Index Vakbarát Hírportál

Vida Péter kapta a Karinthy-gyűrűt

2018. június 25., hétfő 15:00

Vida Péter humorista kapta a Karinthy-gyűrűt, amit "Karinthy Frigyes születésének évfordulója alkalmából ítélik oda, és adják át a közmédia szórakoztató műsoraiban nyújtott kiemelkedő teljesítményekért, szerzőknek, előadóknak, a szatirikus és a humoros műfaj kimagasló szereplőinek" adnak, írja az MTI,

A díjat Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója adta át Vida Péternek.

Vida Péter 1973-ban született Miskolcon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1992-től 1996-ig járt, elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a szolnoki Szigligeti Színház, a budapesti Nemzeti Színház és ismét a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. A Rádiókabaré állandó közreműködője, számos hangjáték szereplője. 2012-től a Thália Színház színművésze.

A 2015-ben díjnyertes Aradi Tibor a díjazottat méltatva kiemelte: Vida Péter 2003-ban lett a Rádiókabaré állandó tagja, konferál, szerepet játszik, jeleneteket ír. Mint mondta, a humoristák legnagyobb kitüntetését elnyerő Vida Péter megérdemli az elismerést, a Rádiókabaré felvételeit felidézve a motiváltságát, odafigyelését és alázatosságát méltatta.

Vida Péter az MTI-nek elmondta, hogy nagy megtiszteltetést és boldogságot jelent számára a díj elnyerése, hiszen humorista ennél magasabb rangú elismerést nem kaphat. Köszönetet mondott stand-upos és színházi kollégáinak, a Thália Színház művészeti vezetésének. Kiemelte: fontos számára az elismerés azért is, mert színésznek ritkán ítélik oda. Szakmai támogatásáért köszönetet mondott mások mellett Benedek Miklósnak, Müller Péter Sziáminak, Selmeczi Györgynek és Schwajda Györgynek.

(Borítókép:  Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok