Október végén megszűnt Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatójának megbízatása. Prőhle kirúgásában közrejátszhatott, hogy az utóbbi hónapokban ő is a kormánymédia kultúrkampfjának célkeresztjébe került, miután a Magyar Idők publicistája szerint olyan íróknak is teret ad a múzeumban, akik gyakran kritizálni merészelik a kormányt.

A konzervatív oldalt ezekről a helyekről teljesen kiszorították. Csakúgy, mint a Prőhle Gergely vezette PIM-ben. Prőhle főigazgató úr műhelyében ugyanis tobzódnak a magyarokat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó balliberális véleményformálók. És Prőhle úr fizeti a számlát, természetesen nem a saját zsebéből, hanem a magyar adófizetők pénzéből

– írta még áprilisban a Magyar Idők szerzője a kultúrharcos cikksorozatban. Az írások ugyan nem mentesek az elemi tévedésektől, viszont rendkívül népszerűek a kormányoldalon. Mivel a Magyar Idők a kormányhoz talán legközelebbi lap, a NER működése szempontjából is érdekes, hogy bár nem tudni, hogy a sorozat a kormány kérésére vagy jóváhagyásával készült-e, esetleg a belső villongások kivetülése-e, a hatásuk ugyanaz.

A PIM-ben olyan, a Magyar Idők szerint kormányellenes írók munkái lettek kiállítva, mint Krasznahorkai László, Dragomán György, Karafiáth Orsolya, Spiró György, Závada Pál és még jó páran. Prőhle később egy válaszpublicisztikában reagált a Magyar Idők támadására, többek között kihangsúlyozva, hogy

Szakács úrnak igaza van: az írók bizony beszélnek mindenfélét, és igen, olykor diktatúrát vizionálnak. Lehet és kell is velük vitatkozni, ha szerintünk zöldségeket hordanak össze. De hova jutna a világ, ha Ady Endrét annak alapján ítélnénk meg, hogy Tisza Istvánt csak „geszti bolondként” emlegette? Vagy netán azt akarja Szakács úr javasolni, hogy mondjuk Nyírő József munkásságát is csak dicstelen politikai szerepvállalása alapján értékeljük? Ez nyilvánvaló képtelenség.

Ugyanebben a cikkben a náci szkinhed zenéért rajongó Szakács Árpád még egyszer nekimegy Prőhlének, amiből egyértelművé válik, hogy Prőhle kipécézése nem egy félrement kommunikáció eredménye.

Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hogy miért kell távoznia Prőhlének, és mennyire volt szerepe a Magyar Idők cikkeinek a kirúgásában, de az Emmitől mindössze egy nyúlfarknyi választ kaptunk a kérdéseinkre:

„November 1-i hatállyal a Petőfi Irodalmi Múzeum Főigazgatójának vezetői megbízatása Prőhle Gergely főigazgató és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közös megegyezésével megszűnik. Kulturális területen végzett

egyben köszönetet kíván nyilvánítani az eddigi munkájáért." Ami persze felveti a kérdést, hogy akkor miért rúgták ki.

Természetesen megkerestük a PIM-et is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak. Válaszolt viszont több olyan magyar író is, akinek volt már kiállítása a múzeumban, vagy dolgoztak már valamilyen formában az intézménynek. Závada Pál, aki a PIM visszatérő vendége volt – volt itt könyvbemutatója, de részt vett más beszélgetéseken is, például Esterházy Péterről –, azt nyilatkozta nekünk, felháborítónak tartja a helyzetet. 

