Index Vakbarát Hírportál

Alföldi Róberté vagy Vidnyánszky Attiláé lehet a legjobb előadás

2018. július 13., péntek 12:44

A Színházi Kritikusok Céhe idén 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját, amelynek jelöléseit pénteken jelentették be. Radnóti Miklós Színház két produkciója összesen kilenc kategóriában várományos, de díjat kaphat Vidnyánszky Attila rendezése is.

A jelöltekre azután szavazhattak a kritikusok, hogy legalább 90 premier néztek meg az évadban. Ezt követően minden kategóriában három produkciót és alkotót jelölhettek a díjra. Ebből állt össze az alábbi lista. Idén huszonnégy színikritikus vett részt a voksolásban, és néhány kategóriában második fordulóra is sor került. A nyertesek a szeptember 20-án megrendezett gálán hirdetik majd ki, amit a Budapest Bábszínházban rendeznek meg.

A Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat is kioszt majd, továbbá kihirdeti és megjutalmazza a Koltai Tamás kritikapályázat győzteseit, valamint a Színházi Dramaturgok Céhe kitünteti az évad legjobb új magyar drámáját.

A Radnóti Miklós Színház két produkciója (Egy piaci nap, III. Richárd) összesen kilenc kategóriában szerzett jelölést. Öt-öt kategóriában szerepel a szombathelyi Weöres Sándor Színház (A salemi boszorkányok) és a Vígszínház (Hamlet, Kinek az ég alatt már senkije sincsen). A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház két bemutatója (Alice, Chioggiai csetepaté) négy kategóriában esélyes. A Katona József Színház három előadása (Ithaka, Ascher Tamás Háromszéken, Háztűznéző) is kapott jelölést. Ezenkívül a mezőnyben megtaláljuk még az Átrium (A félelem megeszi a lelket), a kecskeméti Katona József Színház (Csárdáskirálynő) és a Nemzeti Színház (Bánk bán) előadásait is.

A jelöltek listája a következő: 

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg:

Szerző Cím
Szilágyi Eszter Anna A Nyíregyháza utca
Tasnádi István Kartonpapa
Závada Pál, Mohácsi István, Mohácsi János Egy piaci nap

A legjobb előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
A salemi boszorkányok szombathelyi Weöres Sándor Színház Alföldi Róbert
Bánk bán Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila
Borisz Davidovics síremléke Újvidéki Színház Alekszandar Popovszki

A legjobb rendezés:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
A salemi boszorkányok szombathelyi Weöres Sándor Színház Alföldi Róbert
Egy piaci nap Radnóti Színház Mohácsi János
III. Richárd Radnóti Színház Andrei Şerban

A legjobb zenés/szórakoztató előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Chioggiai csetepaté sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Sardar Tagirovsky
Csárdáskirálynő Kecskeméti Katona József Színház Béres Attila
Kabaré Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János

A legjobb független színházi előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Tótferi Trafó, Titkos Társulat Kárpáti Péter
Utas és holdvilág Trafó, TÁP Színház Vajdai Vilmos
Vaterland Trafó, Forte Társulat Horváth Csaba

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:

Előadás címe Színház/társulat Rendezte:
Antigoné k2 Színház Fábián Péter
Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) szombathelyi Mesebolt Bábszínház Szenteczki Zita
Kinek az ég alatt már senkije sincsen Vígszínház ifj. Vidnyánszky Attila

A legjobb női főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Hernádi Judit A félelem megeszi a lelket Átrium, Kultúrbrigád
Imre Éva Rosmersholm Kolozsvári Állami Magyar Színház
Láng Annamária A kaukázusi krétakör Miskolci Nemzeti Színház

A legjobb férfi főszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Alföldi Róbert III. Richárd Radnóti Színház
Bányai Kelemen Barna A salemi boszorkányok szombathelyi Weöres Sándor Színház
ifj. Vidnyánszky Attila Hamlet Vígszínház

A legjobb női mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Hartai Petra A salemi boszorkányok szombathelyi Weöres Sándor Színház
Jordán Adél Ascher Tamás Háromszéken Katona József Színház, Pintér Béla és Társulata
Sodró Eliza III. Richárd Radnóti Színház

A legjobb férfi mellékszereplő:

Név Előadás címe Színház/társulat
Hajduk Károly Hamlet Vígszínház
Keresztes Tamás Háztűznéző Katona József Színház
László Zsolt III. Richárd Radnóti Színház

A legjobb díszlet:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
Ithaka Katona József Színház Balázs Juli
Rosmersholm Kolozsvári Állami Magyar Színház Andrij Zsoldak, Daniel Zsoldak
Utas és holdvilág Trafó, TÁP Színház Juhász András, Horváth Jenny

A legjobb jelmez:

Előadás címe Színház/társulat Tervezte:
A hattyú Örkény Színház Izsák Lili
Alice sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, sZempöl Offchestra Kiss Zsuzsanna
III. Richárd Radnóti Színház Nagy Fruzsina

A legjobb színházi zene:

Előadás címe Színház/társulat Zeneszerző:
Alice sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, sZempöl Offchestra sZempöl Offchestra
Egy piaci nap Radnóti Színház Kovács Márton
Csongor és Tünde Maladype Színház Sáry László

A legígéretesebb pályakezdő:

  
Korodi Janka, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház
Sodró Eliza, Radnóti Színház
Vecsei H. Miklós, Vígszínház

Különdíj:

 
A szombathelyi Weöres Sándor Színház első tízéves korszakáért
Nádasdy Ádámnak a IV. Henrik fordításáért
Vecsei H. Miklósnak a Mondjad, Atikám! előadásért

Rovatok