Egy hatalmas franciakulcs, amely úgy törte át a koponyát, ahogy a túrabakancs roppantja el a kiszáradt, apró faágat az erdei ösvényen. És a prostituáltnak nem volt semmi oka a vérontásra a puszta, kéjes, mocskos élvezeten kívül, amelynek megéléséért cserébe még az életfogytig társaivá szegülő sötét cellafalak betonhideg ölelését sem utasította el, hiába tudta, ez lesz az utolsó őszinte ölelés, amelyre életében számíthat.

Ki tette és kivel? Miért tette? Hol és hogyan? Valószínűleg a legtöbben játszottak gyerekként hasonló játékot, amikor egy papírlapra egymás után mindenki felírta egy cselekmény egyik újabb részletét úgy, hogy nem látta, az előző mit írt a fecni már lehajtott részére, hogy aztán kijöjjön belőle valami, a fenti sztori magjához hasonló hülyeség. (Jó, ha tényleg kisiskolásokról beszélünk, talán valamivel kevesebb prostituálttal és agyvelővel.)

A Crime Writers nevű, az ötlettől a dizájnig teljesen magyar fejlesztésű társasjátékhoz, ha valami, akkor még ez áll a legközelebb – de Mészáros Bori és Vágó Ádám játékában az a legnagyszerűbb, hogy semmire sem hasonlít.

A mai, új fejlesztésű társasjátékok is egyre messzebb kerülnek a mechanikus, „dobok, lépek, újra dobok” jellegű működésétől, de a Crime Writers olyan távol van ettől, aminél valószínűleg szó szerint lehetetlen több lehetőséget bízni a játékosokra. A Crime Writerst ugyanis pár, mindössze egy-egy szót tartalmazó papírlapon kívül semmi, de tényleg semmi más nem működteti, csakis a játékosok kreativitása. Ez a játék annyira bízik a vásárlóiban, mint talán semelyik másik: nemhogy dobókocka vagy játéktábla nem ad fogódzót a játékosoknak, de még a szabály is lényegében annyi, hogy találj ki minél izgalmasabb történetet, és találd ki a többiek izgalmas történetét.

A Crime Writers lényege ugyanis az, hogy minden játékosnak tíz perce van írni egy saját krimitörténetet, amelynek csak a címét árulja el a többieknek, akik pedig barkochbaszerűen megpróbálják az egész kis rögtönzött novellát töviről hegyire kitalálni, szereplőstül, indítékostul, gyilkos szerszámostul, mindenestül.

A kerettörténet szerint az épp író játékos hiú krimiszerző (ez mondjuk lényegében stimmel is nyilván minden játékosra), aki már megírta legújabb történetét, de a kiadója megtiltotta, hogy megjelenés előtt beszéljen róla. És itt jön a hiúság: azért ő így is nagyon szeretné, ha meghívott vendégei csodálhatnák az új krimit, úgyhogy engedi nekik, hogy részletről részletre kitalálják a történetet.

Ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden játékos húz hármat a minimalista kivitelezésű, de igényes, ötletes és esztétikus dizájnú kártyák közül: halálnem, tetthely, indíték és tettes/áldozat. A kártyák megadják a leendő sztori vázát, maradék két kategóriát meg mi találjuk ki, és ez alapján van tíz percünk megírni a kriminket, és adni neki egy frappáns, de nem spoileres címet (mert akkor túl könnyű lenne a többiek dolga). És utána jöhet a találgatás: nő volt a gyilkos? Igen. A legősibb foglalkozást űzte? Igen. Az áldozatról valószínűsíthető, hogy mindent ellopott, amit meglátott? Igen. Betörő volt? Nem. Politikus? Igen. És így tovább. Aki pedig kitalálja az egyik kulcselemet, öt pontot kap, a mesélő meg annyit, ahány perc alatt összeáll a teljes kép.

„Hol volt, hol nem volt, élt egyszer Budapesten Frici és Náci, a két testvér. Az egyik testvér mindig úgy érezte, értéket kell létrehoznia, és a művészetnek szentelte az életét. Ő volt Frici. Felkopott az álla, pedig érezte, tevékenységével sokat hozzátesz a világhoz.

A másik testvér tudta, hogy semmi nem olyan fontos, mint a maga boldogulása, így üzletember lett. Ő volt Ignác, a barátainak csak Náci lett volna, de nem voltak barátai.

Fricit az ág is húzta: a felesége elhagyta, a gyereke utálta. Nácinak minden üzlete összejött.

Hanem egyszer meghalt az apjuk, Alpár. Náci maga ment el Frici munkahelyére, a múzeumba, hogy elmondja a szomorú hírt szeretett, de megkeseredett testvérének: az apja csak őt írta bele a végrendeletébe, Fricire nem hagyott semmit.

