Index Vakbarát Hírportál

Leveszik a leplet a híres Munkácsy-festményről

2017. július 13., csütörtök 07:44 | aznap frissítve

    

Debrecenben marad, és nem takarja lepel a Déri Múzeumban Munkácsy Mihály trilógiájának Golgota című festményét, írja a Magyar Idők. Pákh Imre, a kép tulajdonosa a lapnak azt mondta, a Kúria döntésének tudatában levetette a leplet és egyelőre nincs is szándékában visszatenni, mivel jelen állás szerint igazat vagy részben igazat adott neki a bíróság.

Az Egyesült Államokban élő műgyűjtő üzletember tulajdonában van  Munkácsy Mihály trilógiájának Golgota című darabja, míg a két másik kép az államé. Pákh Imre  azért vette meg a Golgotát az előző tulajdonostól, mert az tényleg el akarta adni egy amerikai gyűjtőnek, a vétellel ezt gátolta meg.

A képet ezután Pákhtól meg akarta venni a magyar állam.  Az állam hatmillió dollárt, átszámítva több mint 1,6 milliárd forintot ajánlott a trilógia még magánkézben lévő darabjáért. Pákh Imre  azonban kilencmillió dollár alatt nem volt hajlandó megválni az értékes festménytől. A patthelyzetben a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elrendelte a Pákh Imre tulajdonában lévő festmény védetté nyilvánítását, így a képet a hatályos jogszabályok alapján nem lehet kivinni az országból. Pákh Imre minden lehetséges jogi fórumon megtámadta a védetté nyilvánítást.

A vita hatására lepellel takartatta el a képet, így az ugyan a debreceni múzeumban volt, de nem lehetett látni.  Múlt szombaton egy napra, a Múzeumok Éjszakáján levették róla a leplet. 

A Kúria  kedden kihirdetett döntésében  hatályon kívül helyezte a Munkácsy-kép védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét, és döntésében új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot.

Pákh Imre azt mondta:  nincs szándékában eladni a trilógia egyetlen magántulajdonban lévő képét, de ez nem jelenti azt, hogy egy hónap múlva nem fog valaki jelentkezni. Pákh azt mondta: a Golgota egy különleges kép, amely vonzza a gazdag gyűjtőket, ha elhagyja Debrecent és ki van állítva például Budapesten vagy Bécsben. A potenciális vevők azonnal tesznek egy ajánlatot, amint meglátják a saját szemükkel.

Pákh azt is mondta: a kép állami tulajdonba vételén korábban munkálkodó Magyar Nemzeti Bank Értéktár programjával jelenleg nincs semmilyen kapcsolata, de ez nem jelenti azt, hogy a magyar állam más szervével nem tárgyal a kép jövőbeni sorsáról. 

Rovatok