Nemrég hárman léptek ki a Hauszmann-bizottságból, mely elvileg a Vár fejlesztésével kapcsolatos szakmai vitákat volt hivatott lefolytatni. Önök mellett most távozott még Schneller István is a testületből. A belépés másfél éve egyértelmű volt?

Csomay Zsófia: Számomra nem volt teljesen egyértelmű, hogy belépjek, de azt gondoltam, hátha lehet valami olyat tenni, amit jónak látok. Engem Potzner Ferenc építész javaslatára hívtak meg, és már akkor is mondtam, hogy készüljenek fel rá, hogy én sok kérdésben apellálni fogok, de azt mondták, semmi probléma, szeretettel várnak.

Lővei Pál: Én amikor megkaptam a felkérést, írtam Lázár Jánosnak egy levelet, és elmondtam, hogy lényegében semmivel sem értek egyet, ami a tervben szerepel, és én csak ezt tudom képviselni, úgyhogy gondolják meg, hogy szükség van-e rám.

Miért léptek ki?

Cs. Zs.: A legnagyobb probléma az volt, hogy valódi kérdés soha nem hangzott el, csak közlés, amit a kormányzat már előzőleg eldöntött. Olyan soha nem volt, hogy ez a terv, mit szóltok hozzá, mit javasoltok.

L. P.: Minden ülés egy prezentációval kezdődött, kérdezni nyilván lehetett, de véleményt nyilvánítani csak valamiféle szavazással lett volna értelme, de ilyen soha nem történt, nem is volt róla szó. Néhányan felszólaltunk, de a bizottság nagy része soha. Pedig ez egy szakmailag jól összeállított, nagyrészt szakemberekből álló testület.

Volt visszhangja a kilépésüknek?

L. P.: L. Simon Lászlótól hetekkel később kaptunk végül egy levelet, de ez nem nagyon tekinthető válasznak. Szerinte ez egy politikai lépés volt a részünkről, mert nekünk ellenérzéseink vannak a Horthy-korszakkal szemben. L. Simon László viszont azt mondja, hogy a Horthy-korszakban semmi nem épült a Várban, és nem érti, mivel van a bajunk.

Az igaz, hogy a palota 1905-re készült el, de berendezése még hosszan húzódott, 1920–21-től történt igazán a belakása, és az Horthy-hoz köthető. Emellett most kezdik az őrségépület újjáépítését, aminek az emeletén a Magyar Királyi Testőrség múzeumát akarják kialakítani. Ez a testőrség 1920-ban alakult és 1944 ig működött, tehát pont a Horthy-korszak időszakában. Szintén újjáépítik a lovarda épületét, ahol a magyar „spanyol lovasiskola” hagyományait akarják felújítani, de ez az intézmény csak néhány évig, az 1930-as évek közepén működött, tehát szintén a Horthy-korszakban.

Hogyan zajlottak a gyűlések?

L.P.: Többször is szóba került, hogy mi nem látjuk értelmét ennek a bizottságnak, de

L. Simon László mindig azt mondta, hogy ő mindent továbbít Orbán Viktornak, és nem válogat a vélemények között. Persze, hogy elolvassa-e Orbán Viktor, azt nem tudja, illetve azt gondolja, hogy nem.

Nagy problémának éreztük, hogy rögtön az első év végén, 2014-ben rendeletből értesültünk róla, hogy döntött a kormány a lovarda és az őrségépület visszaépítéséről, és hasonlóképpen tavaly év végén értesültünk a minisztériumok Várba költöztetéséről. Amiről korábban szó sem volt, fel sem merült!

Én is ott voltam az egyik ülésen, ott L. Simon László többször elmondta, hogy a Várnak 98 százalékban kulturális funkciót szánnak, és csak 2 százalékban reprezentációs szerepet.

L. P.: Igen, nagyon sokáig ezt mondta, de sokáig nem volt világos, hogy mit is ért ezen. Aztán lassan világossá vált, hogy ő szinte teljes egészében a Palotamúzeumot képzeli ide, ami azt jelenti, hogy a belső tereket Hauszmann tervei alapján teljes mértékben helyreállítják a büfétől a tánctermen át a trónteremig és Szent István-teremig – ennek helyreállítása most el is kezdődik. L. Simon László ezt az elképzelést Versailles-hoz hasonlítja, mondván, abban a palotában sem kell kiállításokat rendezni, hiszen a kastély önmagában a produkció – ami való igaz, de ott az utolsó szögig minden eredeti a 17–18. századból. Nálunk viszont teljesen lehetetlen ezt visszaállítani.

Maradtak fenn eredeti tárgyak?

L. P.: Néhány száz műkincs, ami nagyon kevés. Eleve elvittek egy csomót a németek 44-ben, sok kocsi rakományt a nyilasok vittek nyugatra a koronával együtt, utána a tűz és a bombázás szinte mindent tönkretett, a háború után pedig évekig nem volt lezárva vagy őrizve a palota, így teljesen kiürítették. Nagyon kevés, ami megmaradt.

