Nagyon izgultál a film díszbemutatója előtt. Mi nyugtatna meg: jó kritikák, magas nézőszám?

Ez mind számít, az ember állandóan ki van szolgáltatva a visszaigazolásoknak. Azért izgulok nagyon, mert szerintem az alkotót vagy a szélsőségesen nagy dráma, vagy a szélsőségesen fergeteges vígjáték védi meg. Akkor lehet valamennyire nyugodt. Az én filmemben nincsenek ilyen végletek. Mindenből van benne, és ha eleve különböző műfaji elemeket, különböző lelkületű jeleneteket használsz, amiket a saját szád íze szerint rakosgatsz össze, akkor kérdés, hogy bejön-e az embereknek. De úgy tűnik, hogy igen. A díszbemutatón jó visszajelzéseket kaptam, sokan mondták, hogy a film sokkal mélyebb, jobb, mint amit vártak. Magamban azon röhögtem, hogy velem kapcsolatban mindig ez van.

Én vagyok a vidám fickó a tévéből, aki komoly dolgokat azért nem tud csinálni.

Plusz az emberek eleve úgy mennek magyar filmre, hogy ez biztos nem lesz elég jó. De lehet, hogy ez a félelem a nézőktől csak az ötletnek szólt.

Mi volt meg előbb: hogy gengszterfilmet akarsz készíteni, vagy hogy kerekesszékesekkel akarsz forgatni?

Gengszterfilmet úgy nem akartam forgatni, hogy nincs benne valamilyen csavar. Ugyan van gengszterfilm forgatókönyvem, amit még a Pánik környékén írtam, de egyből a megírása után láttam, hogy nem érdekel. Van több ilyen forgatókönyvem, ami tulajdonképpen a tanulás részét képezi, meg az önmegismerést. Megírok valamit, mert mondjuk Scorsese meg Coppola miatt vonzódást érzek a műfajhoz, aztán rájövök, hogy nekem ehhez semmi közöm. Ez tök jó volt arra, hogy rájöjjek, hogy ennyire műfaji filmet nem akarok csinálni.

Inkább az a kép jelent meg, hogy mi van, ha a kerekesszékes világot párosítjuk a gengszterekével. Ennek két oka volt, az egyik, hogy segítettem alapítványoknak, és mozgássérültek között voltam viszonylag sokat, elkezdtem megismerni őket. És láttam az Aaltra című filmet, amiből egy konkrét idézet is van a Tiszta szívvelben. Ez egy kevesek által ismert művészfilm, a kedvenc filmem kerekesszékesekről. Amikor az Érinthetetlenek és a Hasta la Vista! bejött a moziba, én már kész voltam ezzel a forgatókönyvvel. A Hasta la Vista! is tökéletes film, jó példája annak, hogy a színészek milyen csodálatos dolgokra képesek.

Te mégis úgy döntöttél, hogy valódi kerekesszékesekkel forgatsz. Egyiküknek van színészi tapasztalata, a másiknak nincs.

Lehetőséget adtunk olyan embereknek, akik nincsenek helyzetbe hozva. És így óhatatlanul egy olyan funkciót is ellát a film, hogy felhívja a nézők figyelmét arra, hogy ha a kerekesszékesek lehetnek filmszínészek, akkor lehetnek sok egyéb más is, nemcsak portások meg telefonközpontosok. És így minden nagyon valódivá vált. Nem kellett azzal foglalkoznom, hogy igazi lesz-e, ahogy ezek a gyerekek például jelen vannak a szobájukban. Itt minden megtörténik a maga természetességében, hiszen ők nem tudják a saját valójukat elrontani, csak arra kell figyelni, hogy a színészeten belül hol a helyük. És az életükből is igyekeztem behozni mozzanatokat.

A filmben sokat nevethetünk azon, hogy ügyetlenkednek. Például abban a jelenetben, amikor Ádám a keze remegése miatt nem tud vásárolni az automatából. Nagyon kellett figyelni, hogy a poénok ne legyenek bántóak?

Igazi mozgássérültek szerepelnek a filmben, ezért természetesen a nevetés is másképp hat a nézőre. Miközben a szereplők is kinevetik magukat, hiszen belementek ebbe a játékba. Ráadásul ezek a viccek főleg a Fekete Ádám által játszott karakter nyakába vannak varrva, aki az életben is óriási szórakoztató, stand upolni is szokott, dolgozik a testi adottságaival, hogy van ez a remegése. Ha megfog egy teli pohár vizet, kilöttyinti. Erre a helyzetre például számtalan vicce van. Innentől kezdve minket már nem érdekelt, hogy a néző zavarba jön-e ettől vagy sem. Szabad nevetni, örülök, ha a néző fel tud szabadulni, de az sem zavar, ha van benne egy kis szorongás, hogy most mit kell csinálni.

Az egy nagyon érdekes élmény a moziban, amikor nem tudom, hogyan reagáljak.

