéljába, egy százast bukott el éppen, de nem idegesíti magát. Én viszont számolok: eddig tartottunk kilencnél, ehhez jött most plusz öt az alacsony lapokkal, és és mínusz három a magasakkal, az összesen plusz kettő. Az eredmény 11.
A pakli ezennel forró, ideje akcióba lépni.
Próbálom leplezni, hogy izgulok, és az ötszörösére emelem a tétet, 25 dollárnyi zsetont tolok be. Egy ötös és egy hatos, az 11, dupláznom kell, diktál a stratégia. Az osztó felfordít egy hármast maga előtt, ez jó, minél kisebb a lapja, annál jobb nekem. Duplázok, beteszek még 25 dollárt, a pénzem fele van már tétként az asztalon. (Közben számolunk, ez eddig három alacsony lap, a többiek előtt ász, kettes, bubi, nyolcas, az plusz kettő, az eredmény 13, a pakli még forróbb, az esélyeim csodálatosak.
Innen már nem veszíthetek, az osztó felfordít magának egy másik királyt, aztán egy négyest, az 17, meg kell állnia a szabályok szerint. Besöpröm a nyereményt, a pakli továbbra is forró, mehetünk tovább magas téttel. Fog ez menni.
A blackjack abban is különbözik a szerencsejátékok többségétől, hogy az egyes leosztások, matematikai szakkifejezéssel élve, nem független események. A rulettben minden gurítás független esemény, ha hatszor egymás után kijön a fekete nyolcas, hetedjére megint pont ugyanakkora esélye lesz, mint az összes többi számnak. A lottóban szintén függetlenek a húzások, az eheti nyerőszámoknak a jövő héten is pontosan ugyanakkora esélyük lesz kijönni, mint az összes többi variációnak. A blackjacknél azonban nem keverik vissza a pakliba a kiosztott lapokat minden játék után. Tehát ha mondjuk kijött két ász és nulla kettes, a következő osztásnál kisebb lesz az esélye annak, hogy ászt kapjunk, és nagyobb annak, hogy kettest.
Már csak annyit kell tudnunk, hogy nekünk, mint játékosnak általában a magas lapok a jobbak, és meg is van a cél: azt kell a számolással követnünk, hogy a pakli fennmaradó részében a magas, vagy az alacsony lapokból van-e több, és ha éppen a magasakból (vagyis több az esélyünk a nyerésre), akkor nagyobb téttel játszani. Így amikor picit többet nyerünk a szokásosnál, nagy tétet nyerünk, míg amikor picit többet bukunk, azt csak a minimáltét bánja. Ezzel nagyjából le is írtuk a legegyszerűbb lapszámolási technikát, az úgynevezett HiLo módszert, amiben egyetlen számot kell fejben tartanunk, a pakli “hőfokát”. Ha kimegy egy alacsony lap (kettestől hatosig), ehhez hozzáadunk egyet, ha kimegy egy magas (10, bubi, dáma, király, ász), levonunk egyet. ha hideg a pakli, minimum téten vegetálunk, ha forró, emelünk. Minél inkább a pakli végefelé járunk, annál bátrabban. Ugye hogy nem is bonyolult?
Persze a gyakorlatban, a kaszinó hangzavarában, beszélgetni próbáló félrészeg játékostársakkal, és hasonló zavaró tényezőkkel súlyosbítva azért nem is olyan egyszerű - pláne hogy a számolással párhuzamosan játszani is kell, tartva az optimális stratégiát. További probléma hogy a profik szerint a minimál tét százszorosával érdemes leülni alaptőkeként, hogy kivédjük a szerencse hullámzását - hiszen a számolás csak hosszú távon hozza meg az eredményét. Vegasban viszont a kis tétes (25 dollár alatt) asztaloknál a kézbe osztott 21, vagyis a névadó blackjack nem a szokásos 3:2 bónuszt fizeti, hanem csak 6:5-öt. Apróságnak tűnik, de valójában elég sokat ront a kilátásainkon. Úgy döntöttem, vállalok némi kockázatot, és egy százas alaptőkével ötdolláros asztalhoz ültem, azzal a tervvel, hogy 10-es hőfok felett ötszörözöm a tétet. Ha ön profi szerencsejátékos, ebben a pillanatban lett holtbiztos abban, hogy a cikk végére mindent el fogok veszíteni. Kapcsoljunk is vissza a kaszinóba.
