Index Vakbarát Hírportál

Megvan a Szegedi Nemzeti Színház új főigazgatója

2018. február 16., péntek 12:50

Barnák László színész-rendezőt választotta egyhangú döntéssel a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a Tisza-parti város közgyűlése pénteken. Barnák László július 1-jétől öt éven át töltheti be a főigazgatói posztot – írja az MTI.

A színház vezetői tisztségre kiírt pályázaton ketten indultak: Barnák László mellett Gyüdi Sándor, aki tíz éve vezeti a teátrumot. Gyüdi Sándor kedden visszavonta pályázatát.

Barnák László egy évtizede dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban. Az elmúlt években társulati munkája mellett rendezőként és színészként három osztálytermi körülmények közé szánt előadást hozott létre. 

Pályázatában fontos célként jelölte meg a nézőszám növelését, a közönség fiatalítását, a színház szakmai presztízsének emelését. Barnák László a színház művészeti vezetőjének és a prózai tagozat irányítására Horgas Ádámot, az operatagozat vezetőjének Gyüdi Sándort kérte fel.

A közgyűlés eredménytelennek nyilvánította a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára kiírt pályázatot. A képviselő-testület döntött az új pályázat kiírásáról.

A Színház.hu azt írja az ügyről: bár Gyüdi Sándor az utolsó évben komoly és biztató változásokba fogott a színházban - országosan elismert rendezőket hívott meg, a művészeti főtanácsadó pedig Spiró György lett -, a színház tagsága 61, a szakszervezet 80 százalékos többséggel a másik jelölt, Barnák László pályázatát támogatta. Ezt követően a vezető színészek közül többen egy névvel ellátott aláírásgyűjtésbe kezdtek, amelyen Gyüdi Sándor mellett álltak ki, azonban a teátrum más művészei és műszaki dolgozói egy másik nyilatkozatot írtak alá, amelyben Barnák Lászlót támogatják. Gyüdi Sándor ezek után vonta vissza a pályázatát a megosztottságra hivatkozva. Azt azonban a Gyüdi által Szegedre hívott főrendező, Keszég László sem tudta, mert csak a pályázatok nyilvánosságra hozatala után derült ki, hogy Gyüdi leendő operatagozat-vezetőként a konkurens pályázatban is szerepelt.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok