Index Vakbarát Hírportál

Nem kell az olaszoknak a sámándob

2016. szeptember 3., szombat 08:45

„Az olasz fél meggondolta magát, és mégsem tart igényt a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjára, amely így gond nélkül hazatérhet” – mondta Szőcs Géza a Magyar Nemzetnek.

A korábbi tervek még arról szóltak, hogy a világkiállítás helyén kialakított kutatóközpont részévé válhatnak a világkiállítási pavilonok, a hivatalos koncepció szerint sámándobra hasonlító magyar pavilon az Olasz Műszaki Intézet egyik részlegének adott volna otthont. Az expó területének tulajdonosa azonban végül inkább elbontatja az itt lévő pavilonokat.

A magyar építményt a szétszerelése után Karcagon fogják újra felépíteni, hogy „a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait” mutassák be benne. A szétszerelésre és a hazahozatalra most 650 millió forint van, az újjáépítés végére a bizarr építményre összességében bőven 8 milliárd forintot szórtak el – írja a Magyar Nemzet.

(Bortókép: Földes András / Index)

Rovatok