Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Ezek után már akkor se küldenénk el Eszenyi Enikőt

2017. november 17., péntek 15:05

A Bors pénteken reggel írta meg, "színházi pletykák" alapján úgy tudják, a Fővárosi Közgyűlés még mandátumának lejárta előtt meneszteni fogja Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját, sőt azt is tudni vélték, az utódjául Rudolf Pétert szemelték ki. A lap szerint ennek az az oka, ahogyan a Vígszínház Marton László a vádak szerint évtizedek óta létező zaklatási ügyeit kezelte, és egyébként sem voltak elégedettek Eszenyi vezetési stílusával.

Reggel az Index megkereste a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes hivatalát, hogy kommentálják az értesülést, de azóta sem kaptunk választ. A Borsnak a Vígszínház azt mondta, a "Vígszínház vezetése változatlan módon és formában végzi a feladatait", Rudolf Péter pedig azt mondta, sosem hallott ilyesmiről.

Az ATV délután megszólította Tarlós István főpolgármestert, aki cáfolta a híresztelést. "Tekintettel arra, hogy ebben egyedül én dönthetek, nyugodjanak meg, és ne határozzák meg nekem az újságírók, hogy kiket küldjünk el, és kiket ne. Őszintén megmondom, ha egyáltalán foglalkoztam volna azzal a gondolattal, hogy Eszenyi Enikőt elküldjük, ezek után már akkor se küldenénk el" - mondta a csatorna riporterének.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok