Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták Kerényi Miklós Gábort az Operettszínháztól

2018. április 26., csütörtök 07:52 | aznap frissítve

Rendkívüli felmondással kirúgták Kerényi Miklós Gábort az Operettszínháztól április 13-án, tudta meg a Blikk. A színház megerősítette a lap információját. Mint közölték, az egykori igazgató, művészeti vezető

az utóbbi időben több olyan nyilatkozatot is tett, amelyek rossz fényben tüntették fel a munkahelyét.

Kerényit a zaklatási vádak miatt már korábban felmentették a munkavégzés alól, azonban kapta a fizetését és a juttatásokat, így a színház véleménye szerint be kellett volna tartania a mindenkire vonatkozó szabályokat.

Kerényi a tavaly ősszel kirobbant zaklatási ügy kapcsán kérte nyugdíjazását, az Operettszínház pedig belső vizsgálatot indított. A vizsgálat nem tárt fel szexuális visszaéléseket, holott Maros Ákos egykori táncos azt állította, Kerényi elverte egy törött vállfával, Czapáry Veronika írónő pedig azt, hogy ő tizenegy olyan emberről tud, aki azt állítja, Kerényi molesztálta őket, de legtöbbjük név nélkül sem vállalta, hogy elmondja a történetét.

Az Operettszínház korábbi igazgatója négy napja interjút adott az Indexnek is:

Rovatok