Műtárgy-e a híres piszoár, amit Marcel Duchamp 1917-ben lefektetett, ráírt egy nevet és beküldte egy művészeti szalon zsűrijének? Azóta is megy a vita, hogy mi számít egyáltalán művészetnek, hogy fontos-e, milyen környezetben találkozunk egy alkotással, és önmagában a találkozás kontextusa, körülményei felruházhatnak-e valamit művészi értékkel, tartalommal.

Ebben a művészetfilozófiai polémiában John Cage 1952-es 4'33" (négy perc, 33 másodperc) című háromtételes kompozíciója külön fejezetet képez. A zeneszerző ugyanis lényegében azt az egyetlen utasítást fűzte a darabhoz, hogy az előadók semmilyen hangot ne játszanak le. A zenének elengedhetetlen része a hangokat, frázisokat, tételeket elválasztó szünet, a csend a koncert elején és néha a végén, de mi van, ha csak szünet van, hangok nélkül?

Hogy mennyire nem viccről van szó, azt az is mutatja, hogy a darab előadásához az Óbudai Danubia Zenekarnak meg kellett vásárolnia a mű kottáját. Íme:

 A 4'33" így nem magáról a zenéről szól, vagyis nagyon is arról, csak épp másképp, hiszen a hangok nélküli szünet végtelen elnyúlása, a koncertterem zajai, a gépészet halk zúgása, a köhögések, krákogások, széknyikorgások erősödnek fel és nyernek önálló értelmet. Vagy, ha a közvetítést nézzük, a tévé vagy a számítógép zúgása, a lakás hangjai, az utca beszűrődő zaja. Amiket persze akkor is hallanánk, ha közben épp szólna a Kis éji zene.

A csendnek súlya van, és általában nem viseljük jól. Egy egyperces csendes emlékezés is elég hosszú (nem is szokott addig tartani), öt perc meg különösen. Érdemes lesz kicsit befelé is figyelni, ahogy a 4'33"-hoz Cage is egyebek mellett a zen-buddhista meditációiból merítette az ihletet.

Amikor elindul a koncert, az Index Facebook oldalán, és ebben a cikkben is elindul az adás a következő dobozban:

A Cage-mű után Charles Ives The Unanswered Question (A megválaszolatlan kérdés) című darabja következik, ami szintén tartalmaz kihívásokat a néző számára, még ha nem is Cage-i szinten: a párbeszéd lehetetlenségét zenei metaforaként a teljesen elkülönülő szólamok közötti disszonanciával illusztrálja.

A rövid darabok sora Aaron Copland The Promise of Living (Az élet ígérete) című szvitjének utolsó tételével folytatódik, ami az egy farmercsalád életét bemutató The Tender Land című opera kórusfináléjának zenekari átdolgozása.

Ezt Elmer Bronstein The Magnificient Seven (A hét mesterlövész) című filmzene-szvitje követi, majd a szünet előtt a zseniális jazz-zongorista és komponista Duke Ellington utópisztikus 'New World A-Comin' (Új világ jő) című swing-zongoraversenye lesz hallható.

A koncert második felét Antonin Dvořák 9. (Az Újvilágból) szimfóniája tölti ki. A komolyzenei slágerdarab jól illeszkedik az amerikai tematikába, még ha sokak szerint Dvořák zseniális zenéjének valójában semmi köze nincs Amerikához.

Az Óbudai Danubia Zenekart az osztrák Azis Sadikovic vezényli, a zongorista Juhász Attila.