A Fekete Párduc az első olyan Marvel-film, ami egy fekete szuperhősről szól, és a jelentős része Afrikában játszódik. Két kivétellel minden főbb szerepet fekete színészek játszanak. Sokan emiatt történelmi popkulturális fordulatot emlegetnek, ami részben persze marketingfogás, de mégis egy olyan ikonikus fekete karakter kap hollywoodi szuperprodukciót, akinek az afrikai származása nem csak megjelenik, hanem az egész mitológiája e köré épül. De mégis ki ez a Fekete Párduc?
A Fekete Párduc első, nyilvános vetítése egy kenyai városban volt. Abban a 230 ezer fős városban, ahol a film női főszerepét játszó Lupita Nyong'o született. Az a színész, aki a 12 év rabszolgaságért kapott Oscar-díjat. A film rendezője pedig az a Ryan Coggler lesz, aki az amerikai feketéket érő rendőri erőszakról készített filmjével, a Fruitvale Stationnel futott be. A filmhez pedig az a Kendrick Lamar rakott össze albumot, aki a rapszámaiban rendszeresen foglalkozik faji kérdésekkel. Tudom, már érthető mire akar kilyukadni ez a bekezdés, de még egy utolsó: a főszerepet játszó amerikai Chadwick Boseman pedig azt nyilatkozta újságíróknak, hogy azért beszél a filmben furcsa, afrikainak hangzó akcentussal, hogy a karakter minden szaván érezhető legyen, hogy
ő nem a fehér felsőbbrendűségre épülő világból jött.
Szóval az látszik, hogy itt már marketingkampány előtt jóval, alaposan átgondolták a Marvel-stúdiónál, hogy a fehér milliárdosok, tudósok, szőke istenek és szuperkatonák után egy kicsit színesebbé kéne tenni a filmes univerzumot. És az az igazság, hogy erre kevés alkalmasabb karakter van, mint a Fekete Párduc.
A Marvel, amikor jó, akkor azért jó, mert a szuperhősös zsánert igyekeznek valami mással keverni. Hol az akciódús kémfilmekkel (Amerika Kapitány: A tél katonája), hol a retró, Flash Gordon-szerű scifikkel (A galaxis őrzői, Thor: Ragnarok), hol a középsulis, coming-of-age vígjátékokkal (Pókember: Hazatérés). A filmről szóló első kritikák alapján a Fekete Párduc egy shakespeare-i királydrámához hasonlít, ami kézenfekvő, mert a maszk alatt lévő T’Challa, amikor épp nem a világot menti meg, akkor királyként uralkodik a valóságban nem létező afrikai országban, Wakandában.
T’Challa a képregényben az erejét úgy szerezte meg, hogy a lelke eggyé vált a Párducistennel, de ezt később – amikor a tudományosabb magyarázatok lettek a divatosabbak – részben megváltoztatták, és azóta az emberfeletti erőt, gyorsaságot és állóképességet egy gyógynövény adja neki. Emellett királyként hozzáfér az országa haderejéhez, katonai járművekhez, fegyverekhez. Innen vannak a szuperkütyüi, meg a golyóálló jelmeze. Utóbbi abból vibránium nevű – a valóságban nem létező – fémből készült, amely törhetetlen, plusz képes elnyelni minden rezgést, az ütéseket és a puskagolyót is. (Ebből készült Amerika Kapitány pajzsa is.)
A Fekete Párduc kitalálása, rengeteg másik hőshöz hasonlóan Stan Leehez és Jack Kirbyhez kapcsolódik, ők készítették azt az 1966-os Fantasztikus Négyes-számot, amiben először megjelent. Itt felmerülhet a kérdés, hogy van-e köze a képregénykarakternek a szintén ‘66-ban alapított szocialista Fekete Párduc Párthoz. Nincs.
A karakter megjelenése 3 hónappal megelőzte a párt alapítását, és Stan Lee többször nyilatkozott már arról, hogy eszükbe se jutott a radikális mozgalom, amikor kitalálták. A Marvel ‘72-ben egy időre át is nevezte a karaktert emiatt, de
a Fekete Leopárd nem jött be.
