A Napster egyik alapítója éppen a Screening Room nevű ötletével turnézik Hollywoodban. A moziban futó friss filmeket lehetne otthon streamelni vele. A javaslat ellen kikeltek a mozisok, és rendezők is, de vannak olyan filmesek, akik örülnek neki, sőt, már be is fektettek.
Az már nem új kijelentés, hogy a moziforgalmazás és a filmfogyasztási szokások elég súlyosan megváltoztak az utóbbi tíz évben. A piac teljesen szétforgácsolódott, megjelentek a streaming szolgáltatók, a telekommunikációs cégek könnyen elérhető médiatárai szipkázzák el a nézőket a mozikból, és az olyan illegális-félillegális módszerek mellett, mint a Popcorn Time vagy egyszerűen a torrentezés. Az igaz, hogy az amerikai mozis nézettség tavaly rekordösszegű, 11 milliárd dolláros nézettséget produkált, de van egy sanda gyanúm, hogy ezt nem a remek választékkal, hanem a 3D-, és IMAX-vetítésekkel járó felárakkal sikerült elérni. Az olcsóbb HD-tévék és egy bevezető árú hangrendszer már sokaknak kiváltja a mozis élményt, filmeket válogatni pedig rengeteg forrásból lehet ahhoz, hogy az ember egy moziba be se tegye a lábát. Már ha nem érdekli az, hogyan marad le a legnépszerűbb beszélgetőtémákról a munkahelyén, vagy az iskolában, vagy nem bánja, hogy hónapokat kell várnia a premier után.
Ezt a dilemmát orvosolná a Screening Room. Március elején jelentette be a Variety, hogy Sean Parker és Prem Akkaraju már Hollywood kapujában házalnak egy olyan konstrukcióval és technikai megoldással, ami fenekestül felforgatná akár a moziüzemeltetési, filmforgalmazási piacokat, a kalózkodásról nem is beszélve.
Moziüzemeltető: ők azok, akik a mozikat igazgatják, és a forgalmazókkal megegyezve mutatnak be filmeket. Gyakorlatilag a mozitermek főbérlők, amiket a forgalmazók vehetnek ki. Lásd itthon a Cinema City.
Forgalmazó: a cég, ami megvásárolja egy film terjesztési jogait egy országra. Lásd itthon például az Intercom vagy a Vertigo.
Streaming: interneten elérhető, nem fizikai formában terjesztett tartalom elérése. Lehet ingyenes (Youtube), lehet fizetős (Netflix).
Video-on-demand: azaz kérésre elérhető videótartalom, rövidítve VOD. Alternatív filmforgalmazási módszer.
A Screening Room lényege az, hogy egy egyszeri, 150 dolláros (kb. 42 ezer forint) bekötési díjjal elérhető lenne minden olyan film, ami jelenleg moziban fut. Ha az ember a premier hetén meg szeretné nézni mondjuk az új Szellemirtókat, akkor egy 50 dolláros (14 ezer forint) vásárlással 48 órára elérhető lesz az otthonában, tökéletes minőségben. Az 50 dolláros ár borsosnak tűnik – az Egyesült Államokban átlagban 8 dollárba, azaz 2200 forintba kerültek 2015-ben a mozijegyek –, de ha a SR felhasználói összetoboroznak még 5 barátot, akkor egy este kétszer is megnézhetik mondjuk a Batman v Supermant. Na jó, ez azért fantazmagóriának is sok.
Egyeseknek maga a szolgáltatás is az, a Screening Room mellé kiálltak Hollywood legismertebb, legnagyobb hatású rendezői, míg ugyanannyian támadták be látványosan. Moziforgalmazók egyesületei szólaltak fel és írtak nyílt leveleket, pedig a technológiáról még mindig nem tudni semmi pontosat az árakon kívül. Parkerék hangoztatják, hogy olyan titkosítást fognak nyújtani, ami a kalózkodást meg fogja akadályozni.
A tervek szerint minden 50 dolláros kölcsönzési díj a következőképpen oszlana el:
A kölcsönzés mellé járna két darab ingyenjegy a kikölcsönzött filmre, egy szabadon választott moziba. Arról még sajnos nem volt sajtóközlemény, hogy miért szeretne valaki aztán elmenni megnézni egy filmet nyilvános helyen, amiért otthon pénzt fizetett. A bevétel elosztásának arányait látványosan az motiválta, hogy mindenki boldog legyen vele, ne panaszkodjon sem a mozis, sem a forgalmazó, és még a vevő is boldog legyen, feltéve, hogy sikerült áthívnia a haverokat vagy a családot. Viszont nagyon sokan látványosan nem boldogok. Hogy miért, ahhoz két, unalmasnak tűnő, de egyébként tök érdekes dolgot kell tudni a filmforgalmazási rendszerről, az egyik egy általános tény, a másik pedig egy új fejlemény.
