Index Vakbarát Hírportál

Na de mi is van a tinédzserek fejében?

2016. szeptember 17., szombat 16:24

Hát az, hogy csak az számít, mennyire vagy szép, csak az számít, kit követtél be az Instán és mit írtál Face-en, csak az számít, a pasid mit gondol a barátnődről, csak az számít, mikor szexelsz először. Pedig igazából dehogy is. A Radnóti Színház ifjúsági programjának résztvevői saját problémáikról írták a Keretek között című darabot, ami a Színházak éjszakáján kétszer látható.

Random osztályterem egy középiskolában, szünetben rágózó/tanuló/röhögő/egymást basztató tinédzserek. A basztatáson van most a hangsúly, a tinédzserek, elsősorban a tinédzser csajok életét megkeserítő kíméletlen kirekesztésről.

Az osztály jócsaja népes csicska-kíséretével körülvéve éppen azon rágódik, hogy X lány pont ugyanolyan pólóban jött, mint ő maga. A külső szemlélő előtt apróságnak tűnhet ez a probléma, de hamar kiderül, hogy véresen komoly helyzetről van szó. Olyan helyzetről ráadásul, ami szánalmas.

Mármint hogy a lúzer csaj a szánalmas. Nem is érdemes és nem is szabad erről mást gondolni.

Szánalmas, ciki, undorító és hányingert keltő, „likvidálni kellene”, hangzik el, őt, aki ugyanolyan pólót vett fel. Az alfacsajnak nevezett tiarás központi csajt lelkesen követő birka jellegű többség be is szól gyorsan keményen a lúzernek, akinek látszik az arcán, hogy ismerős helyzetben van. Bár nem érti, de zokszó nélkül tűri, mert már tökre megszokta. Csak egyvalaki védi meg őt, de a védés is fröcsögő támadásba torkollik, kemény gyűlölködés a visszavágás, a pártoló azt kívánja az ellenfeleknek, veszítsék el mindenüket és rohadjanak meg egyedül. Mindezt a póló miatt.

A Radnóti Színházban 2015 óta működő Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) Keretek között című előadásán ülünk, a nőiség és ezen keresztül a tinédzserkori kíméletlenség az egyik a hangsúlyos és központi eleme a kiváló darabnak, amit 14-19 éves tinédzserek írtak és adnak elő. A középiskolások a saját problémáikat foglalták bele a 60 perces előadásba, és ők maguk is adják elő. A Színházak éjszakája programsorozat keretein belül szeptember 17-én 16.30-kor és 18.30-kor adják elő a Radnóti próbatermében.

Közel húsz évvel a tinédzserkor után hajlamos az ember elfelejteni, hogy milyen iszonyatosan nehéz tizenéves nőnek lenni, aki még magát is borzalmasan nehezen viseli el, nemhogy a körülötte lévőket. És hogy mennyire kíméletlenek lehetnek egymással a fiatal nők tinédzserkorukban, milyen gyűlöletes csatákat lehet vívni húsz évvel később már egészen súlytalannak tetsző dolgokon.

De nem csak a kirekesztés a darab témája, belelátunk például egy gimnazista fejébe, aki úgy dönt, 18 éves koráig nem fekszik le senkivel. És hogy mennyire fáj, ha a titkos szerelmünknek másik csaj tetszik az osztályból, vagy hogy mennyire könnyen torzulhat fájdalmasan kínos pletykává egy történet, pusztán, mert rengeteg emberen átment.

Látjuk a lányt, aki arról monologizál, hogy

élete legborzalmasabb napja az volt, amikor nem tudta magát kifesteni iskola előtt,

és kénytelen volt az első szünetig alapozót és szempillaspirált szorongatva ülni. Aztán megértjük azt is, hogy ez a bizonyos sminknélküli legrosszabb nap az édesanyjával való veszekedéssel indult. Látjuk a három hónapja járó párocskát, ahol a lányból egy egészen megrázó féltékenységi monológ szakad ki pusztán azért, mert feltételezi, hogy a pasija megnézte egy közös ismerősük Instagram-oldalát. Látjuk a ritka petefészek-betegséggel küzdő tinédzsert, akinek már nyolcéves kora óta azon szorong – mert elég sokszor mondták neki - , hogy vajon lehet-e majd gyereke.

Ha valakinek tinédzser gyereke van, és egyáltalán nem érti, hogy mi van a gyerek fejében, vagy tudni szeretné, hogy a majdani tinédzser gyereke mit fog gondolni, akkor feltétlenül nézze meg a Keretek között című előadást, mert itt mindenfajta rájuk erőltetett külső inger nélkül az érintettek szemszögéből bomlik ki a problémacsomag.

Lakatos Dóra és Széplaki Nóra, a Radnóti Ifjúsági Műhely vezetői ezt tartják a program leglényegibb elemének. „Itt nem az a cél, hogy színészeket neveljünk a résztvevőkből. Sokkal inkább, hogy megismerkedjenek a színházzal közelebbről, kipróbálják és megszeressék minden részét” – mondják a programvezetők, akik a Színművészeti Egyetem drámainstruktor szakán tanulnak. A heti egy alkalommal 3 órás műhely első félévében a RIM-diákok színészekkel, rendezőkkel, dramaturgokkal találkoznak, színházba járnak együtt, aztán a második félévben kitalálnak maguknak egy témát - ami ebben a csoportba a nőiség volt - és saját maguk építik fel az előadást a programvezetők segítségével.

Az idei tanévrea Radnóti Ifjúsági Műhely éppen most várja a jelentkező középiskolásokat, a jelentkezési határidő szeptember 26. Részletek itt.

Rovatok