Habár John Le Carré kémregényének tévés adaptációja elsősorban arról lett híres, hogy Hugh Laurie, azaz Dr. House visszatér a képernyőkre, de a főszereplője valójában Tom Hiddleston, ő alakítja Jonathan Pine-t, aki éjszakai portásként dolgozik egy szállodában, ahol egyszercsak feltűnik a világ leggonoszabb embere, a fegyvercsempészettel foglalkozó Roper - őt alakítja Hugh Laurie. Hugh Laurie nagyon régóta szerette volna megfilmesíteni a Night Managert, minden vágya az volt, hogy eljátszhassa Jonathan Pine-t: végül a fontosabb szerep, a tökéletes főgonosz jutott neki. 

A sorozatot Magyarországon az AMC sugározza: és az első részek alapján úgy tűnik, hogy ez lesz az év egyik legkellemesebb meglepetése. A sorozat alapjául szolgáló, itthon Éjszakai szolgálat címmel megjelent regénybe itt tud beleolvasni, kritikát itt írtunk a regényről, itt pedig a sorozatról. 

A karrierje során folyamatosan ugrál a különböző műfajok között: csinált már horrort Guillermo del Toróval, szuperhős filmet a Marvellel, most pedig egy kémregényen dolgozik Susanne Bier Oscar-díjas rendezővel. Szándékosan választja így a szerepeket?

Igen, élvezem a változatosságot, de azért őszinte leszek: belülről a színészi munka sokkal hasonlóbb mint kívülről esetleg tűnhet. Én minden szerepemben az emberi lelket és annak működését vizsgálom. És nem is tudom olyan könnyen elmagyarázni, hogy mit miért csináltam, ennél sokkal ösztönösebbek a döntéseim, ha valami érdekesnek tűnik, lecsapok rá, nincsen benne tudatosság. 

De mégis, a Night Managerben mit talált érdekesnek? 

Elsősorban John le Carrét, mert mindig is imádtam a kémregényeit, már amikor olvastam az első epizód forgatókönyvét, éreztem, hogy ehhez tényleg hozzá tudnék tenni. Jonathan Pine egy nagyon izgalmas figura, mert egy bátor katona, de ugyanakkor nagyon sebezhető lélek, tetszett ennek a pszichológiája.

Beszélt a szerepről le Carréval?

Van egy csodálatos bekezdés a regényben, ahol le Carré nagyon impozáns leírást ad Pine-ről (szavalni kezd) "Jonathan Pine, a rákbeteg német szépség, és az országa sok gyarmatvédő háborújának valamelyikében megölt brit gyalogos őrmester szülők nélkül maradt fia, különböző árvaházak, nevelőszülők, katonai iskolák és kiképzőtáborok neveltje, az Észak-Írországban állomásozó különleges alakulat katonája, inas és konyhafőnök, minden érzelmi kötődés elől menekülő, kóborló szállodai alkalmazott, az idegen nyelvek lelkes gyűjtője, az önmaga által éjszakai életre kárhoztatott, úti cél nélküli hajós". Ez a leírás nagyon sokat segített nekem a szerep megformálásban. Úti cél nélküli hajós, ez nagyon megfogott, segített megértenem, hogy milyen ez a férfi és mit miért csinál. 

Milyen kapcsolata van le Carré munkásságával?

A Suszter szabó baka kémet az apám könyvespolcán láttam először. Hihetetlen jó címnek tartom ma is. Apámmal sokat beszélgettünk róla, miután én is elolvastam. Le Carré hihetetlen mestere a kémregénynek, ugyanakkor a brit lélek egyik legjobb ismerője. Nagyon összetett és mély ismerete van arról, hogy mit is jelent britnek lenni. Persze, nagyon sok értelemben általános dolgokról ír, így sokféle közönség tud kapcsolódni a történeteihez, de a mélyén valójában nagyon is brit az, amiről ír. 

Ezt hogy érti?