Fricinek ez már sok volt. Az irigységtől, amelyet egész életében úgy táplált, mint didergő a tüzet, vörös köd szállt le elé, és a harmadik emeleti műhely folyosójának korlátján át lelökte Nácit a földszint kemény márványpadlójára.

Így Náci sosem mondhatta el, hogy végrendelet ide vagy oda, nagyobb összeget akart adományozni szeretett, de megkeseredett testvérének.”

Nagyjából egy ilyen sztori hozható ki tíz perc alatt, ha az ember áldozatnak a testvért, indítéknak az irigységet, helyszínnek pedig a múzeumot húzza ki a pakliból. Amiből azért látszik, hogy a történetírással töltött tíz perc, aztán végül a sztorik felolvasása a játék legjobb része.

„Tudjuk, hogy ez a játék nem való mindenkinek. Ahogy minden társasnak, ennek is meglesz a maga célközönsége, nem szeretheti mindenki. De mi mindig azt mondjuk a játékosoknak, hogy

nem kell megijedni az írástól, ez nem fogalmazás vagy magyar dolgozat.

A kezükbe kerülő krimielemek között kell összefüggést találni, azokra felépíteni egy izgalmas történetet, ami akkor is szinte adja magát, ha a játékos még sosem írt semmit életében. Kihúzza például, hogy hajó, távoli rokon és méreg, és már ki is rajzolódott egy történet váza” – mondják az Indexnek az alkotók.

Ők is úgy tudják, ilyen, kifejezetten történetkitalálásra épülő partijáték eddig még nem készült, bár Nyugat-Európában akad egy-két hasonló, mint a Black Stories vagy a Crime Master. Viszont ezekben csak annyi lehetőség van, ahány kártya, és ha az összes történetet megfejtették, mehet is a játék a lakás pókhálósabbik sarkába.

„Szeretjük a krimiket, a klasszikus detektívtörténeteket, a film noirt, így adott volt, hogy ebben a vizuális világban szeretnénk megalkotni a játékunkat, de krimiirodalomhoz csak lelkes olvasókként kapcsolódunk” – mondja Vágó Ádám. Azért az írás nem ismeretlen nekik: a saját kiadójuknál jött ki Mészáros Bori gyerekkönyvének második kiadása, meg aztán az ahhoz kapcsolódó, kártyás gyerektársasjáték és egy memóriajáték is.

Amilyen nagy szabadságot ad a Crime Writers a játékosoknak, olyan jól ki is van dolgozva a szabály is, nincs arról szó, hogy körbeüljük az asztalt, berúgunk és találomra sztorikat mesélünk egymásnak, legalábbis a találomra biztos nem stimmel. Nem: a fejlesztők jól kitalálták a kereteket és a pontozást, megtalálták a kellő egyensúlyt a szabad kreativitás és a szabályozottság között azzal, hogy az öt körülmény közül kettőt magunk találhatunk ki, és egy kártyát még cserélni is szabad, ha sehogy nem jön össze mondjuk helyszínnek a temető, halálos fegyvernek a párna, tettesnek és áldozatnak meg a kakukktojás kártya, az öngyilkosságot sejtető „önmaga” – a saját arcra szorított párna is meredek egy kicsit, na de temetőben?

Az alkotók egyébként nem is ezt a játékot akarták most kihozni. „Most már egy-másfél éve tervezünk és tesztelünk egy stratégiai társasjátékot, de azt egyszer csak beelőzte ez a krimijáték. Beleszerettünk az ötletbe, majd belevetettük magunkat a fejlesztésbe, a tervezésbe és a tesztelésekbe, ami nagyjából egy évig tartott. Azóta kiegészítőkön és folytatásokon is ötletelünk, mert nagyon élveztük a munkát” – mondják. Úgyhogy lassan indul a játék nemzetközi verziójának Kickstarter-kampánya is, hátha sikerül angol és német nyelvterületen – Amerikában, Kanadában, Angliában, Németországban, Ausztriában – is kiadni.

És tökéletesen sikerült is nekik: ha az emberben elveszett egy író, akár olyan mélyen is, hogy egy hadsereg se tudná napfényre parancsolni, nagyon jól fog szórakozni a Crime Writersen, tettesként és áldozatként is.

Ára: 4490 – 4990 Ft

Kinek ajánljuk: Akik nem esnek pánikba, ha szinte mindent maguktól kell kitalálniuk. Krimirajongóknak és mindenkinek, akit szórakoztat pár teljesen abszurd történet kitalálása.

Hányan játszhatják: Minimum ketten, de egyébként akárhányan, a korlát csak az idő: játékosonként olyan tizenöt-húsz perccel érdemes számolni.