Index Vakbarát Hírportál

Bruce Willis legközelebb a magyar munkaerőpiacnak segít

2016. május 6., péntek 07:09

Állítólag amikor elkészült a filmtörvény, a külföldieknek különösen kedvező adótámogatással, egyszerre érkezett Magyarországra a München című Spielberg-film, és az Eragon című sárkányos fantasy forgatása. A két produkcióhoz akkora méretű magyar stábra volt szükség, hogy Szabó István Rokonokját hónapokkal el kellett tolni, hogy legyenek egyáltalán szakemberek, akik le tudják forgatni a filmet. 

Pár hiányszakma

A törvénymódosítást magyarázó háttérbeszélgetésen ezek a szakmák is elhangzottak, a teljesség igénye nélkül:

A helyzet azóta csak durvult, tavaly Tom Hanks és Matt Damon szuperprodukciói jöttek az országba, idén már a Szárnyas fejvadász második részét is itt kell forgatni, és állítólag gyakran kell külföldi szakembert hívni magyar filmekbe is.

Úgyhogy a Magyar Nemzeti Filmalap lecsapott az asztalra, és egy költségvetési törvénymódosítással a következő megoldásokat találta  a Filmipari Képzési Programban:

Először is minden, magyarországi támogatással készülő film magyarországi költésének 0,5%-át be kell fizetni egy kincstári számlára. A számlán felgyűlő összegre pályázni lehet majd a Filmalapnál különböző szakalkalmazotti oktatásra, hogy több szakember legyen az országban. Magyarországi költésről van szó, szóval nem teljes költségvetésről: ha egy film 10 millió forintnál kevesebbet költ, akkor nem kell befizetni, a befizetendő összeg pedig 15 millió forint lehet. Tehát ha idejön egy Szárnyas fejvadász 2., és 150 millió dollárt akar az országban forgatásra költeni, akkor durván 15 millió forintot kell befizetnie a kasszába.

Az oktatásban több, ma is létező intézmény vehet részt, illetve szó van felnőttképzésről is. A Filmalap célja, hogy a támogatott kurzusok olcsóbbak legyenek, így egy nagyobb közönség számára is elérhető célok lehessenek. Egyelőre a gyártásra összpontosítanak, de az egyeztetések után kiderült, hogy lenne igény többek között marketingoktatásra is. A Filmalap nagyjából 150-200 milliót vár a kasszába a törvénymódosítástól. Az első pályázatokat május végén fogják kiírni.

A másik újítás pedig egy gyakornoki program elindítása lesz. A filmek magyarországi költése alapján kötelező lesz gyakornokot foglalkoztatni a forgatáson, méghozzá az előbbi felosztás szerint:

Nyár végére elkészül a filmesgyakornok.hu nevű portál, ami ha jól értettem a beszélgetésen, egy gyakornok-aggregátor lesz: mindenki feltöltheti az önéletrajzát, a produkciók pedig onnan válogathatnak maguknak kötelező segítőt. A portál egyébként hasznos lehet más területeken is, például a reklámfilmesek – akikhez a Filmalapnak semmi köze nincs – szintén találhatnak majd itt maguknak gyakornokot.

Rovatok