Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos: Távozik Prőhle Gergely

2018. október 4., csütörtök 11:47

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, hogy Prőhle Gergely távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről és november 1-i hatállyal közös megegyezéssel megszűnik a megbízatása. Prőhle esetleges távozásáról hetek óta lehet hallani a sajtóban. 

A Demokrata augusztus elején írta meg, hogy Kásler Miklós miniszter elégedetlen az igazgató munkájával, elsősorban a a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon a múzeum vezetőjén, egy, a Tanácsköztársaságról szóló kiállítás miatt.

Akkor azt írták, hogy már szeptembertől másik igazgatója lesz a múzeumnak, ez végül nem történt meg, pedig az akkori hírt a Magyar Idők is gyorsan átvette, a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló lap pedig az ilyen ügyekben általában jól értesült. Ez volt az a lap is, ahol több támadás érte Prőhle Gergelyt és az általa vezetett intézményt, amiért olyan hazai írókat népszerűsített, mint Dragomán György, Krasznahorkai László, vagy Nádas Péter.

Prőhle és a Petőfi Irodalmi Múzeum csak egyik színtere volt a Fideszen belül zajló kultúrharcnak, aminek hátterét ebben a cikkünkben mutattuk be

Rovatok