Index Vakbarát Hírportál

A magyarok kedvenc regényhőseivel graffitiztek le egy londoni falat

2018. október 3., szerda 13:10

Londonba mentek a Pál utcai fiúk: a Londoni Magyar Kulturális Központ felkérésére festett le egy tűzfalat a Színes Város Csoport a brit fővárosban. A fiúk mostantól egy belvárosi játszótér falán is láthatóak. 

A kortárs módon ábrázolt Molnár Ferenc-regényszereplőket két magyar művész, iamsuzie és Cokestd festette meg, így az alkotói szándék szerint Csónakos, Boka és Nemecsek ideálisan illeszkednek a modern londoni környezetükbe. A fal 50 négyzetméteres.

A Színes Város közleménye azt írja, a látványos street art akció Molnár Ferenc születésének 140. évfordulóját ünnepelve a londoniak körében népszerűsíti a magyar irodalom egyik legtöbb nyelvre lefordított regényét. A Londoni Magyar Kulturális Központnak fontos célja volt az is, hogy a művészi alkotással egy helyi közösség által nap mint nap használt forgalmas közterület regenerációját segítse.

A Színes Város Csoport ezzel a festménnyel mutatkozott be - Moszkva és Berlin után - Londonban is. A jövőben a szervezet magyar munkái mellett más nagyvárosokban is tervez hasonló projekteket. 

A Pál utcai fiúk-falfestmény az alábbi címen található meg: Alf Barrett Playground, 32 Old Gloucester St, Bloomsbury, London WC1N 3AD, UK

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok