Index Vakbarát Hírportál

A testvérei öröklik Prince vagyonát

2017. május 19., péntek 20:55 | aznap frissítve

Megvannak Prince örökösei, írja a Guardian. Egy minnesotai bíró kimondta: Prince végakarat nélkül halt meg, ezért örökösei a testvére, Tyka Nelson, és öt féltestvére: Sharon Nelson, Norrine Nelson, John Nelson, Omarr Baker és Alfred Jackson.

Kevin Eide bíró úgy hozta meg a döntést, hogy több fellebbezés is van Prince örökségével kapcsolatban, amiket még nem zártak le. 

Több mint 45-en jelezték bírósági úton, hogy ők Prince felesége, gyereke, testvére vagy más rokona.

A bíró most azt mondta, ha ezen ügyek valamelyikében a bíróság helyet ad a benyújtásnak, akkor azok hozzá kerülnek majd, és figyelembe veszi őket. Eide korábban azt ígérte, nem hoz majd döntést az ügyben, amíg a fellebbezéseket le nem zárják. Az egyik ügyvéd, aki egy hasonló fellebbezési ügyet vállalt, azt nyilatkozta, egyelőre nem tudja, hogy megtámadják-e a mostani döntést.

Prince 2016 április 21-én halt meg túladagolásban. A vagyonát a bírósági iratok alapján körülbelül 200 millió dollárra, 55 milliárd forintra becsülték, de ennek nagyjából felét elviszik majd a különféle állami és szövetségi adók.

Rovatok