Új regénye, a Norma első pillantásra eltér a korábbi, kihasznált, elnyomott nőkről szóló regényeitől: egy krimiszerű történet, amely egy szépségszalon körül forog, és a póthajiparról szól. De a vége felé van egy mondat arról, milyen változatos módon tudnak a férfiak uralkodni a nőkön, még a szépségre való vágyakozáson keresztül is.

Amikor írtam a regényt, az járt a fejemben, hogy bár megpróbálunk felkészülni az elnyomás mindenféle módjára, valójában képtelenség megjósolni, milyen formában fog legközelebb felbukkanni. Ez azért elég szomorú. Húsz éve még fogalmunk sem volt arról, hová fog fejlődni a szépségipar és a termékenység-turizmus (A regényben megjelenik a fél-illegális, Kelet-Európába és Afrikába kiszervezett béranyaság-ipar – K. B.), így aztán nincs is nemzetközi szabályozásuk, és az erkölcsi megítélésük sem egységes. Nem készültünk fel arra, hogy ilyen gyorsan fejlődik majd a technika. Márpedig ez ilyen egyszerű: ha valamihez rendelkezésre áll a technika és vannak potenciális vásárlók is, akkor az a valami létre fog jönni, akármiről is legyen szó.

Az előbb azt kérdeztem, a férfiak hogyan nyomják el a nőket. De maguk a nők részt vesznek aktívan ebben a folyamatban?

A világgazdaság úgy épül fel, hogy ez bele van kódolva a rendszerbe. A legtöbb országban a nőknek nehéz saját vállalkozást indítaniuk, nem ők a kenyérkeresők a családban, ahol amúgy is a férfiak a döntéshozók, és a pénzt is ők felügyelik. Eközben pedig a felső vezetés szintjén a vállalatokban alig találni nőket, és a tulajdonosok is szinte mind férfiak. A pénz világszerte fenntartja az egyenlőtlenséget.

A szépségipar és a szépségideálnak való feltétlen megfelelés vágya is a nők elnyomásának egyik formája?

Nem arról van szó, hogy gyönyörűek szeretnénk lenni: elvárják tőlünk, hogy gyönyörűek legyünk. Tyra Banks a talk show-jának egyik részében kamasz lányokkal beszélgetett. Megkérdezte tőlük, milyen hajat szeretnének: mindenki a dús, hosszú, szőke hajú próbababára mutatott. Amikor azt kérdezte tőlük, miért, érdekes, de egyikük sem a szépségről beszélt: azt mondták, akkor több barátjuk lehetne, jobban szeretnék őket és senki nem bántaná őket az iskolában. Amikor azt kérdezte, milyen hajat nem szeretnének, mindenki a rövid, göndör hajú babára mutatott, és azt mondták: ha ilyen hajam lenne, szegénynek tűnnék, és azt hinnék rólam, nem jártam iskolába és hülye vagyok. Szóval nem a hiúságról van szó: már a kisgyerekek is megértik, hogy ez az osztálykülönbségek kérdése.

A haj egyfajta tőke, amit több kutatás szerint arra lehet használni, hogy jobb állást és végső soron jobb életet szerezz, mivel minél vonzóbb vagy, annál könnyebb munkához jutnod. De ez a férfiakra is vonatkozik, ez nem csak női kérdés.

Az elnyomás legtöbb formája ellen lehet küzdeni, de a szépség vágya belülről jön – meg lehet valaha változtatni ezt a helyzetet?

Minél többet beszélünk róla, annál láthatóbb lesz a probléma. A világ gyorsan és sokat változott, a képek ma a média és a közösségi oldalak révén minden korábbinál fontosabb szerephez jutottak. Nem is volt olyan régen, amikor a nagyszüleimnek még csak egy-két képük volt saját magukról, de még a szüleimnek sem volt fényképezőgépük fiatalkorukban. Ma viszont már folyamatosan a képeinkkel szembesülünk, így felértékelődött a vizuális tőke  is.

Ezzel együtt viszont ma már a nők is dolgoznak, már a nők is szavazhatnak.

Amikor száz éve mindezért küzdöttek, egyértelmű volt, hogy a szép nők jobban jártak, mert könnyebb volt férjet találniuk, jobb családokba házasodhattak be.

Akkor még aligha gondolták volna, hogy a kinézetnek még ennyivel később is ilyen fontos szerepe lesz.