Ezeket az érzeteket szeretjük egy film kapcsán, pont az a baj, ha nincsenek szélsőséges érzelmeink, én akkor szoktam unni egy történetet.

A profi színész Thuróczy Szabolcs a csapatban. Azt mondtad róla, hogy ő neked nemcsak egy színész, aki az összes filmedben szerepelt, hanem az alkotótársad. Ez miben nyilvánul meg?

Az évek alatt a legjobb barátom lett, egy nyelvet beszélünk, nagyon hasonló az ízlésünk, különbözőek vagyunk, az agyunk mégis egy rugóra jár, ugyanolyan dolgokért rajongunk. Nem feltétlenül megy túl a színészi szerepén, nem úgy van jelen, hogy azt mondja nekem, hogy Attikám, erről írjuk egy filmet, hanem szereti, hogy én hozok ötleteket, megkínálom dolgokkal, aztán ő elkezdi megemészteni őket. Mint a pingpongban, úgy alakulnak köztünk a dolgok, most is vannak tervek, amiken dolgozunk.

Akkor téged nem is lepett meg, hogy ekkora filmsztár lett belőle Magyarországon?

Pintér Béla társulatában játszik, ami korunk egyik legfontosabb színházi társulata, Pintér Béla fantasztikus színházi ember, nem is tudok hozzá hasonlót, elképesztő, amit csinál. Szabolcs neki is jó barátja és színházának fontos eleme már tizenöt éve. Nyilván ennek is köszönheti a rengeteg filmszerepet, meg annak is, hogy adottságait tekintve a tökéletes színész, szuper intelligens, nagyon kevésből dolgozik, szeret finom dolgokat csinálni, ugyanakkor megvan az ereje és a vadsága igazi erőszakos férfiként is jelen lenni. Hát én elég sokat dolgozok ebből az oldalából az erőszakhoz való ösztönös vonzódásom miatt.

A Pánikot 2008-ban csináltad, aztán a Csicska című rövidfilmet 2011-ben. Annak, hogy két filmed között ilyen hosszú idő telik el, te vagy az oka?

Ezt mindig magamra vállalom. A szerzői filmnél a legfontosabb, hogy az alkotó mekkora erővel tolja a mozdonyt. Mondjuk a Csicska miatt volt egy mellékvágány, mert annyira sikeres lett nemzetközi porondon, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy Stalter Judit producerrel csinálhatunk egy európai filmet. Különböző nemzetközi pályázatokon indultunk, mindenféle fesztiválokon adtuk elő a filmet angolul, nagyon élveztük, hogy az unió polgárai vagyunk, kozmopoliták, akik nemzetközi terepen játszanak. Aztán az egész két évet lehúztuk a vécén, mert semmit nem kaptunk. Az utolsó pillanatban az egyébként nagyon kedves dán és német filmes kollégák nem adtak semmit, így egy nagy vargabetűvel visszatértünk, és a magyar filmalap finanszírozta a film teljes költségét.

Korábban említetted, hogy sokaknak te vagy a vidám fickó a tévéből. A tévés karriered jót tesz a filmjeidnek, többen megnézik őket emiatt, vagy inkább árt az előítéltek miatt?

Biztos, hogy a népszerűség soha nem árt semminek. Én egy jel vagyok, ha az emberek meglátják a plakáton a nevemet, be tudják azonosítani, ez segít. Magyar filmek esetében egyrészt fontos, hogy mit ír a kritika, az egy ideig befolyásolja az embereket, de aztán a szájhagyomány számít. Vagy elviszik a nézők a hírt, hogy jó a Liza, a rókatündér, vagy nem. Családi ebédeknél aztán megemlítik a dolgot, egy film sorsa így dől el. Itt már nem számít az én ismertségem, sőt, vissza is üthet. Könnyen előkerülhet, hogy minek csinálok filmeket, miért nem maradok a tévénél. De már nyolc éve csinálok filmeket, és mindent meg lehet szokni, lassan megszokják a magyarok, hogy filmes is vagyok.

Mennyire figyeled a magyar filmeket? Mi tetszett a legjobban az elmúlt időszakból?

Minden magyar filmet meg szoktam nézni. A Saul fia kiemelkedően tetszett, nyilván az Oscar miatt ez már kézenfekvő, de annyira tetszett, hogy ezzel kell kezdenem. Aztán a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, mert én is így szeretek filmezni, hogy egy csapat készít együtt valamit sok munkával, sok házi energiával, ahol nem a filmkészítés professzionalizmusa diadalmaskodik, hanem az alkotók szíve, lelke, ízlésvilága. Imádtam. De mindenevő vagyok, az Argo 1-et és 2-t is szerettem,

Kovács Lajos elkötelezett rajongója vagyok, szerintem ő nem tud hibázni.

