Index Vakbarát Hírportál

Ők lettek az állami írónevelde ösztöndíjasai

2016. június 9., csütörtök 19:38

Kihirdették a Magyar Időknél rovatvezetői feladatokat ellátó Orbán János Dénes nevével fémjelzett, Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft (KMTG) első irodalmi pályázatának nyerteseit - közölte a Hvg.hu. A lista nem csak az állami pénzen irodalmi tehetség gondozásban részesülő fiatal írók és költők nevét tartalmazza, hanem a mentorokét is. Köztük megtalálható a Kukorelly Endrét leütő szerző és a 888.hu egyik volt munkatársának neve is.

Az Orbán János Dénes által állami pénzből alapított 150 milliós összköltségű projektből a 18 és 25 év közötti pályakezdő fiatalok látják a legkevesebbet, akik egy éven át havonta 40-100 ezer forinti tanulmányi ösztöndíjat kapnak a szervezettől - írja a Hvg.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első pályázatánn mentorok és pályakezdő fiatalok egyaránt indulhattak. (A pályázati felhívás itt olvasható.) A nyertes 18 és 25 év közötti pályázók a Magyar Írószövetség közleménye szerint a pályázat ideje alatt anyagi támogatásban részesülnek, továbbá „rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában vehetnek részt” – írják. A KTMG azt ígéri, hogy biztosítja a szerzők szakmai érdekképviseletét, műveinek megjelentetését, író-olvasó találkozókat szervez számukra, és gondoskodik arról, hogy folyamatosan jelen legyenek a médiában.

A nyertes mentorok:

A KMTG mentorai részt vesznek az Íróakadémia állandó oktatói: Farkas Wellmann Endre, Orbán János Dénes, Farkas Wellmann Éva, Nagy Koppány Zsolt, Pál Dániel Levente és Szilágyi Tamás mellett a fiatal tehetségek gondozásában. A pályázat nyerteseivel a KMTG egy évre szóló szerződést kötött, havi bruttó 150 000–250 000 Ft erejéig.

A nyertes pályakezdők:

A kategóriába olyan 18 és 25 éves kor közötti pályakezdők jelentkezését várták, akik még nem rendelkeznek kötettel, de „már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket”. A kiválasztottak a KMTG-től havi nettó 40–100 ezer forint erejéig terjedő, egy évre szóló tanulmányi ösztöndíjat kapnak, amely bizonyos feltételek mellett szintén meghosszabbítható.

Rovatok