Cs. Zs. Szinte lehetetlen az eredeti hauszmanni terveket visszaállítani, hiszen hatalmas épületszerkezeti változtatásokat igényelne, ez a egyik. Másrészt ez a Hauszmann-palota már a múlt század elején is nosztalgikus, retrográd épületnek számított, tehát egy olyan dologért akarnak ekkora anyagi áldozatot hozni, ami már építése pillanatában sem volt építészeti érték, és már abban a korban is sok ellenzője volt.

A teljes Vár-felújítás kapcsán 200 milliárd körüli összegről beszéltek.

L. P.: Ez a 200 milliárd úgy, ahogy van, nem igaz, ez nagyon csekély pénz azokhoz a tervekhez, amik a prezentációkon keringenek. Az egész tetőt át akarják építeni – miközben ez a jelenlegi homlokzati falakkal nem lehetséges –, a mostani kupolát áthelyezni, ami le van alapozva egészen a sziklafelszínig, azt eltüntetni és egy másikat építeni: mindez ezermilliárdokba kerül.

Tehát itt nem 200 milliárd forintról beszélünk, hanem több ezermilliárdról.

Ezt a bizottsági ülésen jelezték?

L. P.: Persze, mondtuk, hogy amit odarajzoltak, az legalább ezermilliárd forint.

És erre mi volt a válasz?

L. P.: Hogy ezt honnan vesszük.

Máshol van példa arra, hogy visszaépítenek régi épületeket?

L. P.: Berlinben és Drezdában is volt olyan, hogy 17–18. századi épületeket valamilyen formában visszaépítettek, és ezek mind nagyon izgalmas épületek lettek. De olyan, hogy egy múlt század eleji, elpusztult épületet visszaépítsenek, sehol sincs.

Sokszor elhangzott, hogy mi historizmusellenesek vagyunk, erről szó sincs, csak nem gondoljuk, hogy az elpusztult historizmust újra kellene csinálni. Itt van Budapest, a több mint ötezer historizmus korabeli épületével, gyönyörű belső udvarokkal és enteriőrökkel,

a teljes Nagykörúttal, ami egy világszám, ilyen kiterjedt épületegyüttes sehol a világon, se Bécsben, se Prágában se Párizsban nincs.

Ezeknek a helyreállítása nagyon fontos lenne, és pusztul le az egész. Időnként az Andrássy úton is pusztulnak el eredeti terek, erre nem fordítunk pénzt, régóta meg nem lévő belső terek visszaállítására meg igen.

Cs. Zs.: Mi azt szerettük volna, hogy mielőtt bármi eldől, nézzük meg városi kontextusban az egészet. Szerintem ez a felújítás a város identitását olyan irányba tereli, ami nem sajátja ennek a városnak. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogyan lehetne a körútra és a Kossuth Lajos utcára visszacsempészni az életet, hogyan lehetne megmenteni azt a páratlan értéket, amit a VI., VII., VIII., IX. kerületek eklektikus háztömege képvisel. Hiszen ha már a turizmusra apellálunk, a turisták is akkor jönnek ide, ha jól érzik magukat egy városban.

L. P.: Azzal érvelnek, hogy sokkal több turista jön majd, de én itt dolgozom a Várban, és itt nagyon komoly turizmus van, nem igaz, hogy kevesen jönnek. A Nemzeti Galéria is rengeteg látogatót vonz, és semmivel sincs rosszabb helyen ez a galéria itt, mint a Louvre a francia királyi palotában. Az utóbbi időben egész jól megcsinálták, nincs klímaprobléma, nincs raktárhiány,

az egyedülálló szárnyas oltároknak ez ideális hely, a mozgatásuk és állagmegóvásuk eszméletlen pénzbe és energiába fog kerülni. A Nemzeti Galériát nem lenne szabad innen elköltöztetni, hiszen ez a nemzeti művészetnek egy szimbolikus helyszíne.

De azzal egyetértenek, hogy szükség van felújításra?

L. P.: Természetesen. Keveset beszélnek például a várfalak állapotáról, de a palota ablakainak felújítása is fontos lenne, hiszen az ablakszerkezetek elavultak, anyagukban és látványukban is. Van sok olyan dolog, amivel a tervekben is egyetértettünk, például hogy dél és nyugat felé a teraszokat és kihasználatlan területeket összekapcsolják és körbejárható legyen. A Stöckl-lépcső helyreállításának funkcionális szükségességéről sem vitatkozunk, ez nagyon kell, és egyetértünk vele.

Az épülő erkélyről tudtak?

L. P.: Nem.

Cs. Zs.: Olyannyira nem, hogy amikor Zoboki Gábor a Magyar Építőművészek Szövetségében két hete ismertette velünk a terveket, egy szót sem szólt erről az erkélyről.

De legalább ekkora problémának érzem, hogy a Püspökkert és a sétány el lesz zárva a közönség elől.

