Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Solténszky Tibor

2016. május 24., kedd 10:31

63 éves korában elhunyt Solténszky Tibor dramaturg, rendező és színész, írja a Színház.hu.

Solténszky először gimnazistaként került a színház közelébe Debrecenben. Majd egy ideig jogot hallgatott a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán, de gyorsan a Szegedi Egyetemi Színpadnál találta magát; tanult a Stúdió Színházban és a Laboratórium Színházban is.

A dramaturgia és rendezés mellett színésztrénerként is ismert Solténszky már ebben az időszakban elkezdte az oktatói munkát, és országszerte tartott színésztréningeket. 1982-től volt a Rádiószínház dramaturgja, majd 2003-tól vezette is egészen annak megszűnésig. Solténszky újságíróként és szerkesztőként is aktív volt, dolgozott rádióknál, tévéknél is. A '90-es években több verslemez elkészítésében is részt vett mint szerkesztő-rendező. Több drámai művet adaptált színpadra és rádióba is.

Az utóbbi húsz évben oktatási projektek vezetésével foglalkozott, szakmai táborokat vitt, műhelyt irányított, és tanárként is aktív maradt. Sokat tett a felvidéki színjátszóképzés beindításáért, ahol később oktatóként is segített. Két egyetemen, a Színház- és Filmművészetin és az ELTE médiaszakán is volt saját kurzusa.

Fontos szerepe volt a színházi képzési szakanyagok kidolgozásában vagy lektorálásában, illetve vizsgabiztosként is közreműködött.

Solténszky Tibortól a Színház.hu-n a Színházi Dramaturgok Céhe búcsúzott közleményben.

Rovatok