Index Vakbarát Hírportál

Menekültek ezreit iskolázzák be Clooney-ék

2018. május 29., kedd 12:53

George és Amal Clooney eddig is rendszeresen jótékonykodott és karolta fel elesett emberek ügyét - Amal Clooney ugye eleve emberi jogi esetekre specializálódott ügyvéd, Clooney pedig a kétezres évek eleje óta a béke nagyköveteként karolja fel olyan háborúk sújtotta környékek ügyét, mint Szudán. Most háromezer menekült beiskolázását vállalták el.

Amal Clooney libanoni származású, Bejrútban született, de a polgárháború elől Londonba menekült családjával, így pontosan tudja, mennyit jelenthet egy embernek az, ha kap egy lehetőséget az élettől. Libanonban jelenleg közel félmillió szíriai menekült gyereket tartanak nyilván, közülük támogatja a házaspár háromezernek az oktatását.

Clooneyék a Google és a HP közreműködésével segítenek az UNICEF-nek és a libanoni oktatási minisztériumnak hét iskola felépítésében, mert

Nem akarunk elveszíteni egy egész generációt, csak mert rossz helyen és rossz időben születtek.

A háromezer gyerek beiskolázása elég sok pénzbe kerül, ahogy azt egy brit képviselő megjegyezte, az összege több tízszer annyi,mint amennyit a brit kormány költ a szülő és rokonok nékül maradt, menekült gyerekek ellátására. Mindezt, írja a hvg, onnan számolta ki, hogy a brit kormány írd és mond, 200 árván maradt szíriai gyerek támogatását vállalta magára. (via)

Rovatok