Index Vakbarát Hírportál

Valamire hasonlít Szombathely pályázatának logója

2017. június 17., szombat 18:31 | aznap frissítve

Pénteken kiderült, melyik városok nyújtanak be pályázatot az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére 2023-ban. Köztük volt Szombathely is. A város bemutatta a pályázat logóját, amiről a Nyugat.hu írta meg, hogy két egymástól eltérő dologgal is hasonlóságot mutat.

Az első megfigyelésük az, hogy a táncoló figura mögött megjelenő színek olyan formát alkotnak, ami sokakat a szombathelyi emlékműre emlékeztet. A hivatalos leírás szerint a négy különböző szín a négy ütemet jelképezi, amik szükségesek a tánchoz.

A másik felfedezés, hogy a logó különösen hasonlít egy 2012-ben készült tervre, amit egy amerikai grafikus készített. Az ő táncoló alakja egy táncstúdió számára készült, ám végül nem ez lett a végső logó. 

A Nyugat.hu megkereste Baán Zoltánt, aki a szombathelyi pályázat logóját készítette. Ő azt válaszolta: rosszul esik számára, amiért valakik arra gondolnak, hogy másoktól lopta a nyertes munkáját. Nem látta korábban az amerikai grafikus táncoló figuráját, a szombathelyi emlékművel kapcsolatban pedig azt mondta, belső indíttatásból készült a logó és valószínűleg a tudatalattijában lehetett ott ez a forma, amit most felismernek. 

A szombathelyiekben még az is kérdéseket vetett fel, hogy a pályázati anyag elején miért keverednek a 2021 írásában az arab, illetve római írásjelek. Baán erre azt válaszolta, hogy ez csak egy geg, és mivel a művészetben mindent szabad, ezért szerinte semmi probléma nincs a megoldásával.

Rovatok