Index Vakbarát Hírportál

Stallone nem akar Trump kulturális szócsöve lenni

2016. december 19., hétfő 10:34

A magyar Nemzeti Kulturális Alapnak megfeleltethető National Endowment for the Arts vezetésére kérte fel az USA soron következő elnöke, de nem kért belőle

Sylvester Stallone azt nyilatkozta a felkérés hallatán, hogy köszöni szépen, és igazán megtisztelő, hogy Trump rá gondolt, de inkább marad a veteránügyek mellett, mert ott sokkal hatékonyabban tud fellépni. A közleményben Stallone kifejtette, hogy célja, hogy felhívja a figyelmet a leszerelő veteránok problémáira, segítsen nekik beilleszkedni a társadalomba és támogassa őket az álláskeresésben, a megfelelő lakhatás megtalálásában és a jól megérdemelt anyagi jellegű segítség eljuttatásában.

A megkeresés híre még csütörtökön röppent fel, akkor Stallone sajtósa nem kívánt reagálni Trump javaslatára, de hétvégére kiadtak egy nyilatkozatot. 

A NEA az állami pénzek elosztásáért felelős kormányszerv, amit a republikánusok a kilencvenes években rendszeresen támadtak és mutyizással vádoltak. Az éves költségvetése jelenleg meghaladja a 148 milliárd dollárt. Ha Stallone igent mondott volna, ő lett volna az első előadóművész a szervezet élén Jane Alexander regnálása (1993-1997) óta.

Rovatok