A múlt szombati Louis CK stand-up előtt rengeteg hazai humoristával futottunk össze, amin persze nem lehet csodálkozni, hiszen a szakma egyik legnagyobb királya látogatott el Budapestre, és adott telt házas, elképesztően vicces előadást. Megkérdeztük a Dumaszínház és a Szomszédnéni produkciós iroda tagjait, hogy ők mit gondoltak a magyar származású CK stand-upjáról, a válaszokon nem nagyon lepődtünk meg.
Mi is jártunk a Kongresszusi központban, ami mellesleg nem a legmegfelelőbb helyszín egy stand-upra, de mindegy, ünnepelni jöttünk, nem temetni. Klág Dávid szerint
Nyilván megtölthetett volna egy egész műsort azzal, hogy a saját, eredeti Székely-nevén viccelődik, de azért mégis megkaptuk a világ egyik legjobb komikusát. Aki a tőle megszokott, röhejesen obszcén, politikailag inkorrekt, de mélyen humánus módján beszél arról, hogy mekkora nyomor és öröm egyszerre emberként létezni a világon. Nem jól kereső, menő amerikai komikusként, hanem emberként, akit kételyek gyötörnek, aki elgondolkozik az öngyilkosságon, aki nyíltan hazudik másnak, amikor szerelmes, és aki önfeledten mesél arról, hogy mennyire hülyék a gyerekei. Őszintének hat, miközben műsort nyom. Nem improvizál, hiába csinál úgy, mintha éppen eszébe jutna egy vicc, vagy egy hülye arc. És mégis úgy érezzük, hogy amit mond, az egy középkorú ember helyben kitalált monológja, amit valószínűleg hosszú hetek munkájával tökéletesített.
A Szomszédnéni produkciós irodától Bálint Ferenc látta CK-t, neki ez a véleménye:
Én szeretem a pszichopatákat – Hunter S. Thompsontól Heisenbergig –, örülök, hogy egynek végre humorérzéke is van. És letaglóz a meglepetés erejével. Vársz a színpadra egy kinyúlt, fekete pólós leseszarom faszit, és kijön Louis C.K. öltönyben, és örül, hogy itt van, miközben minden mondata úgy üt, hogy te is azt gondolod, de ha kimondanád, akkor az összes családi kerti partyról kitiltanának, ami nagyon fájdalmas, ha a családod hatalmas kerti party hagyományokkal rendelkezik. És úgy jössz el az estről, hogy kapja be a családod, meg a kerti party, meg amúgy is, milyen kisváros az, ahol a kerti party az egyetlen programlehetőség, és mennyire kisváros az, amelyiknek 2008-ig saját pedofilja sem volt, és a szomszéd település pedofilja kellett átjárjon szerdánként, szívességből.
A Dumaszínház nagyobb kontingenssel volt jelen, de a véleményüket mintha indigóval írták volna, csak a szófordulatokban van némi eltérés, illetve Felméri Péter nem a budapesti, hanem a prágai bulit látta, de az is nagyon pöpec volt:
Amikor kiderültek az európai időpontok, Budapest nem szerepelt a listán, én pedig semmikép sem akartam lemaradni róla. De ahogy a srácokkal beszélgettem, akikkel együtt utaztunk Prágába és akik aztán Budapesten is megnézték, csak 1-2 kisebb részletben tért el a két est. Szerintem fergeteges volt. Jó pár éve követem a munkásságát és jelenleg szerintem a világ legjobb humoristája. Imádom a stílusát, ahogy előad, ahogy görgeti maga előtt a sztorit, egyre jobban belelovalva magát és ezzel maga után rántva a hallgatót is. Nagyon szeretem ahogy felépíti a blokkjait, körbejárja a témát, de nem viszi túlzásba, nem válik unalmassá. Intelligensen belegondol a dolgokba, amikről beszél. Érzi az ember, hogy van tétje annak, amiről beszél, nem csak vicceket puffogtat a színpadon. Talán ez hiányzik egy kicsit a hazai mezőnyből, de ahogy beérik itt is a stand-up, úgy válunk mi is merészebbé. Remélem a jövőben is ellátogat errefelé.
