Index Vakbarát Hírportál

Félmilliárd dollárnál jár A szépség és a szörnyeteg

2017. március 26., vasárnap 19:29

A Disney játékfilmje, A szépség és a szörnyeteg a hétvégén 88,3 millió dollárral (25,3 milliárd forinttal) növelte bevételeit, ezzel globálisan átlépte az 500 millió dolláros jegybevételt - írta vasárnap a Variety.com.

Az MTI szerint az Emma Watson és Dan Stevens főszereplésével forgatott romantikus mesefilm még mindig vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát, a bemutató óta eltelt tíz napban 317 millió dollárért (91 milliárd forintért) váltottak rá jegyet az amerikai és kanadai nézők.

Elemzők szerint minden idők legnagyobb márciusi jegybevételét érték el a mozik Észak-Amerikában, először sikerült túlszárnyalni az egymilliárd dolláros (287 milliárd forintos) bevételt, és még nem ért véget a hónap.

A március a hónapok rocksztárja lett

- mondta Paul Dergarabedian boxoffice-szakértő, aki a felszálló trend folyatását vetítette előre áprilisban és a nyári moziszezonban is, amely A galaxis őrzői folytatásával kezdődik májusban.

Nem sokkal maradt el az egymilliárd dollártól a tavalyi március, akkor 948 millió dolláros bevétele volt az észak-amerikai moziknak. Akkor a Zootropolis - Állati nagy balhé és a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmekre özönlöttek a nézők.

Most ezek a filmek hoznak még a sok pénzt a moziknak:

Rovatok