Index Vakbarát Hírportál

Az nem számít udvarlásnak, ha egy nő arca elé tolom a hímtagomat

2017. október 27., péntek 08:58

Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, csütörtökön, egy MTI-hez eljuttatott közleményben bocsánatot kért Marton László, a Vígszínház rendezője, azok után, hogy többen, közöttük Sárosdi Lilla is, szexuális zaklatással vádolták meg.

Sárosdi tegnap elfogadta a rendező bocsánatkérését. A Blikk megszólaltatta az ügyben a színésznő férjét, az ugyancsak színházi rendező Schilling Árpádot is, aki viszont nem volt ilyen megbocsátó, szerinte Marton a kiadott nyilatkozatban megkerülte a problémát, és megpróbálja elkenni az ügyet.

Állj ki, és mondd azt, hogy nem volt rendben, amit csináltál! Most ezzel azt közvetíti a világ felé, hogy az közeledésnek, udvarlásnak számít, ha egy nő arca elé tolom a hímtagomat, mindezt úgy, hogy a másik fél nem kérte. Ezt nem lehet! Ne a nő felelőssége legyen az, hogy a férfiak herék!

– mondta el a rendező a Blikknek.

Azt is hozzátette, hogy Verebes István nyilatkozataival sem ért egyet. Szerinte Martonnak nem kávézóba kellene járnia Verebessel, hanem pszichológushoz. Schilling abban hisz, hogy Marton nem volt tisztában tette súlyával. Azt is hozzáteszi, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, akár még hősként is kijöhetne ebből az egészből, de ahhoz arra lenne szükség, hogy szembenézzen a tettével, és elmondjon mindent.

Schilling arról is beszélt, hogy nehéz időszakon megy keresztül a családjuk, de szerinte feleségét nem kell ezért sajnálni, az ő döntése volt, hogy megnevezi zaklatóját. Ő nem biztatta, hanem óva intette Sárosdit arról, hogy erről beszéljen a médiában. 

Arról, hogy pontosan hogyan alakult Marton László pályája, ebben a cikkünkben írtunk hosszan, itt pedig két újabb nő történetét lehet elolvasni, akik először az Indexnek meséltek arról, hogyan zaklatta őket Marton László.

Rovatok