És nem csak azért, mert a párduc jobban hangzik, hanem, mert a képregényolvasók nem értettek egyet a változtatással. Történetesen azért nem, mert képregényeket leginkább 18 és 25 év közötti, egyetemet végző vagy végzett férfiak olvasnak, és ez a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején könnyen azt jelentette, hogy a képregényolvasóknak és a kor ellenkultúrájának tagjai között nagy átfedés volt, hiszen utóbbiak is ebből a társadalmi csoportból kerültek ki. És ennek az ellenkultúrának része volt mind a feketék polgárjogi mozgalmának támogatása, mind a radikális baloldali gondolatok terjesztése. Emiatt a kor képregényolvasóinak kifejezetten szimpatikus volt az áthallásos, politizálósabb Fekete Párduc név.
(Érdekesség: A kilencvenes években a mozivásznon majdnem összehozták a hatvanas éveket a szuperhőssel. Wesley Snipes nyilatkozott arról, hogy az ezredforduló előtt pár évvel – a karrierje csúcsán – John Singleton rendező (Fekete vidék, Halálosabb iramban) megkereste őt azzal, hogy nem akarná-e eljátszani a Fekete Párducot egy hatvanas években játszódó filmben, amiben T’Challa nem egy afrikai király, hanem a polgárjogi mozgalom tagja. Az ötlet Snipesnak nem tetszett, a projektből végül nem is lett semmi, Snipes végül egy másik Marvel-karaktert, a vámpírvadász Pengét játszotta el három filmben is.)
Na, de ha a neve és a polgárjogi mozgalomhoz való közvetlen kapcsolat miatt nem is érdekes, a Fekete Párduc mégis mérföldkő lett az amerikai popkultúrában. Ő volt az első fekete szuperhős a két legnagyobb kiadónál. Se a Marvelnél, se a DC-nél nem volt előtte egy fekete karakter sem hősszerepben. És ez csak a kezdet, a Párduc-képregényekben nem egyszer jelentek meg olyan történetek, amik a feketéket érő elnyomással, egyenlőtlenségekkel foglalkoztak.
A Marvel-füzetek egyébként még az egy évig tartó Black Leopard-időszakban is foglalkoztak faji kérdésekkel. A Fantasztikus Négyes 1972-es 119-es számában T’Challát bebörtönzik egy – a valóságban nem létező – afrikai országban, ahol apartheid van, Rudyardiában. Amikor a Fantasztikus Négyes odautazik, hogy kimentse, a reptéren szembesülnek azzal, hogy a feketéknek és a fehéreknek külön folyosón kell közlekedniük. A szuperhősök aztán rácsodálkoznak, hogy léteznek még olyan helyek a világon, ahol ilyen direkt módon elnyomják a feketéket. Az ország neve, a Rudyardia egyébként egy kikacsintós utalás Rudyard Kiplingre, aki Magyarországon szinte kizárólag Balu maci kitalálójaként, A dzsungel könyve szerzőjeként ismert, de ő jegyzi a “Fehér ember terhe” című verset is (White Man’s Burden), ami azon kesereg, hogy szegény fehéreknek arra megy el az egész életük, hogy a távoli országokban felvilágosítsák a civilizálatlan, vad, ostoba sárga/fekete/barna népségeket. Ezt a verset szokás a brit imperializmus, a gyarmatosítás egyik himnuszaként is emlegetni.
De a legkonkrétabban politikai Párduc-sztori nem is a Rudyardiás volt, hanem az a ‘75-ös képregény, amikor T’Challa szembesül a déli államok Amerikájával, és a Ku Klux Klánnal. Utóbbiak el is fogják, felkötözik egy fakeresztre, majd alágyújtanak, de persze nem nagy szpojler, hogy végül leugrik és összeveri a csuklyásokat. És még van rengeteg hasonló példa.