Kiss Ádámnak az tetszett, ahogy a közönség reagált a zsidózásra és a "kapjam-e be a péniszt vagy sem?" jellegű viccelődésekre:
Orvossal íratnám fel mindenkinek, napi kétszer egy CK. Attól jó hogy emberi, esendő, tudsz vele azonosulni, hiteles, ráadásul kurva vicces, jól van tálalva, finomra van csiszolva, és nem mellesleg ő Louis, talán ez is közrejátszik. Meg hát ugye azért is vicces mert magyar. (Frei Tamás már csomagol.) Abban volt másabb mint egy hazai standup hogy nem hazai stand-up volt. A magyar közönség amerikaiként viselkedett, és nem csak a huhúkolásra értem, hanem a témaválasztára és annak befogadására is. Nyilván mindenki tudta mire jön.
teszem hozzá rendkívül szellemesen. Na most ezek mifelénk max. tabu esten. A magyar nép ennél sokkal sértődékenyebb, viccelsz a zsidókkal máris antiszemita vagy. Ezért sem éri meg összehasonlítani. Ha egy magyar humorista ilyenekről beszélne máris menne az övalatti humorozás. Szakmailag ezt a stílust itthon képviselni nem biztos hogy érdemes. Szeretek külföldi kollégákat csekkolni, ki merre tart miről beszél, hogyan. A közelmúltban láttam élőben Kevin Hartot Antwerpenben, Kaya Yanart Bécsben németül, mindenképpen jó tapasztalatszerzés volt. De azt nagyon üdvözlöm hogy ekkora stand-up óriásért csak egy pár utcát kellett mennem Budapesten.
Benk Dénes sem hasonlítaná CK-t a magyar kollégákhoz, nagy lóvé, nagy stáb, nagy műsor:
Nagyon tetszett az előadás, izgatottan vártam, mert régóta kb nyolc éve szeretem Louis C.K.-t. Igazából végignéztem a befutását, nagyon szurkoltam neki, szerintem őrületesen jó humorista és megérdemli azt ahol ma tart. A műsor színvonal nem lepett meg, mert pontosan tudtam, hogy mire képes ez az ember. Én nem hasonlítanám össze a magyar stand-uppal, mert más világ, más lehetőségek, más kultúra, más közönségigények. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az ő szintjén már akkora pénz van, és olyan szakmai kapcsolatrendszer, hogy 15-20 világszínvonalú humorista/író is tudja a munkáját segíteni. Szóval nem tehető a kettő egymás mellé. Hogy lehet-e tanulni a műsoraiból? Hát persze! Mint mindenből, ami jó. Louis is fejlődik a mai napig, hatnak rá a kortársai, és régóta példaképként emlegeti George Carlint és más humoristákat. Engem mindig nagyon motivál, ha olyan humoristát látok, aki lenyűgöz, mert arra késztet, hogy én is jobb próbáljak lenni.
Csenki Attilának nagy kedvence Louis, nyolc éve kitartóan röhög rajta. Ő pontokba szedte a mondanivalóját:
Végül Litkai Gergelyt is megkérdeztük, ő is Louis humanizmusát emelte ki, és a színészi tehetségét is dicsérte:
Louis C.K. univerzális és megosztó témákat dolgoz fel, jóval több lehetőséget adva egy alapfelvetésnek, mint amennyit általában a hazai fellépők adnak egy kérdéskörnek. A bátor témaválasztást és a polgárpukkasztást humanizmussal vegyíti, ami színpadi jelenlétével együtt elviselhetővé és nagyon mulatságossá teszi a kemény anyagokat. Amit tanulni lehet: a témaválasztás, illetve a feldolgozás váratlansága, kidolgozottsága és időzítése, ami viszont szerintem tanulhatatlan a zseniális színészi játék, amivel az acting out stand-upos szabálya (ne mondjuk, hanem játsszuk el a poénokat) értelmet nyer, és a világ élvonalába juttatja Louie-t.