A forgalmazás egyik legfontosabb eleme az úgynevezett vetítési ablak. Ez azt az időtartamot jelzi, amennyi eltelik aközött, hogy a filmet mozikban bemutatják, és aztán megjelenik más, nyilvános platformokon (repülők, szállodák nem számítanak). Ez átlagosan 90 nap, ennyi idő alatt a legtöbb film elpucol a mozikból, és futja a második körét online és DVD-n vagy bluray-lemezen. A Screening Room ezt az átlagban 90 napos időtartamot zéróra nyesné vissza. Itt meg kell érteni, hogy a mozis vetítések nem feltétlenül az alfája és omegája egy film életének, működik egyfajta promócióként is, ami biztosítja az utóéletét DVD-n, streamingben, tévés szerződésekben, és így tovább. Az SR bebetonozná ezt a régóta kitaposott ösvényt, és a mozi helyett egyből az otthonokba vinné a filmeket.
Ami egyébként nem egyedülálló szolgáltatás. Ott van például a Prima Cinema, ami szinte ugyanezt nyújtja, de hozzá képest nevetségesen magas áron: a szerver 35 000 dollárba (majdnem 10 millió forintba) kerül, egy film bérlése pedig 500 dollár (140 ezer forint). Nemhiába terjeszti magáról a Prima Cinema, hogy az ő szolgáltatásuk olyan, mint a magángépek a repülésben – ez egy átlagembernek megfizethetetlen. Viszont a Screening Room egyáltalán nem, az az árszint már pont megfizethető egy átlagos, középosztálybeli családnak, akik amúgy is járnak moziba, akár gyerekkel, akár barátokkal.
A másik tényező, amivel érdemes képben lenni, az úgynevezett day-and-date forgalmazás. Ez egyébként magyarul azt jelenti, hogy egy film ugyanazon a napon elérhető online szolgáltatóknál, és a mozikban is egyszerre. Ezt a húzást általában független forgalmazók sütik el, fesztiválkedvenc filmekkel, vagy kevésbé ismert, külföldi alkotásokkal. Néha bejön: a módszer egyik legnagyobb sikere a Krízispont című pénzügyi dráma bemutatója volt. Néha nem jön be, és csak annyit érnek el vele, hogy a film sokkal hamarabb, mozipremierrel egy időben felkerül torrentoldalakra. David Bordwell filmtörténész – aki a Screening Roomot harciasított video-on-demandnek nevezte az esszéjében – azt írta, hogy sok művészmozis azt szerette volna, ha a bölcsőben megfojtják a day-and-date forgalmazást.
Szóval emiatt a modell miatt már évek óta elég nagy a feszültség a moziforgalmazók részéről, teljesen érthetően, a 3D blockbusterek, animációs filmek, franchise-ok kivételével lassan kuriózumnak számít moziba járni. A budapesti Bem Mozi csapata egészen jól ráérzett az idők szavára, amikor elkezdett klasszikus filmet vetíteni celluloidról. Teltházasak is a vetítések.
És ebbe az egyébként is kiélezett helyzetben érkezett be Sean Parker és Prem Akkaraju, valamint a hollywoodi kredibilitásért is a céghez felvett Jeff Blake, aki egykoron a Sony Pictures alelnöke volt. Parker hírhedten karizmatikus tárgyaló, úgyhogy annyira nem meglepő, hogy nagy neveket sikerült szinte azonnal a Screening Room mellé állítani. Az első sajtóközleményt nem sokkal később az követte, hogy Steven Spielberg, JJ Abrams (Star Wars: Az ébredő Erő), Peter Jackson (Gyűrűk ura-trilógia), Ron Howard (Apollo 13, A DaVinci-kód), és Brian Grazer producer is mind a szolgáltatás mellé álltak, a Variety információi szerint néhányan már be is fektettek a cégbe.
Sean Parker: annyival el lehetne intézni, hogy őt játszotta Justin Timberlake A közösségi háló című Facebook-filmben. Parker egy legendás figura a startupok világában, ott volt a Napster alapításánál, a Facebook első elnöket volt, a Spotify igazgatótanácsának tagja, ezek mellett még rengeteg cégben benne tartja a kezét. Saját alapítványa van, nagy adakozó, dollármilliókat költ jótékonyságra. Itt már írtunk róla.
Prem Akkaraju: dolgozott a kötvénybizniszekkel világválságot okozó Salomon Brothers nevű befektetőcégnél, a Sanctuary Music Group nevű angol lemezkiadónál, illetve a különböző EDM-fesztiválokat tömörítő SFX Entertainmentnél. Az utóbbi kettőnél vezető pozíciókban.
Nem mindegyikőjük adott ki hivatalos közleményt a támogatásukról. Peter Jackson csak annyit mondott a cégről, hogy szerinte az SR ki fogja bővíteni egy film lehetséges közönségét, és nem a moziból fogja őket elszipkázni a nappali előnyére. Érdekes, hogy Jackson még 2011-ben aláírt egy nyílt levelet, amiben filmkészítők a DirecTV hasonló terjesztési szándéka ellen tiltakoztak.