Egy órája ülhetek a blackjackasztalnál, de lehet hogy kettő - az ember nagyon hamar elveszíti az időérzékét a kaszinóban; sehol egy óra, vagy egy ablak, de még a zenét is végtelenítve nyomják. Még kétszer forrósodott fel a pakli a duplázós nyereményem óta, de a profitom egyre csak olvad, most olyan 20-25 dollár pluszban lehetek, de már ebben sem vagyok biztos. A lapszámolás iszonyatosan monoton dolog, állandó koncentrációt igényel, ez pedig kinyírja a játék élvezetét. Izgulni ugyan lehet, amikor forró paklival és emelt téttel játszik az ember, de örülni a nyereménynek, vagy bosszankodni a lapjáráson csak töredék másodpercekre, különben az ember elveszíti a fonalat. A játék pedig pörög, az osztóknak állítólag óránként 70 leosztásos átlagot kell tartaniuk 5-6 játékos mellett.
Sosem gondoltam volna, hogy egy nagyon egyszerű dologra figyelni, és közben egy pillanatra sem hagyni elkalandozni a gondolataimat hosszú távon ennyire fárasztó lehet. Az idő nagyja azzal telik, hogy az ember várja hogy melegedjen a pakli, és szomorúan konstatálja, hogy kiszállt pár figurás lap, és megint hideg. Ennél az is jobb volt, amikor rabszolga voltam az orosz internetmaffiában.
Közben még ketten leültek az asztalunkhoz, amivel a tempó nem sokat lassul, de még több felé kell figyelnem. A pakli már jó ideje hideg, most éppen mínusz egy vagy kettő, kicsit már összezavarodtam, de a lényeg hogy messze a tétemelési határtól. Zúg a fejem, elnézem a splitet egy dupla kilencesen, aztán rögtön utána egy duplázási lehetőséget, és amíg ezen felidegesítem magam, rájövök, hogy két leosztás óta nem számoltam tovább a kiment lapokat. Itt az ideje abbahagyni a kísérletet, búcsúzóul még kapok egy blackjacket, ha ez nem égi jel, hát semmi.
Alig jártam csak jobban, mintha a nevadai minimálbérért (óránként 8 dollár 25 cent) dolgoztam volna ugyanitt. A lapszámolás nem játékos agytorna, amivel még nyerni is lehet, hanem kőkemény és halálosan monoton agymunka, ami ilyen kispályán, ahol én játszottam, biztosan nem éri meg. Ahhoz, hogy megérje, nagyobb téttel, és sokkal nagyobb alaptőkével kell játszani, sokkal hosszabb távon. Amit viszont nem tudom, hogy lehet úgy csinálni, hogy ne robbanjon szét az ember feje.
Ráadásul nagyobb tét mellett viszont már biztosan odafigyel a kaszinó személyzete, és simán észreveszik, ha számol az ember, már csak a tét látszólag összevissza emelgetéséből is. Meg ugye miért ne figyelné egy kamera az asztalt, ami mögött egy gép szintén számol, és jelzi, ha valaki pont úgy játszik, ahogy ő játszana. És a számolót elég könnyű megszivatni, elég újrakevertetni a paklit az osztóval, és máris lehet elölről kezdeni az egészet. Az igazi profik csapatban vadásznak (ez a rész speciel pont élethű volt a 21 című filmben): a segítők kis pénzzel játszanak egyszerre több asztalnál, számolnak, és ha forró a pakli, jeleznek a cápának, aki beszáll maximum téttel aratni, aztán megy is tovább a másik forró asztalhoz. Na, ez viszont már illegális, mármint a játékosok közti kommunikáció.
Az igazat megvallva, a 16 dolláromat is valószínűleg nagyobb részben köszönhetem a szerencsének, mint annak, hogy a számolással manipuláltam a szerencsémet. De legalább a sör ingyen volt. Jó, nyilván azért, hogy a játékos egyre inkább ész nélkül játsszon, és még többet veszítsen, de ajándék sörnek ne nézd a fogát.
(A kaszinókban szigorúan tilos fotózni, képeink ezért illusztrációk)