Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes koncertturnéra indul a Fesztiválzenekar

2018. augusztus 30., csütörtök 11:09

Még véget sem ért a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kirobbanó sikerű európai turnéja, amiről mi is tudósítottunk, máris az ingyenes hazai koncertsorozatukra, a Közösségi Hétre koncentrálnak.

Szeptember 4. és 9. között az együttes kamaraformációi zenélnek többek között a Vakok Intézetében és a Cseppkő Gyermekotthonban is, és 24 koncertet adnak országszerte.

A templomi zene és Johann Sebastian Bach rajongói ezúttal Piliscsabán, Szombathelyen és Szécsényben találkozhatnak a zenekarral, a klezmer zene kedvelői pedig Egerben, Gyulán és Kiskőrösön örülhetnek, utóbbi helyszín már teltházas.

A Zenevár című interaktív koncerttel a Fesztiválzenekar csapata a Cseppkő Gyermekotthon mellett Hódmezővásárhelyre és Ceglédbercelre látogat el, és ezúttal 15 idősotthonban kamarazenélnek Budapesttől Gyöngyöspusztán át Bátaszékig. Piliscsabán a templomi koncert mellett ezúttal a helyi idősotthonban is fellépnek. Aki még előbb szeretné hallani a Budapesti Fesztiválzenekart, az találkozhat velük szeptember 2-án (vasárnap) 20 órakor, a Dunapest fesztivál zárókoncertjén, a Várkert Bazárban.

(Borítókép:  Chris Christodoulou / BBC Proms)

Rovatok