Index Vakbarát Hírportál

Alapítványi tulajdonba került az Index.hu Zrt.

2017. április 20., csütörtök 18:21 | aznap frissítve

A Magyarország egyik leglátogatottabb, vezető internetes portálját, az Index.hu-t kiadó Index.hu Zrt. 100%-os tulajdoni hányada 2017. április 20-án alapítványi tulajdonba került, miután a Magyar Nemzetben és a Hír Tv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. a 2014 februárjában kötött megállapodása alapján opciós jogát érvényesítette, majd az így szerzett tulajdonát a „Magyar Fejlődésért Alapítványra” ruházta át.

Az alapítványi tulajdonszerzés célja, hogy az Index.hu internetes portál vezető piaci pozíciója, minőségi tartalomgyártó tevékenysége, függetlensége, valamint minél szélesebb társadalmi elérése a továbbiakban is biztosított legyen.

A tulajdonosváltással egy időben az Index.hu Zrt. jelenlegi igazgatósági tagjai lemondtak tisztségükről, és az új 100%-os tulajdonos „Magyar Fejlődésért Alapítvány” új igazgatósági tagokat nevezett ki határozatlan időtartamra dr. Bodolai László ügyvéd, dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, Kereszty Gábor közgazdász személyében, akik maguk közül az igazgatóság elnökévé dr. Bodolai Lászlót választották.

dr. Bodolai László

Magyar Fejlődésért Alapítvány

kurátora

Az Index.hu Zrt. új igazgatósági tagjai:

dr. Bodolai László, ügyvéd

Tanulmányok

1989–1994 – ELTE ÁJTK – jogász

1997–2000 – ELTE TTK – Kommunikáció, médiaszerkesztő

Munkahelyek

1998-tól – egyéni ügyvéd: közel 20 éve az Index.hu kiadó és hírportál jogi képviselete, sajtóperekben és személyiségi jogi ügyekben

1997–1998 – Fővárosi Gázművek – jogtanácsos

1994–1997 – OTP Bank Központi Ellátási és Beruházási Igazgatóság (EBIG) – jogi főmunkatárs

1994 Nemzetbiztonsági Hivatal Jogi Igazgatósága – jogász

Oktatási és tudományos tevékenység

Sajtóperek gyakorlata oktatás – az ELTE ÁJTK, ELTE BTK Média Tanszéken

A jog megjelenési formái a művészetekben és a filmen – az ELTE BTK Filmtudományi Tanszéken

Rendszeresen publikált a Filmvilágban, az Élet és Irodalomban

Tilos rádió műsorgazda, műsorvezető

Egyéb

A Nemzeti Választási Bizottság LMP által delegált tagja.

Hobbi: Sportrepülés, horgászat, sportlövészet, vadászat

Kereszty Gábor, közgazdász

Tanulmányok

1987–1991 – Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – közgazdász

2002 University of Missouri – Media Management

Pozíciók

2013–2015 A-Company International Film Distribution Hungary, vezérigazgató

2010–2013 Viasat – Kreatívigazgató, MTG vezető tanácsadó

2007–2009 – ProSiebenSat1, München – Tartalomfejlesztési Alelnök

2002–2007 – MTM-SBS Zrt (TV2) – Vezérigazgató

2000–2002 – Interaktív Műsorgyártás Kft.– producer, alapító tulajdonos

1997–2000 – TV2 – Hírigazgató-helyettes, főszerkesztő – Napló felelős szerkesztő

1994–1996 – Magyar Televízió – szerkesztő, Objektív

1992–1994 – Magyar Rádió – Párizsi tudósító

1989–1992 – Magyar Rádió Krónika– szerkesztő-riporter

Hobbi: a gasztronómia, két éttermet és egy szállodát működtet.

Dr. Nagy Ajtony Csaba, ügyvéd

Tanulmányok

1995–2000 – ELTE ÁJTK – jogász szak

1993–1995 – Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Szak – magyar–történelem szak

1990 – Chastwood High School, Sydney

Szakmai tapasztalat

2004 – Nagy Ajtony Ügyvédi Iroda – Irodavezető ügyvéd

szakterület: pénzügyi és értékpapírjog, gazdasági jog, médiajog

2001–2004 Juhász Ügyvédi Iroda - ügyvédjelölt

szakterület: pénzügyi és értékpapírjog, gazdasági jog, médiajog

1997–2001 Páldy, Juhász és Gyevi Ügyvédi Iroda – ügyintéző, ügyvédjelölt

szakterület: pénzügyi és értékpapírjog, gazdasági jog,

Jelentősebb tisztségek

2011 – Közgép Zrt., a felügyelőbizottság elnöke

2004–2011 M-RTL Zrt, felügyelőbizottsági tag

2010 – Mahir Zrt., felügyelőbizottsági tag

2009–2016 Advenio Zrt. Class FM igazgatósági tag

2008–2010 Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság, választottbíró

2008– Mahir Cityposter Kft, a felügyelőbizottság elnöke

2005–2014 PRO-AURUM Vagyonkezelő Zrt, felügyelőbizottsági tag

Hobbi: lovaglás

Rovatok