Index Vakbarát Hírportál

Az Oscar-jelölt rendező állítja: meghamisították egy interjúját

2016. január 28., csütörtök 21:01 | aznap frissítve

A Saul fia című film rendezője és producerei is elhatárolódtak a Jüdische Allgemeine nevű németországi lap online változatán „Magyarország nem normális ország” címmel megjelent Nemes Jeles-interjú tartalmától.

A számtalan díjjal jutalmazott rendező eszerint nem mondta azt, ami megjelent a lapban. A sajtónak szétküldött közleményben egész pontosan ez áll:

A Saul fia rendezője és producerei döbbenten értesültek a Juedische Allgemeine cikkének tartalmáról. »Rágalom minden nekem tulajdonított szó« – nyilatkozta Nemes Jeles László rendező. Az idézett mondatok nem hangzottak el az interjúban, ezért a film producerei azonnal megindítják a német lap ellen a szükséges jogi lépéseket.

A Jüdische Allgemeine szövege amúgy elég kemény, Nemes Jeles László a lap szerint (a Mandiner fordításában közölve) olyanokat mondott, hogy

A zsidógyűlölet Magyarországon, ahogy korábban, most is nagyon széles körben elterjedt.

És hogy szerinte állítólag sokan legszívesebben újranyitnák a koncentrációs táborokat, ha megtehetnék. A lap arról is írt, hogy Nemes Jeles szerint Magyarország az antiszemitizmus ügyében a tűzzel játszik. A Mandineren lévő fordítás szerint azt mondta:

Régi hagyomány Magyarországon, hogy a tűzzel játszanak. Például: máig nem esik szó arról, hogyan kollaboráltak a németekkel a náci időkben, a politikusok pedig örömmel hevítik a létező antiszemitizmust. Másrészt az Orbán-kormány keményen kiáll az országban lévő zsidó közösségek mellett. És a széles körben tapasztalható antiszemita hangulat ellenére a Claims Conference nagyvonalú támogatása mellett kaptunk állami pénzeket Magyarországtól is.

A cikk szerint ezt a helyzetet ő így értékelte:

Tudnia kell: Magyarország nem normális ország – a politikusai és polgárai egészen biztosan nem.

De Nemes Jeles a cikk szerzője szerint elküldte a fenébe a Golden Globe- és az Oscar-gálát is, sőt, általában a díjakat: 

A díjak nagyon meglepőek. De untatnak is. Időpocsékolásnak érzem őket. Az olyan rendezvények, amilyen mondjuk a cannes-i vagy a Los Angeles-i, felszínesek, értelmetlenek, buták.

A most cáfolt interjú szerint a holokauszt méltóságát nem látta biztosítottnak Hollywood kezeiben sem, a korábban Oscar-díjat nyert Schindler listáját és Az élet szép filmeket a katarzis miatt támadta:

Nincs semmilyen okunk, ami miatt jobban kellene éreznünk magunkat.

Azt még nem tudni, Nemes Jeles szavait teljesen meghamisították-e, vagy csak pontatlanságról van szó. Hasonló eset azonban már történt: Tarr Bélával 2011-ben a berlini Tagesspiegel hasábjain jelent meg interjú, amiben az Orbán-kormány kultúrpolitikája ellen tiltakozott: „Ez a kormány éppen most változtatja meg az alkotmányt, és húsz évnyi hivatali időre rendezkedik be. A kormánynak kell mennie, nem nekem.” Tarr azonban pár nappal később azt mondta, hogy ő ilyet nem mondott, „az írás stílusa nem az én stílusom. Sem harcolni, sem vitatkozni, sem érvelni nem szoktam ilyen módon.”  

Rovatok