Index Vakbarát Hírportál

Cseh Tamás grafikáiból nyílik kiállítás

2018. január 8., hétfő 13:13

2018. január 26-án, pénteken 19 órakor a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás grafikáiból nyílik kamara-kiállítás a Gross Arnold Galériában. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, és rajztanár idén január 22-én lenne 75 éves.

Közismert előadóművészi, énekesi munkássága mellett kevésbé volt ismert képzőművészi tehetsége. Szilágyi Gábor művészettörténész, és Gross András, a Gross Arnold Galéria vezetője a család és a Cseh Tamás Archívum jóvoltából válogattak össze egy színes grafikai anyagot, aminek célja betekintést nyerni Cseh Tamás izgalmas képi világába.

Az egri Tanárképző Főiskola rajzszakán végzett a hatvanas években, majd rajztanárként dolgozott tíz éven át. Vizuális érzékenyége és rajztehetsége egészen fiatalon, már az általános iskolában megmutatkozott. A zene iránti elköteleződése a hatvanas évektől az előadóművészet felé terelte, ugyanakkor ez az időszak a kezdődő zenei pálya, a bakonyi indiántábor és a tanári munka mellett grafikusi és festő munkái miatt is izgalmas. A Gross Arnold Galéria ebből az időszakból mutat be munkákat, melyek az egészen fiatal kori indián témájú illusztrációkon át az eddig még be nem mutatott különböző műfajú grafikákig többféle téma és műfaj válogatása.

A március harmadikáig látható kamara kiállításon megvásárolható Cseh Tamás grafikáit tartalmazó nemrég kiadott albuma és külön erre a kiállításra készült képeslapok is. Az album anyaga az 1970 előtt képzőművésznek készülő dalnok munkáiból áll. A megőrzött teljes kollekcióból a válogatást Balás Eszter, Jankovics Marcell, Mihály Gábor és Cseh András készítette. Grafikáinak, metszeteinek eredetiségét, mint életének dokumentumait e kötetben elsőül ismerhette meg az olvasó.

Rovatok