Index Vakbarát Hírportál

Budapest kihátrált a Fesztiválzenekar mögül

2016. február 26., péntek 08:29

Egy olvasónk hívta fel rá a figyelmünket, hogy a főváros 2016-os költségvetésében nem szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar. A Budapest állandó zenekaraként ismert, 1983-ban alapított BFZ-t fenntartó alapítványt 2015-ben még 260 millió forinttal támogatta Budapest, ez csökken a jelenlegi állás szerint nullára. Amióta a főváros 1992-ben beállt a zenekar mögé, nem volt rá példa, hogy azt ne támogassa.

A BFZ igazgatóhelyettese, Erdődy Orsolya szerint továbbra is egyeztetnek a fővárossal a támogatás esetleges visszaállításáról. Mint mondta, bíznak benne, hogy félreértésről van szó, és folytatódhat a város és a zenekar együttműködése. A támogatás megvonásának szerinte semmilyen előjele nem volt, az derült égből villámcsapásként érte őket.

Mindig nagyon jó volt a zenekar kapcsolata a főváros vezetésével, ezért reménykednek benne, hogy a Városház utcában továbbra is úgy tekintenek a BFZ-re, mint egy nemzeti kulturális kincsre, ami turnéival, lemezfelvételeivel külföldön is folyamatosan Budapest presztízsét erősíti. A zenekar március 10-én tart évadnyitó sajtótájékoztatót, ahol remélhetőleg a fővárosi támogatásról is többet megtudhatunk majd - mondta Erdődy.

A Fővárosi Közgyűlés az idei költségvetésről döntő február 17-i ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a vita során a Fesztiválzenekar szóba sem került: a támogatás megvonását egyetlen képviselő se hozta szóba. Az ügyről a költségvetési rendelet tervezetét előterjesztő Főpolgármesteri Hivatalt is megkérdeztük. Azt szerettük volna megtudni, hogy

Szűcs Somlyó Mária kommunikációs igazgató írásos válaszában türelmet kért, mert "az ügyben még nincs végleges döntés". Ez megerősíti, hogy zajlik a tárgyalás, és még kaphat pénzt Budapesttől a BFZ.

Ugyanakkor arra, hogy a Magyarország és Budapest egyik vezető kulturális "exportcikkének" számító, a világ legjobb szimfonikus zenekarai között számon tartott, a legnívósabb koncerttermeket megtöltő és a kritika által rendre agyondicsért BFZ miként maradhatott ki a főváros költségvetéséből, nincs hivatalos magyarázat. Ennek hiányában fennáll a gyanú, hogy a furcsa fordulatban szerepet játszhattak Fischer Iván zeneigazgató a kormánnyal szemben erősen kritikus megnyilvánulásai.

A BFZ-t egyébként nem lehet azzal vádolni, hogy kizárólag a fővárosra támaszkodna: tájékoztatásuk szerint a 2016-ra remélt, a tavalyival azonos 260 milliós támogatás a zenekar idei költségvetésének 8,5 százalékát tenné ki.

Rovatok