Örök dilemma az, hogy hova vigyük az ismerőseinket, ha tisztességes magyar dolgokat szeretnének enni, de el akarjuk kerülni a turistacsapdákat, a beülést, a szépre hajtogatott szalvétákat, és minden külsőséget, amitől egy ilyen étterem fárasztó lehet. Két új hely nyílt nemrég a belvárosban, ami viszont pont ezt az igényt elégíti ki - az egyik halas, a másik húsos. Megnéztük mindkettőt.
A pesti Keszegsütő több szempontból is rendhagyó büfé. Vagy falatozó vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem, mert az étterem azért erős túlzás lenne, de a büfénél meg több, mert be is lehet ülni, a dizájn kifejezetten hangsúlyos szerepet kapott. Rendhagyó, mert vidékről indultak, először Debrecenben, aztán Egerben és Miskolcon nyílt Keszegsütő, végül két hónapja Budapesten is, a Váci úton a Westend közelében. A másik különlegességük, hogy kifejezetten az édesvízi halakat akarják megszerettetni, így a kínálat szinte kizárólag ilyen halakból áll. Lehet keszeget, kárászt, süllőt, pisztrángot, harcsát és lazacot enni, de azért ott van az étlapon a hekk is. Gondolom azért, mert még mindig elég sokan vannak, akik kizárólag ezt a halfajtát hajlandóak a szájukba venni.
A speciális fűszerkeverékbe forgatott harcsadarabkákhoz vagy sült krumplit vagy frissen sütött házi kenyeret ajánlanak, és az általuk kulimásznak nevezett salátát, ami uborka, lilahagyma és majonéz keveréke. Már egy tízdekás, tehát viszonylag kicsi töpörtyűadag (körettel együtt persze) is meglepően laktató és finom. Ráadásul a szálkamentes haltöpörtyű arra is jó, hogy például a gyerekeket is rászoktassuk valahogy a halevésre.
A Keszegsütőben emellett van halfasírt és halászlé is, ami nem fenomenális, de teljesen korrekt. Ezenkívül még vannak házi savanyúságok és szörpök, és ennyi. A vidéki Keszegsütőkkel ellentétben a pestiben nincs hurka és kolbász, csak halak. Vagyis az étlap egyáltalán nem hosszú, az árak pedig átlagosak. A haltöpörtyűből (másoknak haltepertő) 520 forint tíz deka, a süllőből 690 forint, a harcsafilé és halfasírt szintén ennyibe kerül. Szóval a Keszegsütő egy teljesen rendben lévő halbüfé, ami hiánypótló Budapesten.
Amit viszont nagyon nem értek, az a helyszín kiválasztása. A Váci út Nyugati felőli része kétségtelenül forgalmas, és sokan dolgoznak erre, szóval ebédidőben biztos sokan ugranak be. De ettől még
De belül sem vendégmarasztalóbb a helyzet. A vidékies-magyaros dizájn ízlés kérdése, nekem nem tetszik, de ez legyen a legnagyobb bajom. A hely viszont szűkös, sötét, pedig ahhoz képest, hogy egy halsütő, a halszag is elviselhető. Mégsem érzi azt az ember, hogy itt akarna maradni a szükségesnél egy perccel is tovább. Ha ugyanezeket az ételeket kicsit arrébb, mondjuk a Duna parton ehetném, sokkal szívesebben járnék a Keszegsütőbe. Így marad az elvitel.
Tegye fel a kezét, aki gondolt már arra, hogy a belváros kellős közepén sétálgatva úgy megenne egy tál zúzapörköltet, aztán tegye is le, mert a Cupákos pont egy ilyen hely, csak még hozzácsaptak pár kolbászt, meg májkrémes kenyeret, meg hasonlókat. Nem az egyetlen a bulinegyed epicentrumában, ott tőle nagyjából két percre a Gettó Gulyás, másik irányban meg a Töltő, amit valami miatt úgy érzem, hogy minden egyes budapesti étkezésről szóló cikkben megemlítek. Szóval a Cupákos nem egyedi hely, viszont érdemes. A végefelé már egészen érdekes vevőcsalogató programokat kitaláló Méter helyén nyílt (például voltak asztalon táncoló lányok is), aminél tényleg akkor lehetne súlyosabb a környék, ha mondjuk a Kazinczy utca közepi úttestre települtek volna ki.
A magyarok elég erősek saját maguk becsapásában, és ez nincsen másképp akkor sem, amikor hentesekről és kolbászokról beszélünk, mert azért a helyek nagyrészén pocsék minőségű, zsíreresztő, mócsingos, kihányja a belét, aki megpróbálja, és nincs az a mustár- és savanyúmennyiség, ami alapján azt lehetne mondani, hogy igen, jót ettem. Lehet, hogy népként úgy érezzük, akkor vagyunk elégedettek, ha egész napon át savas, zsíros pirospaprikaízt büfögünk fel. Lehet, hogy csak rossz az ízlésünk. Én is ettem sokat hentesnél, szóval tapasztalatból beszélek.
Szóval én már boldog vagyok, ha a kolbász nem az előző bekezdésbelit jelenti, és szerencsére a Cupákosban nem ilyen, én a marhából készült merguezt kóstoltam, ami 1990-ért kicsit túlzás volt, de legalább finom, és rögtön három darab, és járt hozzá savanyúság és rendes mustár. Előtte meg előételnek a csirkemájkérmes pirítóst próbáltuk ki, gyömbéres almával a tetején, ami szerencsére szintén köszönőviszonyban sem volt azzal, amit májkrémnek ismerhet az ember (ez 990 forint volt, megérte). A zúzapörkölt 1290 forintért is teljesen oké, egy kis fémkondér, kenyérrel.
Nyilván hülyeség ilyen kicsi szórásból megítélni a Cupákost, főleg, mert az étlapon még van egy csomó rizikós dolog (zöldborsófőzelék, sörben sült csülök), amin még el lehet csúszni. Viszont a kezdeményezés tök jó, hogy van egy viszonylag igényes, magas asztalos, könyöklős hely a belvárosban, ahol kevésbé glamúros körülmények között lehet magyar kaját enni. Mondjuk a kevésbé glamúros körülményről elég annyit, hogy az alatt a harminc perc alatt, amíg a kinti pultot támasztottuk, hétköznap fényes nappal angolul próbáltak kábszit eladni nekünk az utcáról, de ez nem a Cupákos hibája, hanem a bulinegyedé.