Amit mond, abból úgy tűnik, a nők elnyomása mindig újraéled, csak más és más formában. Ez örökké így lesz, vagy eljöhet a teljes egyenlőség?

Elég lehangoló arra gondolni, hogy örökké így lenne. Hiszen azért csodálatos eredményeket is elértünk az elmúlt évszázadban, a szavazójogtól az oktatáshoz vagy a fogamzásgátláshoz való jogig. Tény, hogy mindig új formái születnek az elnyomásnak, de azért most mégiscsak jobbak a dolgok, mint korábban! De az egyenlőtlenségekről folyó diskurzust mindig életben kell tartani.

Hogyan befolyásolta a szovjet megszállás a nők mai helyzetét?

A szovjet rendszerben a felszínen egyenlőség volt, és elméletben eltörölték a genderek közti különbségeket, miközben persze mindenki tudta, hogy valójában nincs egyenlőség. Viszont tényleg több nő töltött be olyan pozíciókat a munkaerőpiacon, amelyekből nyugaton jellemzőbb volt a férfiuralom, például sok volt a mérnöknő vagy a női középvezető. Ugyanakkor a kommunizmus miatt a világnak ezen a részén sosem jött el a feminizmus harmadik hulláma, sem mindaz, ami a hatvanas években történt a nyugaton. Nem zajlott párbeszéd a genderkérdésről vagy a nők helyzetéről, hiszen egyértelműnek tartották, hogy a szocialista nőkkel minden rendben van. Ez pedig kihat a mai helyzetre is. És mivel a Szovjetunió annyira támogatta az egyenlőséget, ez a szó már egyáltalán nem hangzik jól. Ezt a szót már megfertőzték; talán újat kellene kitalálni helyette, hogy ne legyen annyira szovjetes hangzása.

De vannak országok, ahol a férfiak még a nőknél is feministábbak. Svédországban például így van: megdöbbentő, milyen komolyan veszik a svéd férfiak a feminizmust, ott ez része a napi beszélgetéseknek. A patriarchális rendszerek – ahol réges-rég leosztották, mi a nő szerepe, és ki számít jó asszonynak – viszont nem támogatják a független nőket. Nem mondom, hogy ez természetes, de az tény, hogy ha bárki bármilyen szempontból több szabadságot szeretne szerezni magának, mint amennyivel rendelkezik, akkor biztosan lesz valaki, aki ezt ellenezni fogja.

Nehezebb diktatúrát kiépíteni egy olyan országban, ahol függetlenek a nők?

Jó kérdés. Attól tartok, nem tudnék mondani egyetlen olyan diktatúrát sem, ahol a nőknek olyan jó lett volna a helyzetük, sem pedig olyat, ahol nő lenne a diktátor. Ez talán válasz a kérdésére. A Szovjetunióban az egyenlőségről szóló propaganda ellenére is korlátozták a fogamzásgátlást, gyakorlatilag az abortusz volt az egyetlen módszer, miközben az persze már nem védekezés.

Márpedig a születésszabályozás az egyik legalapvetőbb módja a nők kontrollálásának;

ez összefügg azzal is, be tudnak-e kerülni a nők a felsőoktatásba. Egy diktátornak mindig érdeke, hogy az emberek ne legyenek műveltek, így mindig szabályozni fogják az oktatást, és valószínűleg a nők jogait is.

Elméletben el tud képzelni női diktátort?

Elméletben persze. De a gyakorlatban a diktatúrák mindig olyan rendszerben alakulnak ki, ahol a férfiaké a hatalom, és a számukra nyitott az út a hatalom felé. És ha a nők ilyen magas pozícióba kerülnének, máris nem lehetne ilyen a rendszer, hiszen akkor megvalósulna a gazdasági egyenlőség. Ahhoz, hogy több potenciális női diktátor legyen, előbb arra lenne szükség, hogy a nők a mostaninál könnyebben politikai hatalomhoz juthassanak.

Szükség van női kvótára a parlamentben?

Svédországban nagyon jó eredményeket értek el vele, ugyanakkor van azért ennek kockázata. Én például jobban szeretnék a képességeim miatt lehetőségekhez jutni, és nem azért, mert nő vagyok. Más kérdés persze, ha egy nőnek amúgy egyáltalán nem lenne esélye bizonyos pozíciókba jutni. Mindenesetre ahol meg van határozva a nők kötelező aránya bizonyos helyeken, ott nagyon elégedettek ezzel az intézkedéssel.

