Index Vakbarát Hírportál

Százmillió forintos Csontváryra is licitálhat karácsony alkalmából

2017. november 30., csütörtök 15:50

A Virág Judit Galéria december 17-i aukciója elég különleges lesz, hiszen a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egyetlen aukción egyszerre két, kiemelkedő fontosságú magyar remekmű szerepelt volna. Érdekesség továbbá, hogy több festmény leütési ára is esélyes a 100 millió forintos álomhatárra, de az is, hogy a 224 tétel összkikiáltási ára 716 millió forint, ami, természetesen rekord.

Csontváry Kosztka Tivadar Olasz halász című képét hetven éven át mindössze egy fekete-fehér reprodukcióról ismerhettük, a szakirodalom is úgy vélte, hogy a festmény 1945-ben orosz hadizsákmányként tűnt el Budapestről. A sorsa, mint kiderült, kalandos volt, a rejtélyes körülmények között New Yorkban meghalt Neményi Bertalan gyűjteményébét is megjárta, és szerencsés módon elkerülte a háborús fosztogatást.

2009-ben már a szakma (művészettörténész) már tudott róla, hogy megvan, majd publikálták is került, de évekre ismét eltűnt egy magángyűjteményben. Egészen eddig. (Csontváry mintegy 100 alkotásból álló életművéből egyébként alig húsz festmény van magángyűjteményben.) A festmény 100 millió forintos kikiáltási ára rekordnak számít a magyar árverések történetében.

Aba-Novák Vilmos monumentális, 1930-ban festett Olasz kikötője, a gyönyörű olasz veduták  összefoglaló főműve. A művészt lenyűgözte az olasz tenger vakító kékje, az olasz élet káprázatos színessége. A mű harmonikusan ötvözi a magyar és itáliai klasszikus festészetet az 1920-as évek avantgard kompozíciós megoldásaival. 

Aki csak megnézni szeretné a képeket de megvenni momentán nem, az december 2. és 16. között a galériában megteheti. 

Rovatok