Index Vakbarát Hírportál

Hégető Honorka-díjat kapott az Indexvideó

2016. június 7., kedd 13:12

2014-es köcsögmentesítő riport és a 2015-ös hajléktalan-portré után 2016-ban is Hégető Honorka-díjat nyert az Indexvideó.

További díjazottak

Díjazták Belicza Beát (24.hu) az A szenteknek is volt múltjuk, a bűnösöknek is van jövőjük című videóért, az RTL Házon kívül című műsorának Sándor Máriával foglalkozó epizódját

Megosztott díjat kapott az Átlátszó. hu szerkesztősége a Kisemmizett gazdák a Hortobágyon című filmért, illetve Bíró Bori (Északi Támpont) a Józan babák című videóért. A Telenor különdíját az Átlátszó.hu csapata kapta.

A díjnyertes videóban a stáb menekültellenes kommentelőket vitt el az akkor a Keleti pályaudvar előtti aluljáróban tartózkodó menekültekkel találkozni. A videó jelenleg több mint 350 ezer megtekintésnél tart. A díjnyertes videót Jellinek Dóra és Szász Barna készítették.

A kemény kommentelő esete az igazi menekülttel

A díjat Fiantok Dániel, az Indexvideó munkatársa vette át.

Ki volt Hégető Honorka?

Tragikusan fiatalon elhunyt tévériporter, műsorszerkesztő. Az ELTE-n tanult angol nyelvtanári főiskolai szakon, majd a TV3 műsorait szerkesztette, ahol elesett emberek sorsával foglalkozó riportokat készített. A hátrányos helyzetű emberek realista bemutatásáért 1999-ben megkapta a Tolerancia-díjat. Ezután évekig a Magyar Televíziónál dolgozott, majd egy évig az RTL Klub munkatársa volt.

Halálát az okozta, hogy a barátja, Dalmy Gáspár ittasan vezette a kocsiját, és olyan súlyos balesetet szenvedtek, hogy Honorka életét már nem lehetett megmenteni. A baleset utáni rendőrségi kihallgatáson a férfi azt vallotta, hogy az újságírónő vezette az autót, majd az eljárás befejezése előtt Brazíliába szökött. 2009-ben, Rio de Janeiróban fogta el a rendőrség.

A Hégető Honorka-díjat az RTL Klub által létrehozott Hégető Honorka Alapítvány adja ki évente. A kisebbségekkel és a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó tévéműsorok készítői pályázhatnak rá.

Rovatok