Mennyire gyakran találkozik az irodalomban független, erős női főszereplőkkel?

A skandináv országokban az írók ötven százaléka nőnemű, és egy nő jó eséllyel ír női karaktereket. Így aztán sok erős női figurával találkozom. A filmekre ez már kevésbé igaz: a szuperhősök jellemzően férfiak. És hasonló a helyzet a színházban is: a középkorú színésznők nehezen találnak maguknak szerepet. Fiatal női szerepből sok van, de úgy tudom, a színésznők nem igazán elégedettek a változatosságukkal, mivel ezek jellemzően gyönyörű menyasszonyok vagy feleségek, nem pedig olyan nők, akik a cselekmény középpontjában vannak.

Ez sem független a szépségideállal kapcsolatos elvárásoktól, amelyek sokkal szigorúbbak a nők, mint a férfiak számára. Magamtól nem gondoltam volna, de a szélesvásznú, mozis színházi vagy operaközvetítések is nehéz helyzetbe hozták az idősebb színésznőket, mert míg a színházban a közönség nem látja olyan közelről az arcukat, egy közeli filmfelvétel már tud stresszes, frusztráló helyzeteket eredményezni.

Az egyik finn színésznő írt egy monodrámát a saját pályájáról. Azzal kezdődött, hogy elmondta: elege van már abból, hogy szinte minden szerepében megerőszakolják vagy molesztálják. Ő mondta azt is, hogy az egyenlőségnek az esztétikában is meg kellene jelennie. Egyébként az is érdekes, hogy a vicces szerepeket is mindig férfiakra írják, a komikusok is legnagyobbrészt férfiak. Mindig vicces, ha egy férfi humorista nőnek öltözik be – ez egyike a leginkább bevett poénoknak –, de ha egy nő személyesít meg egy férfit, az már nem az. A humornak is megvannak a nemi szerepei.

Feministának tartja magát és a műveit?

Igen.

És ilyen szándékkal kezd bele az írásba?

Nem. Olyasmikről írok, amik zavarnak, amiket nem tartok tisztességesnek, és amik érdekelnek annyira, hogy biztos legyek benne, az érdeklődésem évekig nem fog csillapodni – hiszen hosszú ideig tart megírni egy könyvet. Az Amikor eltűntek a galambok egyik főhőse például férfi volt, és mindig egyértelmű volt számomra, hogy annak kell lennie, hiszen akkoriban csak férfiak dolgoztak a KGB ilyen magas szintjén, egy nő hiteltelen lett volna.

Félnek a finnek az orosz fegyverkezéstől és az aggasztó orosz külpolitikától?

Nem a félelem a legjobb szó, de az Oroszországról szóló hírek részei a mindennapjainknak. A finn titkosszolgálat épp a napokban jelentette be – és ez nagy dolog, mert szinte soha nem jelentenek be semmit, olyanok, mintha láthatatlanok lennének –, hogy

jogos a finnek aggodalma az oroszok által felvásárolt finnországi ingatlanokkal kapcsolatban, mert jó okuk van azt hinni, hogy ezek egy része jelöletlen orosz katonák szálláshelyéül szolgál.

A finn újságírók tavaly figyeltek fel rá, hogy orosz tulajdonba került egy csomó furcsa ingatlan: elhagyatott hotelek, üres egykori nyaralók, amelyekben semmilyen megszokott tevékenység nem látható. És amikor ezeket feltették a térképre, kiderült, hogy ezek mindegyike fontos stratégiai pontokon helyezkedik el.

Az ön könyveit rengetegen olvassák, a Tisztogatásból például több százezer példányt adtak el. Úgy érzi, van esélye az irodalommal változtatni a világon?

Segíteni legalábbis tudok rajta. A Norma témájával, az emberi haj kereskedelmével és a béranyasággal, a termékenység-turizmussal sok újságíró és kutató foglalkozott, de a fikciós regények mindig több emberhez eljutnak. A könyveim miatt talán több országban is beszédtémává válhatnak az ilyesmik, és párbeszéd indulhat a genderkérdésekről, a nők elnyomásáról.

Az ön hajviselete mit fejez ki?

Mindig érdekelt a haj, de én műhajat, nem emberi hajat használok. A haj lehet jó játék, és nem is mondom, hogy ne lehetne játszani vele. Csak az a játék legyen fair play.