Index Vakbarát Hírportál

Egy világhírű magyar orgonaművészt is zaklatással vádolnak

2017. november 9., csütörtök 08:43

Egy neve elhallgatását kérő, negyvenes éveiben járó, kétgyermekes apa a Hit Rádióban beszélt arról, hogy tinédzser korában szexuálisan zaklatták. Állítása szerint a zaklató egy máig elismert, számos kitüntetést magának tudó, híres magyar orgonaművész. Elmondása szerint az elmúlt hetek zaklatási botrányai nyomán törtek fel benne újra az emlékek, és úgy érezte, hogy nem maradhat csendben.

Az eset 15 éves korában történt, amikor kezdő zenészként lehetőséget kapott arra, hogy együtt játsszon az orgonaművésszel. Aztán a zenész felkérte egy másnapi közös fellépésre is, hozzátéve, hogy maradjanak együtt éjszakára a közös szálláson, ahol többször szexuális ajánlatot tett neki. Ezt a fiú visszautasította. Másnap elmondása szerint a művész olyan helyzetbe hozta, hogy egy erdei séta során akaratlanul is szemtanúja lett egy harmadik férfi és az orgonista aktusának.

A rádióműsorban megkérdezték, hogy szerinte a művésznek voltak-e rajta kívül más áldozatai is. „Ezt nagyon nehéz felelősséggel kijelenteni, általánosságban lehet azt mondani, hogy vélhetően nem én voltam az első és az utolsó, akivel kapcsolatban ez eszébe jutott” - válaszolta.

Nyitókép: Rosta Tibor/MTI

Rovatok