Index Vakbarát Hírportál

Rékasi Károly visszatér a színházba

2016. október 21., péntek 09:27

A Blikk infói szerint a súlyos motorbalesetéből lassan felépülő színész orvosi tanács ellenére áll, vagyis inkább ül színpadra. Egyszeri beugrásról lesz szó, Ujréti Lászlót helyettesíti Az örök Szindbád című előadásban (a József Attila Színház és az Újnyugat Irodalmi Kör közös sorozata).

Rékasi a felkérésről azt mondta, hogy nagyon jól esik neki, és véleménye szerint sokat segít majd a gyógyulásában. Az előadást úgy alakították át, hogy a színésznek ne kelljen lábra állnia. Amikor korábban, szintén orvosi tanács ellenére visszament dolgozni, visszaesett, majd (időlegesen) kiírták a Barátok köztből is, lehet hallgatni kellene a szakemberekre. 

Rovatok