Index Vakbarát Hírportál

Kiadható Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című képe

2016. január 20., szerda 16:32

Kiadhatja az állam id. Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című képét az örökösöknek. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése értelmében ugyanis az állam nem tudja megfelelően igazolni a tulajdonosi jogviszonyát. A 16. századi németalföldi festőművész egyik leghíresebb képét ma a Szépművészeti Múzeumban őrzik. A Batthyány család évek óta szeretné visszakapni a képet, ami szerintük csak letétben van a múzeumban. A kiadás után felajánlanák a képet megvételre. Eddig is nagy vita volt arról, hogy kié a festmény, állítólag az állam pénzt is tett már félre a képre.

Veronika Batthyány-Strattmann és Batthyány Ádám a festmény visszaadása érdekében tulajdonjogukra való hivatkozással, 2015. augusztus 26. napján jelentettek be igényt az állami tulajdonjog gyakorlójához, írja az MTI. 

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter döntésével megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az állami tulajdonjog gyakorlója, nem bizonyította kétséget kizáróan a vagyontárgy feletti tulajdonjogát. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek azt kellett kiderítenie, hogy kétséget kizáróan bizonyítható-e, hogy a vagyontárgy állami tulajdonjoga jogszerű eljárás keretében keletkezett, és az állam tulajdonjoga az igénylés időpontjában is fennáll. Vagy – mint azt a család is állítja – a festmény más jogcímen és körülmények között került a múzeumhoz.

Ez esetben ugyanis a közgyűjtemény köteles kiadni a vagyontárgyat. A miniszteri döntés hangsúlyozza, a visszaadás nem eredményezi a tulajdonjogi igény eldöntését, mely a bíróság hatáskörébe tartozik. A festmény mindaddig a múzeum őrizetében marad, amíg az igénylő okirati bizonyítékkal nem támasztja alá azt, hogy joga van a festményt birtokba venni.

Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja című képe a Szépművészeti Múzeum egyik legjelentősebb képe. 

Rovatok