Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az Omega és az LGT alapító dobosa

2016. augusztus 6., szombat 18:04

Meghalt Laux József, az Omega és az LGT egykori dobosa és alapítótagja. A gyászhírt a zenész családja nevében Laux Ádám és Laux Thomas közölte – írja a 444.hu.

Laux József 1962-ben az egyik alapítója volt a korai Omegának. A zenész wikipédia oldala szerint az ő szerzeménye a Kérgeskezű favágók című instrumentális dal. '71-ben Presserrel együtt vált ki az együttesből és alapították meg az LGT-t. '76-ig volt a zenekar tagja, majd disszidált és Los Angelesbe költözött.

Dolgozott együtt az Average White Banddel, Bryan Adamsszel, Boz Scaggs-zel, Dionne Warwickkal, Tanya Tuckerrel és Frank Zappával is.

A kilencvenes évek elején hazaköltözött, ezután Laux Trio & Friends néven volt saját zenekara. A közelmúltban idősek otthonába költözött, szívbeteg volt.

Az Omega tagjai hétfőn, a füredi koncertjük után még meglátogatták a beteg Lauxt a szívkórházban. „Együtt voltunk mindannyian a réges-régi Omegából, sajnos Somló már nem lehetett velünk. De ott volt a szobában Laux Blöró, Kóbor Mecky, Kovacsics Öcsi, Varsányi Gergely és én. Blöró már nagyon rossz állapotban volt, de amikor meglátott minket, újra a hatvanas években, a fiatalkorunkban érezte magát. Megrázó pillanat volt ez, aztán mindannyian adtunk neki egy puszit” – idézte Benkő László visszaemlékezését az utolsó találkozásra az MTI.

Laux József 73 éves volt, két hete még ott volt Somló Tamás temetésén.

(Borítókép: Molnár György gitáros, Kovacsics András gitáros, Kóbor János énekes, Laux József dobos, Varsányi Gergely basszusgitáros, Benkő László billentyűs és Debreczeni Ferenc dobos (b-j) Fotó: MTI / Soós Lajos)

Rovatok