Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Fischer Iván fejezze be a követelőző hisztériát

2016. május 4., szerda 15:22

„Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját.

Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.

Továbbra is elismerjük az ő kvalitásait, de fordíthatjuk ezt a pénzt más, szintén nemzetközi hírű magyar zenekarok bármelyikére, amelyik nem rúg bele a feléje nyújtott kézbe. Akkor lesz kiváló ürügye karnagy úrnak politikai motivációról beszélni, ócsárolni a városvezetést, hergelni a közvéleményt” – idézi szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Tarlós Istvánt a Főpolgármesteri Hivatal . Ezt nehéz máshogy értelmezni, mint zsarolásként, azaz ha Fischer Iván nem hagyja abba a hisztit, akkor a maradék pénzre sem számíthat.

A közlemény szerint egyébként a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Fővárosi Önkormányzattól 2010 óta 1 milliárd 978 millió forint támogatást kapott, 1993 óta pedig közel 7 milliárd forintot. Ez az összeg természetesen nem tartalmazza az állami támogatásból, a taóból és a zenekar saját bevételeiből származó forrásokat.

Fischer Iván egyébként azért „hisztizik” mert a fővárosi közgyűlés 260 millióról 60 millióra csökkentette a Fesztiválzenekar idei támogatását. Azaz minden előzmény nélkül elvettek tőlük 200 millió forintot. Tarlós szerint a zenekarnak inkább meg kellene köszönnie a támogatást, hiszen ezt a 60 milliót is „nehéz körülmények között harcolták ki nekik.”

„Erről a csökkentésről semmiféle tárgyalást nem folytattunk fővárosi vezetőkkel, és nincs tudomásunk arról, hogy ennek következményeiről hatástanulmány készült-e" – írta az esetről a Fesztiválzenekar, megjegyezve, hogy az ilyen mértékű támogatás-csökkentés óhatatlanul hangversenyek elmaradásával jár.

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója az alábbi videóban üzen a budapesti közönségnek.

Ezenkívül közleményt is kiadtak az anyagi helyzetükkel kapcsolatban. Ebben azt írják: „Az államok és városok nem zenekarokat támogatnak, hanem a közönséget. A zenekarok hasznosságát úgy mérik, hogy összevetik a befektetett támogatást a hangversenyek és az eladott jegyek számával, a turisztikai haszonnal, illetve az adott országnak és városnak szerzett imázshaszonnal." A BFZ-t a világ tíz vezető szimfonikus zenekara között jegyzik, és az ilyen zenekarokat az államok és a városok mindig is támogatták. A holland állam és Amszterdam közel 4 milliárd forintnyi támogatást nyújt a Királyi Concertgebouw Zenekarnak, a Berlini Filharmonikusok 5 milliárd forintnál is többet kapnak Berlin városától. A BFZ 1 milliárd 420 ezer forintot kap a magyar állam és Budapest közös támogatásaként. (Erről hosszabban a honlapjukon is írnak.)

A Budapesti Fesztiválzenekar az Emberi Erőforrások Minisztériumától 2014-ben 1 milliárd 150 millió forintot, 2015-ben 1 milliárd 50 millió forint, 2016-ban pedig 1 milliárd 150 millió forintot kapott. A közlemény szerint „a számok alapján látható, hogy a BFZ idén nem 100 millió forint emelést kapott az államtól, hanem a 2015-ös ideiglenes csökkentés után helyreállt a korábbi, 2014-es szint”. A Fesztiválzenekar a fővárostól 2014-ben 270 millió forintot, 2015-ben 260 millió forintot kapott, erre az évre azonban csupán 60 millió forint támogatást helyeztek kilátásba a zenekarnak.

Rovatok