L. P.: Amikor a Hauszmann-bizottság felállt, akkor a Miniszterelnökség átköltöztetése már eldöntött tény volt, a Táncszínházat már kiköltöztették, ez volt ez első kulturális intézmény, amit eltüntettek a Várból. És ez ellen nem nagyon tiltakozott senki, pedig ez az épület az ország legrégebbi, folyamatosan színházként működő épülete volt. Ettől eltekintve akkor nekem sem tűnt károsnak, hogy a kolostor épületébe kerüljön a Miniszterelnökség, hiszen ott már régóta irodák vannak. De az erkély azt bizonyítja, hogy ez a épület mégsem volt jó választás, hiszen nem elég reprezentatív, legalábbis a miniszterelnök szerint.

Persze el lehet képzelni ott egy erkélyt elvileg, de egy szegénységi fogadalmat tett szerzetesrend kolostorához ez abszolút nem illik. Ez pedig azt mutatja, hogy a kolostori épület mégsem felel meg ennek a célnak, tehát ez utólag nézve egy rossz döntés volt.

Állítólag az erkély elbontható.

L. P.: Igen, ezt mondják, és ha ez egy saját lábon álló acélszerkezet lenne, akkor valóban visszabontható lenne, de úgy látom, nem ilyen lesz. Ráadásul egy csomó ablaknak kibontották a mellvédrészét, és ajtóvá alakítják, ez máris komoly rombolás. De inkább a szellemi rombolást hangsúlyoznám, hogy egy célzottan egyszerű épületre rátesznek egy olyan elemet, ami attól teljesen idegen, gondolkodásban és funkcionálisan is.

Őszintén szólva számomra itt az önbizalomhiány látszik, sorra tervezik azokat az épületeket, amelyek elpusztultak, de visszaállíthatónak gondolják, mert a kormányzat nem vállalja fel, hogy a kortárs építészetet felkarolja. Hogy vállalja azt, hogy kritikus hangok is lesznek, hiszen egy kortárs épület soha nem tetszik mindenkinek, ez világos. Egy gyávasági momentum is van ebben az egészben. Egyedül két japán épületet vállaltak be a Ligetben, mert azoknak már elég nemzetközi a híre. De ott is inkább a múlt visszaépítése folyik, például a Közlekedési Múzeum épületével.

Cs. Zs.: A Ligettel persze ennél sokkal több probléma van, ennek egy szűz zöldterületnek kellene maradni, hiszen az adja az értékét. Amikor épült, még egy városszéli terület volt, mára azonban köré épült a város, ez a Liget volt az első közcélra épített park a világon . És hiába mondják, hogy négyzetméterre számolva ugyanannyi lesz a zöldterület, de egy mélygarázs tetején lévő zöldfelület nem ugyanaz, mint amiben egy platánfa nő.

És amikor ezt felvetettük, Baán László azzal érvelt, hogy aki a zöldben akar lenni, menjen a Szabadsághegyre.

Sokan azt mondják azért a Hauszmann-féle állapothoz kell nyúlni, mert ez az, amit egyáltalán rekonstruálni lehet.

L. P.: Igen, de egy épület története nem fordítható vissza, mint ahogyan az ország története sem, nem szüntethető meg ötven év a történelemből. A palota mai épületén végigkövethető az ország története a 14. század közepétől az 1980-as évekig, ez a mi történelmünk lenyomata. Funkcionálisan és konzerválási szempontból hozzá is kell nyúlni, de ezt nem úgy kellene, hogy lebontjuk, amit valaki hozzátett.

A háborúban a palota több mint fele elpusztult, a maradékot elképzelhető lett volna helyreállítani, hiszen voltak olyan terek, amelyek viszonylag jól megmaradtak. Mai műemlékvédő fejjel azt gondolom, akkor én is azt mondtam volna, hogy ezeket állítsák vissza. Hauszmannak vannak nagyon fontos eredményei ebben a palotában, észak felé erőteljesen megnyújtotta például, és városképi szempontból nagyon fontos szerepe lett az épületnek.

De az akkori építészek és műemlékvédők máshogy gondolták, mert nem tartották ezt építészeti értéknek. Csak harminc-negyven év választotta el őket attól a kortól, amikor épült, ahogyan minket is ma a hatvanas évektől. Húsz év múlva a mostani palotának nyilván sokkal nagyobb lenne az értéke.

Mennyire reális, hogy az egész terv megvalósul?

L. P.: Én azt, ami most fel van vázolva, egyáltalán nem látom reálisnak.

Annak idején Hauszmann terve egy háromszor ekkora területű és kétszer ekkora lakossággal rendelkező országnak is óriási érvágást jelentett, 15 évig épült, majd a háború után még hosszabb ideig tartott a helyreállítása.

A Szent István-terem és az ahhoz kapcsolódó homlokzati bontás egy reális veszély, és sajnos az őrségépület is meg fog épülni. A rombolást sajnos nagyon könnyű elkezdeni.

Cs. Zs.: Ebből a palotaépületéből a mai elvárásoknak megfelelő, korszerű kulturális negyedet lehetne létrehozni esztelen rombolás nélkül is, de ez sajnos fel sem merül.

(Borítókép: A z egykori karmelita kolostor Dunára néző, műemléki homlokzata. Fotó: Hernádi Levente Haralamposz/Index)