Közvetlenül az idegrendszerünkre hatnak a brit festészet legnagyobb sztárjai, Francis Bacon, Lucian Freud, Frank Auerbach és Leon Kossoff képei. Ők az úgynevezett londoni iskola művészei, akik sok más brit kortárs festővel együtt most a Nemzeti Galériában kaptak kiállítást. A súlyos dollármilliókat érő képek nem szépítenek meg semmit, itt minden kegyetlenül őszintén látszik: a ráncok, a háj, a megereszkedett bőr és izmok, az erek a bőr alatt.
Nagyot megy a Magyar Nemzeti Galéria mostanában: alig három hónapja írtunk a Frida Kahlo-kiállításukról, és máris itt van a következő nagy dobásuk, a Bacon, Freud és a londoni iskola festészete című tárlat. 2013-ban még Bécsig kellett menni egy Lucian Freud-kiállításért, és azt jósoltuk, hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben Magyarországra hoznák a műveit, bármekkora sztárnak is számít. Most mégis itt vannak, mégpedig sok más neves festővel, az úgynevezett londoni iskola tagjainak közel kilencven képével együtt.
A londoni iskola tulajdonképpen egy baráti társaságot jelentett, olyan 20. századi festőket, mint Francis Bacon, a már említett Lucian Freud, Frank Auerbach és Leon Kossoff. Az kötötte össze őket (azon túl, hogy bírták egymást, sőt, modellt is álltak egymásnak), hogy mindannyian az emberekre koncentráltak, ruhában vagy anélkül, elsősorban hétköznapi helyzetekben festették meg őket.
A kiállítás a londoni iskola művészetének első magyarországi bemutatója, amely az irányzat legismertebb alkotói mellett olyan 20. századi londoni festők képeit is bemutatja, mint Michael Andrews, R. B. Kitaj, Paula Rego, F. N. Souza és Euan Uglow. A tárlat a Tate Britainnel való együttműködésben valósul meg, jelentős festményeket kölcsönöznek hozzá magángyűjtők és közgyűjtemények, és persze számos mű érkezett a londoni Tate Britain gyűjteményéből is.
A kiállítás címe is kiemel két festőt, Bacont és Freudot, a londoni iskola két legismertebb művészét. Lucian Freudról két dolgot biztosan azok is tudnak, akik nem érdeklődnek különösebben a festészet iránt. Egyrészt, hogy a pszichoanalízis úttörőjének, Sigmund Freudnak az unokája volt. Másrészt, hogy a képei már 2011-es halálát megelőzően is elképesztő összegekért keltek el. Alvó Bérszámfejtő című, 1995-ben készült képét 2008-ban Roman Abramovics (a Chelsea tulajdonosa) 33,6 millió dollárért vette meg. A 127 kilós Sue Tilley-t ábrázoló akt ezzel rekordot döntött: élő festőművész képéért addig senki nem fizetett ilyen sokat.
Freud főleg aktokat és portrékat festett, leginkább a hús érdekelte.
Soha nem fotó után festett, mindig hosszú heteken, hónapokon át pózoltak neki a modelljei, akik főleg a környezetéből kerültek ki, rokonai, szeretői, barátai, munkatársai voltak. (Ezekből volt elég, bár hivatalosan csak 14 gyereket ismert el, 30-40-re becsülik különböző kapcsolataiból született utódai számát.) Soha nem idealizálta az alanyait, a képein minden kegyetlenül őszintén látszik: a ráncok, a háj, a megereszkedett bőr és izmok, az erek a bőr alatt. Az alanyai, legyenek férfiak vagy nők, sokszor szétvetett lábbal ülnek vagy fekszenek, nemi szerveiket a közönség elé tárva.
Manapság, amikor az újságokban, plakátokon vagy az Instagramon elénk kerülő képek többsége megszépítve, agyonfilterezve kerül elénk, még megdöbbentőbb Freud képeinek hatása. Nyers, őszinte, de főleg baromi érdekes. Éppen ezt az őszinteséget kifogásolta a brit bulvársajtó, amikor Freud megfestette II. Erzsébet hízelgőnek vagy idealizáltnak semmiképpen nem nevezhtő portréját. Pedig a királynőnek nem volt kifogása, ahogy Kate Moss-nak, Jerry Hall-nak és sok más ismert embernek, akiket szintén megörökített. A kiállításon az aktok mellett a portékból is sokat láthatunk.
A tárlat egyik fő műve, a David és Eli Freud egyik legjobb barátját és asszisztensét, David Dawsont ábrázolja. Dawson meztelenül, lustán elnyúlva fekszik egy kanapén a kutyájával, Elivel.
Az állat jelenléte még jobban kiemeli a meztelen emberi test állatiasságát, miközben az egész kép mégis bensőséges és gyengéd.
Dawson egyébként maga is eljött a magyarországi kiállításra, ahogy a Tate Britain igazgatója, Alex Farquharson is, aki szerint ezek a művek “közvetlenül az idegrendszerünkre hatnak”.
A kiállítás másik sztárja, Francis Bacon, akinek éppen Lucian Freudot ábrázoló, 1964-ben készült triptichonja, a Three Studies of Lucian Freud lett minden idők legdrágább, aukción eladott műalkotása, 2013-ban 142 millió dollárért kelt el. Bacon képeinek egyik fő témája szintén az emberi test, figurái duzzadnak, csavarodnak, feltárják belső szerveiket. Bacont a jelenkori élet szorongásának festőjeként tartják számon, alakjai, legyenek emberek vagy állatok, magányosak, sebezhetőek, kiszolgáltatottak.
De a két sztárfestőn túl is érdemes alaposan bejárni a kiállítást, mert minden teremben éri valami meglepetés a látogatót. Ráadásul nemcsak a londoni iskola festővel, hanem azokkal is megismerkedhetünk, akik már az ő műveik hatására kezdtek alkotni, akik továbbgondolták a munkáikat. A Bacon, Freud és a londoni iskola festészete egyértelműen az egyik legizgalmasabb dolog, ami idén a képzőművészetben történt, tényleg kár kihagyni.
A kiállítás 2018. október 09. - 2019. január 13. között látogatható a Magyar Nemzeti Galéria A épületében.
Borítókép: Bődey János / Index