Grazer és Howard egy közös közleményben mondta el, hogy szerintük az SR egy kiegyensúlyozott modell, illetve kicsit zavarosan azt nyilatkozták, hogy azért készítenek filmet, hogy nagyvásznon nézze minél több ember, és a Screening Room a maga módján megoldást talált erre. Hogy pontosan mire, és hogyan, azt nem részletezték. Parkerék egyelőre csak egy moziüzemeltetőt nyertek meg az ügyüknek, állítólag AMC-hálózat aláírt velük egy együttműködési nyilatkozatot.
Furcsa módon a bejelentés óta a már korábban meggyőzött sztárrendezőkön kívül senki nem állt ki a Screening Room mellett, sőt, kifejezetten ellenséges hangulat fogadta. Az angol moziforgalmazók egyesülete pont a szolgáltatás két kulcspontját kérdőjelezi meg. Az egyik az, hogy semmi sem bizonyítja, hogy az emberek valóban otthon szeretnének 50 dollárért éppen mozikban futó filmeket nézni. A másik pedig az, hogy lehet, hogy Parkerék valami tökéletes lopásgátlót építenek majd a dobozukba, de ez senkit sem fog megakadályozni abban, hogy valaki egy HD kamerát fordítson a HD felbontású televíziója elé, és órákkal később már egy tökéletes kalózváltozatot töltsön fel az internetre. A filmipar amúgy is szenved a moziból felvett, szörnyű minőségű, de szinte azonnal elérhető kalózverzióktól – a Screening Room segítségével ugyanez már makulátlan minőségben kerülne fel az internetre, a premier napján.
De nem kizárólag az üzemeltetők akadtak ki. Két másik, hatalmas elismertségű rendező, Christopher Nolan (A sötét lovag), James Cameron (Terminator 2., Avatar), és producere, Jon Landau is az ellenzők pártját növelte. Cameron és Landau voltak az első filmkészítők, akik nyilvánosan felszólaltak az SR ellen: ők azt mondták, hogy mindketten hisznek a moziélmény szentségében, és mindkettőjüknek elengedhetetlen, hogy a filmek első megjelenése a filmszínházakban történjen. Nincsen bajuk azzal, ha az emberek otthon akarnak filmeket nézni, de kell lennie egy eseménysorozatnak, ami odáig elvezet. Cameron és Landau a kalózkodás miatt is aggódtak. Nolan valójában csak megismételte az előtte felszólalók szavait, ehhez tényleg nehéz bármit hozzátenni.
A Screen Daily több filmes szakembert is megkeresett a témában, talán Rany Greenberg, a Universal Pictures International egykori terjesztési igazgatója mondta a legjobb véleményt:
Ha mint ipar elfogadjuk a day-to-date mozis elérhetőséget, akkor elfogadjuk, hogy van egy koporsó, és már a lyukat is megásták, úgyhogy a kérdés nem az, hogy ha, hanem hogy mikor.
Megkerestem a magyarországi mozihálózat nagy részét kezében tartó Cinema Cityt, és a budapesti művészmozikat üzemeltető Budapest Filmet is, hogy mi a véleményük a Screening Room javaslatától. Csak az elsőtől kaptam választ, egész pontosan az történt, hogy a Cinema Cityt is magában foglaló CineWorld Group vezetősége támogatja az angol moziforgalmazók már említett közleményét. Itt egy részlet belőle:
Természetesen van helye az iparágban új üzleti modellek fejlesztésének, de ehhez együttműködő megközelítés kell. Ennek megfelelő fóruma az lehet, ha párbeszéd folyik a moziüzemeltetők, a filmforgalmazó partnereink és mindazok között, akik hosszú távú értéknövelő ötletekkel rendelkeznek, de nem azokkal, akik fenntarthatatlan alternatívákat kínálnak.
A tiltakozásokkal egészen biztosan nincsen vége a Screening Room történetének. Parker és Akkaraju még nem álltak ki a nyilvánosság elé, nem prezentálták részletesen sem az üzleti modellt, sem a technológiát, amit használni szeretnének. Nem tudni, hogy kikkel kötöttek valójában szerződést, illetve még mindig csak kilincselnek a támogatókért. A nagy nevek berántása nem biztos, hogy jelent bármit; a sok felháborodott közlemény valószínűleg sokkal jobb mércéje annak a hangulatnak, ami a filmiparban uralkodik. De a filmipar már így is szétesőben van, ki tudja, hogy pont a Screening Room lesz-e az, amitől tényleg szilánkosra törik az egész, vagy ez lesz a mumus, ami most mindenkit megijesztett, de valójában csak a startupvilág egyik nagyszájú guruja egy fekete kezeslábasban.