Index Vakbarát Hírportál

Szikora János a szexuális zaklatásról: Nem történt ilyen, bosszúról van szó

2017. november 10., péntek 18:34

A szexuális zaklatás és a hatalommal való visszaélés minden formáját mélységesen elítélem, és fontosnak tartom, hogy mielőbb megtaláljuk üldözésének megfelelő törvényes kereteit. Megengedhetetlennek tartom, hogy valaki büntetlenül, a bosszúállás szándékával a valóságot ilyen módon eltorzítsa!

- áll Szikora János pénteki közleményében. A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója arra reagált, hogy Kátai István színész az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este zaklatással vádolta meg.

Kátai elmondása szerint évekkel ezelőtt látta, ahogy a rendező megfogdos egy színitanodás fiatal lányt. A színész az 56 csepp vér darab próbája után látta, ahogy Szikora egy fiatal színésznőt tapogat, amin először nevettek, de amikor a színész a barátjával ment segíteni a lánynak, a rendező felállt, és távozott az asztaltól, mondván nem történt semmi. Kátai azóta tartja az áldozattal a kapcsolatot, a műsorban elmondta, hogy ő kérte arra, hogy ne nevezzék meg. A színész elmondta azt is, hogy más hasonló esetekről is tud. 

Kátai azzal is megvádolta Szikorát, hogy a színház külsőseinek béreit 4-5 hónapon keresztül nem fizette ki, szerinte ez "hatalommal való visszaélés" volt.

Szikora János a közleményében azt írja, Kátai a személyét súlyosan kompromittáló kijelentéseket tett. Szerinte, bár Kátai István Facebook-oldalán az áll, hogy a Vörösmarty színház színésze, ez nem igaz, soha nem is volt az. (Amúgy a színész Wikipedia-oldalán tényleg nem szerepel, hogy valaha a Vörösmarty színésze lett volna.)

Ezúton kijelentem hogy Kátai István soha nem volt a Vörösmarty Színház színésze, ő a Vörösmarty Színház büfése volt, amely szerződését összeférhetetlen, botrányos magaviselete miatt 2016. december 14-én december 31-i hatállyal megszüntettem. Ezt követően több tanú egybehangzó állítása szerint a büfében számos alkalommal ezt kiabálta: - Ezt meg fogom bosszulni! Ezt nem viszi el szárazon!

- írja Szikora a közleményében.

Azt is írja, hogy a Kátai által az ATV-ben vázolt eset a valóságban soha nem történt meg, ilyen jelenetnek soha nem volt szereplője, szexuális zaklatás, hatalommal való visszaélés nem történt.

Rovatok