Index Vakbarát Hírportál

Törvényellenesen zárta be Józsefváros az Aurórát

2017. augusztus 23., szerda 14:41

A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint törvénysértő volt, ahogyan bezáratták az Auróra Kioszkot a VIII. kerületben, erről a fővárosi kormányhivatal döntött nemrég. Mint kiderült, szó sem volt olyan büntetőeljárásokról, amik alapján törvényesen bezárathatta volna Józsefváros jegyzője a helyet. Az újra nyitásra még heteket kell várni, de a helyet üzemeltető Marom Klub Kft. még fontolja, hogy a leállás miatt kieső bevételekért beperelje a Kocsis Máté vezette önkormányzatot.

Az Aurórát azok után zárta be azonnal a VIII. kerületi jegyző, hogy egy razzia során pár vendégnél csekély mennyiségű kábítószert találtak, azonban a Helsinki Bizottság gyanúja szerint nem közrendészeti problémák alapján, hanem önkényes, jogalapot nélkülöző módon záratta be a kerület az Auróra Kert és Kioszkot.

A fővárosi kormányhivatal jogerős határozata alapján megsemmisítette a bezáró határozatot annak ellenére, hogy a bezáratást a kerületi rendőrség javasolta. Az már egészen más kérdés, hogy a bezárást előterjesztő rendőrség és a jegyző mégis hogyan tudott olyan nyilvánvaló tényeket figyelmen kívül hagyni, ami a törvényes bezáratás ellen szólt. 

Mint azt korábban írtuk, a civil szervezeteknek otthont adó, a bevételből a civil házat fenntartó Aurórát nagyon régóta be akarta már záratni a kerület.

Rovatok