Biztos vagyok benne, hogy nem szakmai indokról van szó, mert Prőhle Gergely a tőle telhető legnagyobb gondossággal és hozzáértéssel vezette ezt a múzeumot, és ezt, azt hiszem, még a kirúgói is kénytelenek elismerni. Nem tudom, mi lehet a valódi ok: szellemileg, világnézetileg a kormányhoz közelebb álló havert akarnak odatenni? Már az is kétségbeejtő, hogy így kell találgatni, a háttérben kutakodni, mint a Kádár-rendszerben a kremlinológusoknak

– mondja. Závada arra a kérdésre, vajon volt-e valami a Magyar Idők vádjaiban, amelyek kvázi „balliberális elhajlónak” nevezték Prőhlét, azt felelte: „Lehet tudni, honnan jött Prőhle: ő a Fidesz kultúrpolitikájának bizalmát élvező személyiség volt, és az ember azt gondolta, annyi kormányhűség, amit ő eleve képviselt, elég is lesz.”

Sőt, Závada szerint a kormánynak kifejezetten elégedettnek kellene lenni a munkájával. „Örülhetnének, hogy sikerült olyan embert ültetni az intézmény élére, aki függetlenül attól, hogy honnan jött, el tudta magát fogadtatni, és legalább viszonylagos békét tudott teremteni, de úgy látszik, ez nem volt elég. Azok a kifogások, amelyeket megfogalmaztak ellene az uszító cikkekben, teljesen légből kapottak. Aki ilyeneket ír, annak fogalma nincs arról, amiről beszél.”

Závada kiemeli azt is, hogy Prőhle alatt a PIM „továbbra is nyitva tartotta a kapuit mindenki előtt világnézettől függetlenül. Ez volt az a hely, ahol tényleg minden író és az irodalmi élet minden szereplője összejöhetett, függetlenül attól, hogy mit gondol a politikáról, ami még az Írószövetségre sem igaz. Prőhle olyan rendezvényeket tudott szervezni, amelyeket egyik oldal sem bojkottált, amelyeket mindenki elfogadott.

Ott tartottuk a virrasztásokat akár Kertész Imre, akár Esterházy Péter halálakor, mert ennél méltóbb és mindenki számára elfogadhatóbb helyet nem lehetett volna találni. Ha tényleg úgy alakulnak a dolgok, ahogy most hallani lehet, nem hiszem, hogy ilyesmi még bárkinek eszébe jutna majd.

Az író vélhetőleg Takaró Mihályra, Prőhle lehetséges horthysta utódjára utal, de azt mondja, nehezen tudja elképzelni, hogy ez a meg nem erősített információ tényleg igaz lehet, mert az mindkét oldal számára provokáció lenne. „Takaró Mihály minden jó érzésű, becsületes ember számára vállalhatatlan, a konzervatív, jobboldali gondolkodásúak számára is; ő a szcéna legszélsőségesebb, leghírhedtebb alakja. Ha őt neveznék ki a PIM élére, azzal kesztyűt dobnának a szakma elé. Nem szeretném elhinni, hogy ezt tényleg megteszik.”

Takaróról a Hvg.hu írta, hogy esélyes Prőhle posztjára, és Závada nem véletlenül utalt arra, hogy kinevezése provokáció lenne. Takaró volt az, aki korábban a Nyugatot „kis példányszámú zsidó lapocskának" hívta, az Echo TV-ben Kertész Imre magyarságát firtatta, illetve Spiró Györgyre is vállalhatatlan módon hivatkozott egy másik tévéműsorban, de Nyirő József fasiszta múltjának mentegetésével is próbálkozott már.

Dragomán György, aki szintén évente többször szerepelt a PIM-ben, tudtán kívül ugyanazt a szót használta, mint Závada, amikor az okok felfejtésére kértük: „Nem az én dolgom a kormány szándékait kitalálni, különben sem vagyok kremlinológus.” Dragomán szerint a PIM-mel kapcsolatban muszáj E. Csorba Csilla igazgatóról is beszélni, aki „hatalmas munkával európai szintű intézménnyé tette a múzeumot”, ahol „az egész magyar irodalom otthon érezhette magát”.

„Prőhle Gergely, bár a politikából érkezett a múzeum élére, ezt a munkát odaadóan, lelkiismeretesen és szakmai alapon igyekezett folytatni, és úgy tudom, hosszú távú tervei voltak. Én egy igen művelt és tájékozott európai kultúrembert ismertem meg a személyében az alatt a rövid idő alatt, ami alatt az intézményt vezetnie adatott" – írta Dragomán az Indexnek.

