A kísérletben mintegy száz, 4 és 6 év közötti gyerek vett részt, akiknek az alábbi három sztori valamelyikéből olvasták fel valamelyiket: Mary Packard írónő tanmeséjét arról, hogy egy mosómedve megtanulja, hogy adni jobb, mint kapni; ugyanezt a mesét állatok helyett emberekkel; illetve a harmadik volt a kontroll csoport, akik egy magvakról szóló sztorit hallottak.

Előtte azonban minden gyerek választhatott tíz ajándék matricát, ám a kutatók azt mondták nekik, hogy egyiküknek nem jutott egy matrica sem, ezért egy üres borítékba gyűjtik azokat a matricákat, amiket a gyerekek a nincstelen társuknak adományoznak. A történetek felolvasása után megismételték ezt a procedúrát, és arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akik az emberekről szóló mesét hallották, azokra egyértelműen hatott a tanmese, és könnyebben lemondtak a matricáikról, míg a többiek adakozókedve egyáltalán nem nőtt, sőt, inkább csökkent.

A kutatást vezető Patricia Ganea szerint a kísérlet azt bizonyítja, hogy a gyerekekre sokkal inkább hatnak a valósághűbb történetek, semmint a kitalált alakokkal eljátszott sztorik. "Az eredmény különösen meglepő annak fényében, hogy hány és hány gyerekkönyvben szerepelnek emberszerűen viselkedő állatok" - mondta Ganea.

A Guardian idéz egy 2002-es, gyerekkönyveket vizsgáló kutatást, mely szerint az állatokat szerepeltető gyerekkönyvet túlnyomó többségében antropomorfizálták az állatokat, akik nem úgy viselkednek, mint valójában, hanem az emberek mintájára. A kísérletet ismertető cikk megszólaltat néhány gyerekkönyv-szerzőt: volt, aki szerint ezek a mesék inkább hosszabb távon működnek, egy másik szerint pedig addig, amíg az állat szereplők kellően aranyosak és puhák, át fog jönni az üzenet.