A Root egyenesen arról írt, hogy feketének lenni bármelyik fehérek által uralt közösségben politikai tett, ezért a Fekete Párduc maga is az: “T’Challa szinte mindig valamilyen célt szolgált. Olykor azt, hogy sokszínűbbnek láttassa a Marvelt, olykor pedig, hogy a fekete alkotók a karakter történetein keresztül kifejezhessék a saját tapasztalataikat.” És ez most akármennyire is hülyén hangzik, a Root-cikk szerint fehér szuperhősök közé behozni egy feketét, szintén politikai tett. Egyébként, ha kicsit kevésbé tartjuk el a tömegektől a kisujjunkat, és figyelembe vesszük, hogy a szuperhősök az évtized legmeghatározóbb popkulturális témái, és olyan filmek készülnek róluk, amiket világszerte milliók néznek, akkor már nem is hangzik ez olyan nagy hülyeségnek.
Nagyon fontos a Párduc-sztorikban, hogy T’Challa Wakandának nem csak a védelmezője, hőse, ikonja, hanem a királya is. Ő az uralkodó, és emiatt ő a vallási vezetője is a népének. A képregény szerint Wakanda a legfejlettebb ország a Földön, ami a világ többi része elől elzárva él, idegeneket nem enged be, hogy így rejtse el a legféltettebb titkát és erőforrását, a vibrániumot. Wakanda emiatt egy olyan afrikai ország, amit nem fosztottak ki a gyarmatosító fehérek.
Afrikát elég sokáig vad és civilizálatlan kontinensként ábrázolták a tömegkultúrában is. Mostanában már ezek az előítéletek nem annyira jelennek meg, de nem tűntek el, inkább átalakultak. A kontinens újabban: segítségre szoruló, misztikus és megzabolázhatatlan. Ehhez képest hatalmas ugrás egy olyan mese, amiben a világ legfejlettebb országa Afrikában található. És az is példa nélküli, hogy egy hollywoodi film olyan kérdéseket feszegessen, hogy
Milyen lenne Afrika, ha nem gyarmatosítják?
Márpedig itt ez történik, és emiatt a Fekete Párduc lesz az első afrofuturista hollywoodi szuperprodukció. Ami elég komoly dolog, tekintve, hogy a világ nagy részének fogalma sem volt eddig az afrofuturizmusról. A Fekete Párduc előzetese után viszont már a Washington Postban jelent meg egy afrofuturista olvasmánylista. Na, és akkor a definíció: “Az afrofuturizmus az afrikai kultúra, kultúrák szemszögéből vagy az afrikai származású emberek szemével tekint a jövőbe, vagy más, alternatív valóságokba. Része a fekete kultúra, a fantázia, a felszabadulás, technológia, miszticizmus. Főleg művészeti, esztétikai irányzat, de világnézetként is fel lehet fogni” – mondta a Polygonnak Ytash Womack, aki könyvet is írt a témában, Afrofuturism: The World of Black Sci-Fi and Fantasy Culture címmel.
A Marvel-film forgatókönyvén dolgozó Joe Robert pedig arról beszélt az io9-nak, hogy a Ryan Coogler rendezőt pont azok a kérdések érdekelték, amelyekkel az afrofuturista alkotások foglalkoznak: “Az egyik kérdés, amit megpróbált megválaszolni, hogy mit jelent afrikainak lenni a Marvel filmes univerzumában.” Robert azt is elmondta, hogy először azt kellett kitalálniuk, hova képzelik Wakandát a kontinens térképén, majd miután ez megvolt, olyat csináltak, amit amerikai filmesek ritkán: elmentek kutatni arra a területre, hogy az ott élő törzseket, kultúrákat megismerjék, beszéljenek a helyiekkel.
Persze az, hogy ezek az afrikai tapasztalatok, a faji, politikai kérdések, az elnyomás, és lényegében a feketeség hogyan jelenik meg a filmben, egy másik kérdés. De a karakter története bőven ad lehetőséget arra, hogy a filmesek fontos társadalmi ügyekről beszéljenek.
Ne maradjon le semmiről!