Bírom a trasht, bírom, hogy Árpa Attila azt mondja, hogy gyerekek, ez trash. És tényleg az. Fehér isten, Szabadesés, ezek a filmek hatottak még rám, ezekből konkrét képekre, hangulatokra is emlékszem, amiken elgondolkodtam. A Szerdai gyerek is nekem nagyon működött, nem is tudok minden jó élményt felsorolni.De minden magyar filmet megnézek, és szerintem egyáltalán nem igaz, hogy a magyar filmek nem jók.

És mik az abszolút kedvenceid, amik miatt rendezni akartál, amiket évente újranézel?

Olyan nincs, amit évente előveszek, de nagyon sok filmet nézek, Cassavetestől Scorsese-ig, nagyon megérintett néhány éve a Szégyentelen, tetszett A visszatérő is, eleve Inárritut nagyon szeretem, a Korcs szerelmek alapmű, amit Thuróczy Szabolccsal imádunk. Aronofsky filmjeit is szeretem általában, és sok egyéb viszonylag ismeretlen filmet. Vagy ott vannak a román filmek, a Négy hónap, három hét, két nap nagyon komoly volt, de szeretem az iráni családi drámákat is. Főleg a szerzői filmeket szeretem.

Régóta vagy a Tv2-nél, a sokadik show-műsorod a most futó Kismenők. Tudsz még olyan lelkes lenni, mint több mint tíz éve az első Megasztárban? Egyáltalán megteheted, hogy nemet mondasz egy felkérésre?

Csapatjátékos vagyok és jó katona. Elfogadom, hogy nekem a Tv2-nél az a szerepem, hogy műsorokat vezessek, és nem az, hogy azon gondolkozzak, hogy mit ne vezessek. Elfogadom ezt az alaphelyzetet, nem vagyok se hisztis, se túlzottan problémás alkat. Az elmúlt tizenöt évben több olyan műsor volt, amit kiemelten nagyon szerettem, és több olyan, amit csak közepesen. De műsorvezető alapvetően szeretek lenni, a pillanat mindig elrabol. Van, amikor nem értek egyet bizonyos műsorok időzítésével, de a tizenöt év alatt jó, ha egy-két műsort utasítottam vissza.

Ezek szerint megteheted.

Nem tudom, mert olyan még nem volt, hogy egy komoly, nagy show-műsort, amire engem akartak, és nem volt más felmerülő műsorvezető, visszautasítottam. És

minek tartana engem a Tv2, ha nem akarnék velük együtt dolgozni?

A Propaganda, ami egy rétegműsor, nagyon régóta fut. Van valamilyen megállapodásod a csatornával, hogy akkor vezetsz nagy show-kat, ha ez maradhat?

Nincs, a Tv2 sokszor jelezte, hogy szereti és fontosnak tartja a Propagandát. Ez egy úgynevezett prémium kategóriás műsor, egyfajta tévénézőnek szól, de a csatorna arculatához, és az én megítélésemhez jól hozzájárul, árnyalja kicsit a képet. Házon belül hallottam, hogy voltak olyan tárgyalásai a csatornának, ahol egy nagy hirdető hozta szóba az egy nappal azelőtt látott Propagandát. Ez mindenkinek jól esik. A csatorna meg vállalja, hogy legyen egy ilyen kulturális portréműsora is. Sokfajta korszaka volt ennek a műsornak, nem olyan egyszerű szezonról szezonra összehozni, hiszen szponzorált tartalomról van szó, és a kulturális szponzoráció már nem olyan nagy divat Magyarországon. De mégis vannak nagy cégek mellettünk, akik azt gondolják, hogy ez fontos.

Ebben a műsorban sokszor kérdezel intim dolgokat, például megkérdezted Tenki Rékától, hogyan mondta meg Csányi Sándornak, hogy gyerekük lesz. Soha nem sértődnek meg az alanyaid?

Ez ugyanolyan, mint a filmkészítésnél. Nem gondolkozom szerkezeteken, azt szeretem, ha van egy közös munka, és közösen találunk meg valamilyen formát. A klasszikus riporteri felállást, amikor kérdezünk és válaszolunk, nem is szeretem annyira, jobbnak tartom, hogy együtt élünk, együtt töltünk egy napot, beszélgetünk, mindenki mond mindenfélét, közel kerülünk egymáshoz, és itt azért már elég sok minden belefér. Nem akarok titkokat megnyitni, nem akarok rájuk bizonyítani semmit, csak együtt akarok lenni velük.

A Tv2 botrányai, elsősorban a Tények körül botrányok után felmerült benned, hogy csatornát válts?

Nem, nekem a Tv2 tényleg a csatornám. És az elmúlt 10 évben rengeteg változást éltem meg itt, sokszor küldtek el embereket, és jöttek újak. Nyilván mindig érzelmileg megérint ha a régi kollégák távoznak vagy más pozícióba kerülnek. Ez sosem egyszerű.