Hát ott van ennek a regénynek a gonosz figurája, Roper, akit Hugh Laurie alakít. Mindene megvan, amire egy brit úriembernek szüksége van, művelt, humoros, olvasott, gazdag, sok nyelven beszél, nagyszerű társasági ember, jó ízlése, jó családja van. És: az elképzelhető legrosszabb dologra fordítja. Le Carré dünös is rá, mert a brit demokrácia egyik haszonélvezőjéről van szó, akinek a brit oktatás legjobbja jutott, és mégis úgy döntött, hogy visszaél ezekkel az előnyökkel, és borzasztó dolgokat tesz, kémiai fegyverekkel kereskedik és titkos fegyvercsempészetben vesz részt. Le Carre nagyon jól elkapja, hogy mennyire ellentmondásos ez: Roper egy nagyon könnyen megkedvelhető ember, vonzó, kedves és sima modorú, miközben egy pszichopata. 

Ez az ellentmondás inkább Önre és az Ön által megformált figurákra volt eddig jellemző, nem? Loki is gonosz, mégsem velejéig romlott.  

Mindannyiunknak sok arca van, én most teljesen másként viselkedem ezen az interjún, mint otthon a családommal karácsonykor, és más vagyok a forgatáson munka közben. És igyekszem a karakterekben is megmutatni ezt a sokoldalúságot, hogy mennyire más emberek vagyunk más körülmények között. 

De akkor ezt Ön adja hozzá a szerephez? Talán éppen Ön vitte bele Lokiba a jóságot?

Na ezt már nem tudom, hogy nélkülem is ilyen lett volna-e, elég korai szakasztól kezdve benne vagyok a karakter fejlesztésében, de az már az elején nyilvánvaló volt a Marvelnél és Kenneth Branaghnél is, hogy egy ellentmondásos figurát akarunk létrehozni Lokival. 

Loki hatalmas fordulat volt a karrierjében, de tényleg igaz, hogy eredetileg Thor lett volna? 

Na akkor tegyük ezt tisztába! Marvel a kezdetektől fogva egy ismeretlen arcot akart a szerepre, és én is benne voltam abban a hatban, akiben gondolkoztak, hiszen magas és szőke vagyok. Fel is készültem, testileg is, szigorú diétát tartottam, jártam a meghallgatásokra. Ahol aztán Branagh úgy döntött, hogy jobb Loki lesz belőlem, mint Thor.

Visszatérve le Carréhoz: szereti egyébként a kémtörténeteket? 

Igen, a Suszter szabó baka kém sorozatként és filmként is nagyon-nagyon tetszett. És hát hatalmas James Bond rajongó vagyok gyerekkorom óta, mint minden angol gyerek. A Bourne-sorozat is nagyon különleges, és szerintem nagyon nagy hatással is volt arra, hogy milyenek lettek az új Bond-filmek. Jack Bauer is nagyon bátor dolgokat tesz meg az emberiségért. A kémek bátorságát mindig is nagyon izgalmasnak találtam: hogy úgy döntenek, a normális, hétköznapi életen kívül élnek, a színfalak mögött, normális kapcsolatok nélkül. 

Lenne James Bond? 

Persze. Ha végre jönne az a bizonyos telefon, akkor az egy csodálatos nap lenne számomra! 

Jonathan Pine is eléggé James Bondos, nem?

Bevallom, hogy Susanne Bier rendező és én még beszéltünk is erről, mert nagyon könnyű párhuzamba állítani a kettőt. James Bond, Jason Bourne és Tom Ripley - erről a három figuráról beszélgettünk, hogy milyen érdekesek, ahogyan el tudnak bújni úgy, hogy közben szem előtt maradnak. Talán James Bond a legrosszabb ebben, őt nem annyira érdekli, hogy fedezékben maradjon, teszi, amit tennie kell. Én igyekeztem úgy eljátszani Jonathan Pine-t, ahogyan le Carré megírta abban a bekezdésben. 

Milyen volt a munka Susanne Bier Oscar-díjas rendezővel? 

Nagyszerű! Van egy nagyon különleges képessége, amit korábban még nem tapasztaltam másnál, egyfajta szigorúság, nagyon ragaszkodik a saját elképzeléséhez. Ha amit lát, nem felel meg ennek, akkor megkér, hogy csináld meg újra: “Nem volt hihető, ismételd meg!” Ha a Night Managerben van feszültség és hitelesség, akkor az biztosan neki és a szigorúságának köszönhető. Kemény volt, de a lehető legjobb értelemben, egy forgatáson az energiák könnyen szétforgácsolódnak, és egyszercsak elvész a pillanat. Márpedig egy olyan szakmában dolgozunk, ahol el kell kapnunk a pillanat varázsát, és ehhez egy koncentrált vezetőre van szükség.  

