Miért pont ebből a Vámos Miklós-novellából készített filmet? Ő javasolta?

Igen, de javasolt mást is, amikor megkérdeztem tőle, hogy nem tud-e egy olyan történetet, ami jó lenne filmnek. Elolvastam párat a javaslatai közül, és ezt választottam.

Az benne volt az eredeti történetben, hogy a főszereplőt, akit ön játszik, ennyire körülrajongják a nők? Van felesége, állandó szeretője, alkalmi szeretője, emellett még flörtöl a medikával is.

Az, hogy megcsalja a feleségét a legjobb barátnőjével, benne van az eredeti történetben. De sokat írtunk hozzá, mert ez egy háromoldalas novella volt, amiből Vámos írt egy vázlatot, hogy szerinte hogy legyen ebből film. Ebből írtam egy filmváltozatot, amit ő elolvasott, aztán átírta kicsit, szóval adogattuk egymásnak a változatokat. Nem együtt írtunk soha, hanem külön-külön, aztán egyszer csak elkészült.

Nem bosszantotta a filmalapos forgatókönyv-fejlesztés, ami ezután következett? Hogy mások is beleszóltak a szövegbe?

Nem, mert jól szóltak bele. A filmalap Hegedűs Bálint filmíró-dramaturgot jelölte ki, aki jókat mondott. Én meg borzasztó gyorsan tudom átírni a forgatókönyvet, mert türelmetlen vagyok, nekem a filmkészítés körüli hercehurca nagyon lassúnak tűnik. Most találtam egy példányt, az van ráírva, hogy Gondolj rám! első változat 2011. Öt éve megy ez a történet, ez rettenetesen lassú nekem. Én egy perc alatt szeretném megcsinálni, menjen a mozikba, jöhet a következő.

Ehhez képest tizenhét éve rendezett utoljára filmet.

Nem volt időm erre, színész vagyok, nem filmrendező.

Mind a két korábbi rendezése, a Sztracsatella és A miniszter félrelép is sikeres volt. Nem piszkálta a gondolat, hogy kéne még filmet csinálni?

De, írtam is egy forgatókönyvet rögtön a Sztracsatella után, amit most beadtunk a filmalapnak, de azt mondták nem jó, nem kell nekik. Egy harmincas évekbeli gengsztertörténet egy Kutyás Valentin nevű férfiről, aki megfúrja a kecskeméti zálogházat a kutyájával. Helyes történet. Csak a Sztracsatella után mondta Vajna, hogy csináljunk filmet A miniszter félrelép című színdarabból, úgyhogy akkor ezt elfelejtettem. Most eszembe jutott, átírtam öreg gengszterre, mert megöregedtem, de ez most nem tetszett nekik.

Vajna beleszólt a Gondolj rám!-ba?

Elmondta a véleményét, hiszen a filmalap egyik kuratóriumi tagja. Azt mondta, hogy ez nagyon jó, csak kevesen fogják megnézni, úgyhogy legyen vígjátékabb. Próbáltam is az lenni, úgyhogy a kész film kicsit vígjátékabb, mint amilyen eredetileg lett volna. Az emberek szeretnek manapság vígjátékot nézni, arra inkább bemennek a moziba, mert irtó drága a mozijegy, és különben is mindent le lehet tölteni, meg lehet nézni tévében. De egy idő után mondtam, hogy nem tudom még vígjátékabbra írni, mert a film már maga írja magát, és egyszerűen nem engedte magát még vidámabbra írni.

Nagyon fél attól, hogy kevesen fogják megnézni a filmet?

Nem, már nem, mert látom, hogy ez gyakori eset. Kevés filmnek van sikere, azok közül egy pár nekem nem is nagyon tetszik. Most ilyen korszak van. Ha megnézik sokan, annak örülni fogok, ha kevesen nézik meg, akkor arra fogom, hogy most nem divat magyar filmet nézni. Ezzel nem is hazudok, valamilyen magyarfilm-ellenes hangulat van a levegőben.

Sok magyar filmet néz moziban? Volt olyan, ami igazán tetszett?

Nem sokat, de volt, ami tetszett. Leginkább az Isteni műszak és a Saul fia. El vagyok ájulva, és nagyon örülök a Saul sikerének, boldog vagyok, hogy valami híre lesz megint a magyar filmnek. Bárcsak megkapná az Oscart, nagyon jó lenne.

Mennyire érzi a nyomást, hogy öntől az emberek mindig valami vicceset várnak?

Erősen érzem. Mindennap beülök egy taxiba, mondom a taxisnak, hogy éppen melyik tévébe megyek. Kérdezi, hogy miért, mondom, hogy reklámozom a filmemet. „A micsodáját? Milyen filmjét?” Mondom neki, hogy csináltam egy filmet, most jön a mozikba. „Jaj de jó! A Kardos doktort játssza benne?” Mondom, nem. „Olyan, mint A miniszter félrelép?” Mondom, nem olyan. „De lehet rajta röhögni?” Annyit, mint azon, nem lehet. „Ja, akkor...” Ez elég nagy teher, mert nem vág össze az én vágyaimmal. Összevághatna, lehetnék olyan ember, aki szeret filmvígjátékokat készíteni, de most nem ilyen vagyok. Kicsit sötétebbet szeretnék, ilyen lett a Gondolj rám!. Ezt a nyomást sajnálatosnak tartom, nem éreztem mindig, öt éve például még nem éreztem. Azt mondják az emberek, hogy olyan rossz az életük, hogy a moziban nevetni akarnak. Ezt megértem, de nem értek egyet. Szerintem a moziban szórakozni kell, és a szórakozást egyáltalán nem kapcsolom össze a nevetéssel. Én például a lelkizős dolgokon szórakozom, valaki szerelmes valakibe, de annak meghalt a férje, aztán összejön a lányával, és az egyik a Robert De Niro, a másik az Edward Norton, a harmadik meg a Scarlett Johansson. Nem kell, hogy röhögtessenek.

