Néha nagyon jól esik egy óriásit nevetni, de akkorát, hogy az ember hangja elcsuklik, hörög, nem kap levegőt, és azt műveli, amiről azt hitte, hogy csak a szép emlékű Mikroszkóp Színpad közönsége tud csak: csapkodja a térdét, és vastapsot csinál minden poén után. Nekem nagyon rég volt ilyen élményem, de nem azért, mert nem viccesek a barátaim, vagy csak és kizárólag fekete-fehér skandináv pszichodrámákat nézek az ötvenes évek végéről, hanem mert az érzés ritka, tudás kell hozzá, hogy ezt hozza ki egy egészséges szervezetből, és akárcsak a műtétet is képzett orvosra bízzuk, és a csempére sem az utcáról rángatunk be emberek, a standup is akkor egy csodálatos műfaj, ha egy igazi, professzionális szakember műveli. Louis CK talán a legjobb ilyen szakember. Az egészen biztos, hogy Magyarország történelmében a legjobb standupos, aki valaha fellépett. És majdnem kétezer ember fuldokolva nevetett rajta a Kongresszusi Központban. De legalábbis sokszor tapsolt.

A magyar származású Louis CK-ről sokszor írtuk azt, hogy jelenleg a legviccesebb magyar, ami egyrészt tök jó kattintásszám, másrészt félig meddig igaz is. A kommentelők nagyrésze szerint persze nettó hülyeség, CK amerikai, a neve az egyetlen, ami ideköti (ugyanis Székely), édesapja mexikói volt, ő pedig élete jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte. Ezért volt annyira vicces, amikor egy kis hümmögés után kerek-perec kijelentette, hogy 

 Én magyar vagyok!

Nagyapja ugyanis zsidó származású orvos volt, aki a második világháború alatt menekült az óceánon túlra, aztán ott egy mexikói lány kedvéért katolikusnak hazudta magát, és innentől meg is szakadt a magyar vonal. De azt azért szóvá tette azt is, hogy 

Ti pateroltátok ki nagyapát, de most visszajöttem, és elveszem a pénzeteket!

A standup performanszművészet, ez alatt azt értem, hogy noha egy ember kiáll a színpadra, és egy őszinte figurának tűnik, aki az igazságot beszéli, azért nem mindig van ez így. És persze mindig alkalmazkodni kell a környezethez, Londonban biztos viccet csinál a szörnyű időből, Jeruzsálemben egészen biztosan maximumra tekeri a zsidóvicc-tartályát. De mégis van abban valami megható, hogy Louis CK kiáll Budapesten egy színpadra, és arról beszél, hogy milyen magyarnak - vagy legalábbis magyar nevűnek - lenni tinédzserként az Egyesült Államokban, és őszintén meg van hatódva, hogy szívesen látjuk az országban, és értjük is, hogy miről beszél. 

Nyilván megtölthetett volna egy egész műsort azzal, hogy a saját, eredeti Székely-nevén viccelődik, de azért mégis megkaptuk a világ egyik legjobb komikusát. Aki a tőle megszokott, röhejesen obszcén, politikailag inkorrekt, de mélyen humánus módján beszél arról, hogy mekkora nyomor és öröm egyszerre emberként létezni a világon. Nem jól kereső, menő amerikai komikusként, hanem emberként, akit kételyek gyötörnek, aki elgondolkozik az öngyilkosságon, aki nyíltan hazudik másnak, amikor szerelmes, és aki önfeledten mesél arról, hogy mennyire hülyék a gyerekei. Őszintének hat, miközben műsort nyom. Nem improvizál, hiába csinál úgy, mintha éppen eszébe jutna egy vicc, vagy egy hülye arc. És mégis úgy érezzük, hogy amit mond, az egy középkorú ember helyben kitalált monológja, amit valószínűleg hosszú hetek munkájával tökéletesített. És hogyha a turnéja minden állomásán nyomja azt a poént, hogy beült egy taxis mögé, aki láthatólag teljes letargiába és kétségbe esett, amikor egy utast kapott? Lehet, hogy ugyanezt mondta Prágában, Párizsban, vagy Észak-Karolinában is. De azt ott biztosan nem mondta, hogy Gézának hívták a “nagypapát”. Ezt az utóbbit magyarul.

Őszintén remélem, hogy CK az első, és nem pedig az utolsó volt azok közül a standuposok közül, akik a világ nagyobbik felén hatalmas sztároknak számítanak, és Magyarországra látogatnak. Tényleg van abban felemelő, amikor ennyi emberrel egyszerre lehet érezni valami felemelőt. Jó, koncertek voltak, vannak, és lesznek, a jövő héten is nyilván ezrek fogják a nyelvüket nyújtogatni a Red Hot Chili Peppers koncertjein. De az, hogy egy vicces ember egy szál mikrofonnal - és CK újkori karrierjében először, öltönyben - kiáll a színpadról, és mindenki a tenyeréből eszik, az egy fantasztikus élmény. Legyen még több ilyen.

(A műsor közben szigorúan tilos volt kép-, és hangfelvételeket készíteni, de még az ember telefonját elővenni is, ezért értelemszerűen a fotók nem a budapesti fellépésen készültek.)