Arra a kérdésre, érzékelte-e, hogy a politikának bármilyen szerepe van a PIM programjának kialakításában, azt felelte:

Eleve abszurdumnak tartom, hogy egy író vagy bármilyen más alkotó ember estében a művek minőségét egyesek szemében felülírhatja a politikai hovatartozás. A politikának egyáltalán nem dolga beleszólnia a kultúrába, vagy legfeljebb annyiban, hogy minden feltétel vagy elvárás nélkül támogatja, annak viszont örülnie kellene, ha alkotó emberek politikai kérdésekről írnak és vitatkoznak, mert ez az úgynevezett nyilvánosság és közbeszéd. Egy működő demokráciában a hatalom gyakorlóinak az a feladatuk, hogy ezt minden eszközzel elősegítsék, kíváncsian figyeljék és tanuljanak belőle.

Hozzáteszi: érdemes belegondolnunk, vajon mit tudunk egyáltalán a tíz kedvenc írónk politikai hovatartozásáról. „Gondolom, nem sokat, és ennek nem is igen lesz a műveik szempontjából jelentősége.

Parti Nagy Lajos, akinek a hatvanadik születésnapját is a PIM-ben ünnepelték, úgy gondolja, „egyértelmű és nyilvánvaló politikai oka” van Prőhle távozásának.

Ezt még ők maguk sem tagadják. A szennyes sajtójukon keresztül ki is mondták: az a baj vele, hogy olyan írókkal paktált, akiket a hatalom egyes képviselői nem szeretnek. Más okot nem is akarnak felhozni ellene. Ez a logikus következménye annak, hogy nyáron a kultúrharc ürügyén elkezdődött az acsarkodás, a habzás és az őrjöngés.

Arról, hogy – egyébként Závadával, Dragománnal, Karafiáthtal és még sok más íróval együtt – az ő neve is szerepelt a Magyar Idők cikkében, mint olyan személyé, akit egy tisztességes kormánylakáj nem támogathat, azt mondta: „Ez az ügy legkevésbé érdekes része. A PIM csak végezte a dolgát, olyan írókat hívott meg, akiket meg gondolt hívni, nem a harmad-, hatod- és tizedvonalból. Ennyit tett, se többet, se kevesebbet. Prőhle nyilván mérlegelt, hogy kit hívjon meg és kit ne, de már csak a hely szelleme miatt is ugyanúgy végezte a munkáját, mint a korábbi igazgatók, ennek a politikához sok köze nem volt.”

Parti Nagy meg van győződve arról, hogy a jövőben őt már nem fogják hívni a PIM-be, sőt azt mondja, ha esetleg tényleg igazak a pletykák, és tényleg Takaró Mihályt nevezik ki a múzeum élére, ez nem is számít. „Ha ez így lesz, akkor teljesen természetes, hogy többet a lábamat be nem teszem az intézménybe – noha nem hiszem, hogy ez nagyon megterhelné a múzeumot –, és a bojkottra az összes írótársamat is felkérem. Ezt nem lehetne megúszni egy csöndes vállrándítással és tudomásul vétellel, mert ez valóban túlmenne az eddigi határokon, és őszintén bízom benne, hogy ezt azok a kollégák is úgy gondolják, akik a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. Nem azért, mert esetleg ne állnának közelebb Takaró Mihály véleményéhez, hanem mert ennyi vállaltan elfogult előítélettel, acsarkodással és hagymázzal nem vezethet valaki egy ennyire a centrumban álló nemzeti intézményt.”

Természetesen kerestük Prőhle Gergelyt is a PIM honlapján megadott telefonszámon, de senki sem vette fel.

Borítókép: Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója és az Arany-emlékév védnöki testületének titkára az emlékévről tartott sajtótájékoztatón a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban 2017. március 1-jén. Fotó: MTI / Balogh Zoltán