Színházban is van ilyen nyomás?

Nincs, ott elfogadják, hogy nem csak röhögés van. De a moziban, úgy látom, most nehéz. Felejthetetlen élményem, hogy két évvel ezelőtt az Oscar-díjátadó után, amikor Matthew McConaughey megnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Mielőtt meghaltam-ért, elmentem a feleségemmel megnézni a filmet. A Mammutban, szerda este fél 9-kor a kétszáz személyes teremben négyen voltunk, abból is az egyik Herendi Gábor, a filmrendező. Amerikai, Oscar-díjas filmen. De nem lehetett rajta röhögni, és nem robbant fel semmi benne.

Színészként utoljára a Halálkeringőben láttuk filmen. Ez a thriller elég nagy bukás volt.

Nem értem, hogy miért, nem lehet rájönni. Szerintem az egy jó film, a premieren láttam, és azt mondtam, hogy de jó, hogy ezt megcsináltuk, ennek még sikere is lehet. Erre másnap megbukott. Rossz kritikákat kapott, nem nézte meg senki.

Ha színészként bukik, az ugyanúgy megviseli, mintha rendezőként bukott volna meg?

Nem ugyanúgy, de azért megvisel. A bulvársajtó is hibás. Ebben nem vagyok egészen biztos, de mintha lett volna olyan címlap, hogy Kern András és Dobó Kata filmje megbukott. Hatalmas betűkkel. Nem a rendező neve volt odaírva, hanem az enyém, és rossz volt látni az újságosnál huszonhárom példányban.

Szinte az összes nagy magyar rendezővel dolgozott, Jancsótól Bacsón át Fábriig. Tudott tőlük tanulni, saját filmjeiben hasznosítani dolgokat?

Igen, de ezt nem tudom felsorolni, ezek félig tudattalan dolgok. Sándor Pali millió trükkjét láttam, tudom, hogy a Ragályinak mit kell mondani, hogy a kép olyan legyen, amilyennek szeretném, vagy tudom, hogy a Jancsó hogy beszélt a színészekkel, hogy milyen kedves volt mindenkihez. Ez a helyzettől is függ, a mostani filmnél nem volt elég pénz, öt-hat napnyival kevesebbet tudtunk forgatni, mint kellett volna. Folyton sietni kellett, ezért sokat ordítottam, hogy csináljuk már, tegyék le a szendvicseiket, hajtani kellett a stábot, persze, humorral.

Van egyáltalán olyan magyar rendező, akivel szeretett volna dolgozni, de nem jött össze?

Szívesen forgatnék az újakkal. Tetszett Mundruczó Kornél kutyás filmje, a Fehér isten, Fliegauf Bence Méh című filmjét nagyon szerettem, de Hajdu Szabolccsal is szívesen dolgoznék. De ezeknek a rendezőknek valószínűleg én nem kellek, vagy most éppen nem kellek, inkább a saját korosztályukkal dolgoznak. Ez tökéletesen irányíthatatlan, ha hívják az embert, akkor megy.

Woody Allen nemrég volt 80 éves. Követi a filmjeit?

Igen, nem mindegyiket, mert évente csinál egyet. Az utóbbiak nem tetszettek annyira, mint a korábbiak, de az Éjfélkor Párizsban és a Vicky, Christina, Barcelona jó volt.

Az már nem merül fel, hogy ön szinkronizálja?

Fölmerül, de nem rajtam múlik, ezt nem érti? Nem hívnak. Vannak dolgok, amikről azt hiszik az emberek, hogy én irányítom őket. De nem így van, a színházi szerepekről az igazgató dönt, hogy filmben mit játszik az ember, a rendező választja ki, hogy ki mit szinkronizál, azt a szinkronrendezők mondják meg. Én nem kérdezem, hogy halló, miért nem én szinkronizálom a Woody Allent.

A Heti hetes mit ad önnek?

A hangulatát, és egyáltalán, a televízióban levést. Azokat a színészeket, akik nincsenek benne a tévében, nem ismeri senki. Ez engem nagyon bántana. Elfelejtik az embert egy pillanat alatt. Ma még ismernek, de holnap jön egy kilencéves kislány, és azt mondja: Kern András? Az kicsoda? Nincs a tévében.

De szereti csinálni?

Igen, emberi dolgokról próbálok abszurdokat, paródiaszerűségeket írni. Ez nekem néha könnyen megy, néha meg órákig nem jut eszembe semmi. Szeretek hozzászólni ahhoz, ami van, inkább „magánemberileg”.

Még ha ez azzal is jár, hogy besorolják valahova?

Politikailag? Ezzel nem foglalkoztam olyan nagyon, besorolják az embert anélkül is. Negyvenöt éve működöm nyilvánosan, annyiféle helyzetben láttak, hogy akinek van erre orra, az tudja, hogy milyen gondolkodású, szemléletű pasas vagyok. Tudná anélkül is, hogy a Heti hetesben lennék. Volt egy olyan korszaka ennek a műsornak, amikor néhány szereplőt nem hívtak meg bizonyos helyekre fellépni a műsor miatt, de ez elmúlt. Szelídebben megy mostanában, szerencsére. Ez, legalábbis.