Több interjúban is feministának vallotta magát, de mégis, ebben a sorozatban is arra használják a női karaktert, hogy motivációként szolgáljon a férfi bosszújához - ahogyan a Woman in refrigerators elmélet rá is mutat erre. Ezek szerint a forgatókönyveket nem feminista szemmel olvassa? 

Nahát, érdekes, erről az elméletről még sosem hallottam! A feminizmus számomra egyenlőséget jelent, a nemek tekintetében is, valahol nevetséges is, hogy 2016-ban még egy olyan világban élünk, ahol ilyen különbségek léteznek még. Úgyhogy ha látok valamilyen kiegyensúlyozatlanságot a forgatókönyvben, akkor arra mindig rámutatok a rendezőnek. De itt szerintem nem ez történik: Jonathan szerelmes lesz Sophie-ba, és nem csak és kizárólag a bosszú motiválná a továbbiakban. Igen, ez is része a dolognak, a személyes része.  

A feminizmus mellett a jótékonyság is nagyon fontos szerepet játszik az életében. 

Amíg nem láttam elsőkézből, nem is tudtam, hogy milyen fontos az UNICEF munkája. Amint szembesültem vele, egyszerűen kötelességemnek éreztem, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek értük. És szeretném hangsúlyozni, hogy én nem végzem el helyettük a munkájukat, én csupán egy nagykövet vagyok, aki igyekszik ráirányítani a figyelmet a munkájukra. Az UNICEF végzi a legtöbb munkát a gyerekjogok tekintetében a világon, rengeteg gyerek szenved háborús zónákban, természeti katasztrófáktól, szegénységtől. Az UNICEF azon dolgozik, hogy jussanak hozzá olyan alapvető dolgokhoz, mint az élelem, a tiszta víz és az oltások.  Azt gondolom, hogy ha valaki közszereplő, az felelősséggel is jár. Ha odafigyelnek a hangodra, a véleményedre, akkor azzal okosan kell bánni. De nem is nyomasztanék senkit ezzel, ha valaki nem érzi ezt feladatának, én biztosan nem fogom elítélni. Én a hangomat arra szeretném használni, hogy az UNICEF-et segítsem. 

Hugh Laurie egyszer azt nyilatkozta, hogy az álomszerep számára Jonathan Pine lenne. Milyen volt vele dolgozni úgy, hogy elhappolta előle ezt?

Nagyon jó volt egy ennyire szenvedélyes emberrel dolgozni, látszott, hogy tényleg nagyon fontos volt számára ez a projekt. Nagyon szerette Ropert játszani, hiszen ez egy macska-egér játék, és nem mindig lehet megmondani, hogy ki a macska és ki az egér. Pine és Roper nagyon hasonlóak bizonyos szempontból, néha ijesztően hasonlítanak egymásra, ezzel is játszik a sorozat. 

Változott a hozzáállása a televíziózáshoz az évek során? 

Én sosem tettem különbséget a filmezés és a tévézés között. Talán azért is, mert már korán, alig 20 évesen volt alkalmam dolgozni az HBO-val. Az első két jól fizető munkám pont a televízióban volt, az egyik a Conspiracy - Az összeesküvés, a másik a Gathering Storm (nálunk Churchill - A brit oroszlán címmel ment.) A Conspiracyt az a Frank Pierson rendezte, aki a Kánikulai délután írta, és Stanley Tuccival és Kenneth Brannaghgal játszottam együtt. A Gathering Stormban pedig Churchill fiát játszottam, Randolfot, Albert Finneyés Vanessa Redgrave voltak a szerep szerint a szüleim. Szóval számomra a televízió, talán ezért is, mindig is egy különleges élmény volt. Én sem nézőként, sem színészként nem látok ebben különbséget. Az igaz, hogy vannak történetek, amelyeket sorozatként jobban működnek, mert több idő áll rendelkezésre a történet kibontására, így a karakterek mélyebbek és kidolgozottabbak, ez színészként is izgalmasabb feladat. Egy kétórás filmben viszont szükségszerű a sűrítés, amitől néha jobb, koncentráltabb lesz az élmény. Én mindkettőnek rajongója vagyok, az tuti. 

Night Manager az AMC műsorán hétfő esténként 9 órakor.